Gazdaság

Milliárdokat bukhat Magyarország, visszaéléseket tárt fel az unió Csalás Elleni Hivatala

rtl.hurtl.hu

2022. november 23. 12:11

Az EU által finanszírozott projektek célja a hulladékgazdálkodás hatékonyabbá és környezetbarátabbá tétele volt.

Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) szabálytalanságokat talált az Európai Unió által finanszírozott magyar hulladékgazdálkodási projekteknél, közölte szerdán a hivatal.

Az OLAF a közelmúltban zárta le a vizsgálatát egy összetett, magyarországi regionális hulladékgazdálkodási rendszert illetően. Ville Itälä, az OLAF főigazgatója szerint az EU által éveken át finanszírozott projektek célja a hulladékgazdálkodás hatékonyabbá és környezetbarátabbá tétele volt. Az OLAF nyomozói azonban tervezési és kivitelezési hibákat, valamint jogsértést tártak fel.

Azt is megállapítottuk, hogy a környezetre gyakorolt pozitív hatás a projektcélok átfedései miatt a vártnál kisebb volt

– fogalmazott az OLAF közleménye szerint. Hozzátette: a projektekkel kapcsolatos problémák több tűzesethez vezettek, ezek veszélyes anyagok kibocsátásával és a levegőre gyakorolt negatív hatással jártak. A szörnyű szag pedig zavarta a környező települések lakóit.

A konkrét projektet, illetve helyszínt a közleményben nem nevezték meg.

A projektek közé tartozott egy olyan mechanikai-biológiai hulladékkezelő egység létrehozása, ahol éghető hulladékot állítottak volna elő, amelyet energiatermelés céljából értékesíteni kellett volna. (A Wikipédia szerint a mechanikai-biológiai hulladékkezelés az osztályozatlan települési hulladék és az egyéb eljárások után keletkező maradék hulladék kezelésére szolgál, amely az osztályozási, dúsítási eljárásokat kombinálja az olyan biológiai eljárásokkal, mint a komposztálás, az anaerob erjesztés és a biológiai szárítás.) 

A közlemény szerint azonban a hulladék minősége túl alacsony volt, ezért a keletkezett hulladék nagy része a projekt helyszínén maradt. Ez két súlyos tűzesethez vezetett. Az első tűz az uniós beruházást is tönkretette, amelyet később a kedvezményezett saját költségén újjáépített. Az első tűzeset és a hulladékkezelési technológia rendszeres meghibásodása után nagy mennyiségű kezeletlen biológiai hulladékot helyeztek el a hulladéktárolóban. Ez, valamint a biológiai egység kapacitásának hibás tervezése elviselhetetlen szagot okozott a közeli területeken. A civil tüntetések hatására és a helyzet javítására tett több sikertelen kísérlet után a kedvezményezett végül úgy döntött, hogy nem használja tovább a biológiai kezelőegységet, írja az OLAF.

Szerintük a kedvezményezett a teljes biológiai részt – az összes kommunális hulladék mintegy 60 százalékát – egy másik hulladéklerakóba szállította, megsértve ezzel a projekt célkitűzéseit. Az OLAF 2022. november elején lezárta a vizsgálatot, és azt javasolta, hogy 

az Európai Bizottság fizettesse vissza az uniós költségvetésből elköltött 10,9 millió eurót, azaz átszámítva nagyjából 4,4 milliárd forintot.

Az OLAF kiadott egy úgynevezett adminisztratív ajánlást is az ellenőrzések javítására az EU által finanszírozott projektek bizonyos szempontjainak és a célok teljesítésének megfelelőségét illetően.

Nyitókép: illusztráció – Fotó: Sóki Tamás / MTI

#Gazdaság#olaf#csalás#európai unió#hulladékgazdálkodás