Gazdaság

Hétfőtől igényelhető az otthonfelújítási támogatás, de még mindig nem nyilvános minden részlet

Vrazsovits RitaVrazsovits Rita

2024. június 26. 7:01

Jövő héten startol az otthonfelújítási program, de a tervezéshez és igényléshez ígért állami adatbázisok legjobb esetben is néhány nappal július 1. előtt válnak hozzáférhetővé. A legfontosabb kérdés most az, hogy kik járnak jobban: akik a lehetőség hétfői megnyitása után a lehető leghamarabb beadják az igénylést, akár a bizonytalanba is fejest ugorva, vagy azok, akik előbb minden részletet elrendeznek és úgy vágnak bele a folyamatba, kockáztatva azt, hogy elfogy a kijelölt keretösszeg.

Július 1-től lehet igényelni a tízezrek által hónapok óta várt otthonfelújítási támogatást, de az egy héttel ezelőtt közzétett részletes felhívás után sem érezhetik úgy a 6 millió forintért jelentkezők, hogy mindent tudnak. Az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nkft. vonatkozó oldalán ugyanis leghamarabb június 26-át követően lehet csak elérni a felújítás tervezését, az igénylés előkészítését segítő listákat, információkat, mint például a kulcstermékek vagy a kivitelezők listáját. A kivitelezői, tanácsadói regisztráció is csak ekkortól indulhat meg, tehát ahhoz is időre lesz szükség, hogy a támogatást igénylők valódi kínálatból tudjanak választani. Cikkünk írásakor az érdeklődőket még ez az üzenet fogadja a pályázati felhívásban megjelölt oldalon:

Hétfőtől igényelhető az otthonfelújítási támogatás, de még mindig nem működnek az ígért segítő oldalak
Az ÉMI vonatkozó segítő oldala

Nincs tehát egyszerű dolga azoknak, akik július 1-jén be szeretnék adni az igénylést. Az elvárt papírok egy részét persze össze lehet már most is szedni, a munkáltatói jövedelemigazolás és a hiteles energetikai tanúsítvány beszerzését nem befolyásolják a még hiányzó információk. Akad olyan is a dokumentumok között, amelyet később lehet módosítani – ilyen például a folyósítási terv. A személyesen beadandó kölcsönkérelemhez szükséges információk egy részéhez azonban szükség lenne az emi.hu oldalán közzétett adatbázisokra.

Erre viszont így legjobb esetben is néhány napja lesz az igénylőknek.

Ide tartozik a korszerűsítési munkálatok leírása, a munkálatok tervezett költségvetése, illetve az is, hogy melyik regisztrált tanácsadóval és kivitelezővel fogunk dolgozni, ha egyáltalán igénybe vesszük majd ezt a listát.

Megteheti persze bárki, hogy nem regisztrált kivitelezővel és tanácsadóval dolgozik, de a támogatási összeg 50 százalékát meghaladó szállítói előleg igénybevételére kizárólag az a kivitelező (szállító) jogosult, amelyik szerepel ezen.

A kulcstermékek listájának is van tétje, hiszen a szabályok szerint a felújítás során beépítendő kulcstermékeknek, építési termék esetén rendelkezniük kell az ÉMI NKft. által kiadott egyszerűsített környezeti minősítéssel, a környezeti pontszám minimum értéke el kell, hogy érje a 8-at, valamint hő- és melegvíztermelő berendezések esetén megfelelőségi nyilatkozattal kell rendelkezni.

Arra most már július 1-ig nincs esély, hogy valaki a majd csak ezután megnyíló listából választ kivitelezőt, és attól a benyújtásig már költségvetést, árajánlatot is kapjon. 

Most már maximum csak az lehet, hogy a már meglévő kivitelezője egyébként majd regisztráltatja is magát, és ő a kulcstermékek paramétereit is ismerheti lista nélkül.

Mire van szükség az igényléshez?

A végleges felhívás szerint az igényléshez be kell nyújtani a kölcsönkérelmi nyomtatványt, illetve a kötelezően hozzákapcsolt dokumentumokat is. Ezek az alábbiak:

  • tényleges tulajdonosi nyilatkozat: ezt külön ki kell tölteni az adósnak és az adóstársnak is;
  • kiemelt közszereplő nyilatkozat;
  • hozzájárulás a KHR-ben szereplő adatok átvételéhez;
  • hozzájárulás a beruházás megvalósításához;
  • nyilatkozat a Horizontális elvárásokkal kapcsolatban;
  • folyósítási terv, ahol meg kell adni a korszerűsítés ütemezésének függvényében a számlák fizetési idejének várható értéknapját. Fontos, hogy ez a terv a szerződéskötéskor, és az egyes lehívások előtt is módosítható.

Nem szerepel ugyan a listán, de a kölcsönigénylés sikeres benyújtásának feltétele a felújítandó ingatlanról készült új típusú energetikai tanúsítvány megléte is.

A kölcsönkérelmi nyomtatványon a kitöltési útmutató alapján a személyes adatokon, illetve a jövedelemre vonatkozó információk mellett azt is részletezni kell, hogy pontosan milyen munkálatokat fognak elvégezni az ingatlanon és hogy ezek mikor fognak megtörténni. Ehhez elvileg már az igénylés idejére meg kell állapodni a kivitelezővel, és ezeket a kérdéseket tisztázni kell. Ahogyan azt is, hogy mennyibe kerül a felújítás, hiszen ez határozhatja meg az igényelt összeget. Az igénylő itt két lehetőség közül választhat:

  • saját maga keres kivitelezőt, akivel szerződést köt;
  • megvárja a várhatóan június 26. után elérhető listát a regisztrált kivitelezőkről és onnan választ valakit.

