Gazdaság

Nyílt levélben fordult a kormányhoz a rezsiárak miatt a balassagyarmati fideszes polgármester

rtl.hurtl.hu

2022. június 10. 16:20

A jelenlegi 135 millióról 540 millióra is növekedhet a város gáz- és villanyszámlája.

Balassagyarmat fideszes polgármestere nyílt levélben fordult Varga Mihály pénzügyminiszterhez és Palkovics László ipari miniszterhez, mert az önkormányzatok kikerülnek a „rezsivédelem” hatálya alól, piaci árat fizetnek a gázért és a villanyért. Csach Gábor emlékeztet, hogy a napokban több kollégája – Cser-Palkovics András, Schmidt Jenő, Gémesi György – is jelezte aggodalmát, hogy a többletköltségek kigazdálkodása komoly problémát jelent sok önkormányzat számára.

Mint a Népszava által idézett levelében írta, Balassagyarmatnak jövő év végéig van garantált árú szerződése az elektromos áram beszerzésére, illetve idén október elsejéig a gázra. Jelenleg évente 135 millió forintot fizetnek az energiáért, de a szerződések lejártával 2024-ben 400-540 millió forintra is nőhet ez a teher.

A polgármester szerint vannak önkormányzatok, amelyeknek „valóban semmi terhet nem jelent majd” a megugró rezsiárak kigazdálkodása, „legfeljebb 2 milliárd forint helyett csak 1 milliárdot tudnak útfelújításra vagy kultúrára költeni”, és a kistelepülések sincsenek veszélyben, mert a rendkívüli támogatások rendszerével tudják kezelni a problémáikat.

Mint Csach Gábor kifejti, a városnak jelenleg 300-350 millió forint mínuszt jelent évente, hogy az ellátási láncok zavarával küzdő autóiparhoz kötődő legnagyobb adófizetőink 40-60 százalékon teljesítenek, és az is gondot okoz, hogy az önkormányzatok továbbra sem emelhetnek díjakat. 

A városvezető javasolja, hogy dolgozzanak ki olyan rendszert, amelyben azok az önkormányzatok, amelyeknek jelentős tartalékuk, vagy extra adóbevételük van, fizessenek piaci árat a rezsiért, másutt legyen akár több sávos kompenzáció.

A polgármester azt is kéri, hogy ne kelljen piaci árat fizetni azoknál az önkormányzati bérleményeknél, ahol az önkormányzat számlázza a lakónak a rezsit, illetve ahol mikrovállalkozás a bérlő, mert ez tömeges felmondással járna, és még a mélyen nyomott bérleti díjaktól is elesnének az önkormányzatok,

és adott esetben ismét megindul a nagyvárosok felé az elvándorlás.

Nyitókép: MTI / Komka Péter

#Gazdaság#balassagyarmat#rezsi#áremelés#kormány

Címlapról ajánljuk