A korszerűsítés költségeinél részletesen meg kell adni, hogy melyik munkálat mennyibe fog kerülni, ezen belül pedig azt is részletezni kell, hogy a projekt összköltségén belül mennyit tesznek ki a támogatások (a vissza nem térítendő támogatás és a hitel), illetve, hogy mely költségeket lehet elszámolni és melyeket nem. Ahhoz, hogy az erre vonatkozó részeket ki lehessen tölteni, ismerni kellene a kulcstermékek listáját, amely szintén június 26. után lesz elérhető az emi.hu oldalán.

Az igénylésnél azt is jelezni kell a kölcsönkérelmi nyomtatványon, hogy szükséges-e beszerezni valamilyen engedélyt a munkálatokhoz és ha igen, akkor pontosan mit. Jelezni kell továbbá, hogy igénybe vesz-e az igénylő tanácsadót és ha igen, akkor a tanácsadó regisztrált-e az ofp.emi.hu oldalon. Ugyanez az elvárás a kivitelezővel kapcsolatban is, vagyis nem kötelező a regisztrált kivitelezők közül választani, akár olyannal is dolgozhat az igénylő, aki előzetesen nem adott be regisztrációt. Ennek az előnye, hogy nem kell megvárni, amíg közzéteszik a kivitelezők listáját, hátrány viszont, hogyha nem ellenőrzött kivitelezővel dolgozunk, akkor nekünk kell megbizonyosodni arról, hogy megbízható a vállalkozó.

Hétfőtől igényelhető az otthonfelújítási támogatás, de még mindig nem működnek az ígért segítő oldalak
Felújított, hangulatossá varázsolt régi lakóépületek sora a városközpont közelében, a Körösfői Kriesch Aladár utcában – Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Előnyben lehetnek azok, akik ismernek jó kivitelezőt, akár olyat is, akiről tudják, hogy ott lesz a regisztrált kivitelezők listáján. Az is segíthet, ha az igénylőnek nem ez az első felújítása, és van gyakorlata az adminisztrációban, hiszen így megspórolhatja a tanácsadóval történő egyeztetést. Hátrányból indulhatnak azok, akiknek nincs tapasztalatuk a korszerűsítésben és nem ismernek kivitelezőt. Nekik mindenképp érdemes (lenne) először tanácsadóval beszélni, mielőtt beadják az igénylést, ezzel azonban időt veszíthetnek, mivel a tanácsadók listája is csak június 26. lesz elérhető. Aki tehát ebből a listából akar választani, és felhasznált, beépített építőanyagoknál is meg akarja várni a kulcstermékek listáját, az borítékolhatóan nem tudja benyújtani úgy a kölcsönkérelmét július 1-én vagy legalább az első napokban, hogy e mögött már egy valódi, kivitelező által adott költségvetés, netalán a munkálatok elvégzésére kötött szerződés vagy előszerződés áll.

A gyors igénylés bizonytalanságot szül, de lehet előre dolgozni

A Bank360-hoz beérkező olvasói levelek alapján sok igénylő tervezi beadni a pályázati kérelmet már az első napon. Ehhez a kiírásban meghatározott formátumú és tartalmú kölcsönkérelmet mindenképpen ki kell töltenie, akkor is, ha valójában a pontos költségvetést és munkálatokat nem ismeri, esetleg még a kivitelezője sem végleges. Ha ez a kölcsönkérelem benyújtása után változik, az már az ő kockázata és baja. De az is, ha a későbbi jelentkezéssel lemarad a támogatásról.

Az igénylők sietsége indokolt, hiszen a valamivel több mint 108 milliárd forintos keretösszeg várhatóan 20 ezer ingatlan korszerűsítésére lesz elegendő, ennél azonban sokkal több olyan ingatlan van országszerte, amely megfelelne a pályázati kiírásnak. 

A kölcsönkérelmet a kiírás szerint akár 2025. december 31-ig is be lehet adni, várhatóan azonban már az első napokban kimerülhet a keret. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy július első napjaiban hányan tudnak kész tervekkel, megfelelően összeállított kölcsönkérelemmel elmenni a bankfiókba.

A jelentkezők számára az egyetlen jó hír az, hogy július 1-én már a korábban ígért számú, 266 MFB Pont Plusz bankfiókban tudják beadni az igénylésüket. Július elejére ebből még csak 128 nyílt meg, de mostanra már az összes elérhető. A teljes lista itt található és érdemes az ebből kiválasztott fiókban előre egyeztetni az ügyintézőkkel az igénylés benyújtásáról, mert szinte biztosra vehető, hogy július 1-én és az azt követő napokban nagy lesz a forgalom náluk.

A szerző a Bank360.hu munkatársa.

Nyitókép: Földre telepített napelemek az Alföldön, a Duna és a Tisza között, a Kiskunsági-homokhátságon, a Kiskunsági Nemzeti Park területén fekvő nagyközségben a családi házak mellett – Fotó: MTVA / Bizományosi: Váli Miklós

#Gazdaság#otthonfelújítási támogatás#részletek#segítő oldal#igénylés#ma