Fókusz

Horváth Tamás: Nagyon szerettem volna Miller Dáviddal kesztyűzni

Ásványi EszterÁsványi Eszter

2024. október 11. 17:15

Miller Dávid számára véget ért a Sztárbox, orrtörése miatt nem tudja vállalni a küzdelmet Horváth Tamás ellen. Az énekes azonban nem marad ellenfél nélkül, Sárközi Ákossal mérkőzhet meg az elődöntőben, ami egyben kettejük visszavágója is. A tét már óriási, hiszen az összecsapás győztese a Szuperdöntőben várhat majd ellenfelére. Ákos azt is elmeséli, mi miatt döntött úgy, hogy újra megméretteti magát Horváth Tomival.

 

Sz: Horváth Tamás 0229 Nagyon szerettem volna Miller Dáviddal kesztyűzni, én nagyon nagyon szerettem, amit csinált a ringben és szerintem kategóriánk egyiik legerősebb boxolója ő. Ezúton kívánok neki mihamarabbi gyógyulást.

Sz: Sárközi Ákos 0115 Azt gondoltam, hogy azzal teszek jót, ha mindenféleképpen, már az ő tisztelete miatt is ringbe kell szállnom. Hogy legalább egy olyan színvonalas mérkőzést tudjunk tolni a Tomival, mint az első mérkőzésben és ezzel is azzal adózzunk mindenféleképpen, hogy bármikor visszavárjuk Dávidot a ringbe.

N: Miller Dávid számára véget ért a Sztárbox – a műsorvezető kötéssel az arcán maga jelentette be a műsor élő adásában, hogy orrtörése miatt nem tudja vállalni a küzdelmet. Horváth Tomi régi-új ellenfele Sárközi Ákos lesz, akik elsősorban elődöntőt, de egyúttal visszavágót is vívnak egymással.

Sz: Miller Dávid 2330 Szintet léptünk, amikor az első meccs megvolt. Szinte a szánkban éreztük azt, hogy ott leszünk a döntőben. Ott pedig már bármi történhet. Küzdöttem volna a végsőkig, ha úgy van. Sajnos most erre nincs lehetőségem.

N: Ákos is és Tomi is a legnagyobb tisztelettel beszél Dávidról, rendkívül erős versenyzőnek tartják, aki abszolút esélyes lett volna a végső győzelemre. Ám most egymásra kell koncentrálniuk, mindketten tanultak bőven az első meccsükből.

Sz: Horváth Tamás 0100 Kiemelném Ákost is, hogy eszméletlen jó volt és nagyon erősen akarta, nagyon nagy szenvedéllyel. És végignyomtuk a 4 menetet. Én ezt nagyon élveztem. Ezt a részét. Aztán a hibákat, amik feljöttek, azok meg azért jók, mert összességében már tudom, miken kell javítanom. Tudjuk pontosan, hogy mik azok a hibák, amik előjöttek. És, amikor visszanézem, fogom a fejem, hogy úr isten. Ezt megcsináltam, így, ebben a formában? Van mit csiszolni.

WISH

Sz: Sárközi Ákos 0009 Szuper jó volt ott lenni, szuper jó volt az a mérkőzés, én minden pillanatát élveztem és annyira jó volt látni azt, hogy Tomi is mindent belead, és, hogy 4 meneten keresztül csépeltük egymást idézőjelben, de mégis a teljes fairplay szabályain belül, igazi sportemberekként vállaltunk egy négy menet erejéig. Szóval nagyon élveztem minden pillanatát.

N: Szép és sportszerű mérkőzés volt az övéké, és mindketten úgy érzik, már győztek. Tomi több mint 20kilótól szabadult meg a boxnak köszönhetően, Ákosnak pedig sikerült bizonyítania, hogy a kor csak egy szám és méltó ellenfélként állta a sarat.

Sz: Sárközi Ákos 0241 Nem szoktam saját magamat fényezni, de nagyon jó volt azokat a visszajelzéseket hallgatni, olvasni, hogy igen, tudtam motiválni az embereket és jó volt látni azt, hogy ennyi idősen is fel tudom venni a kesztyűt bárkivel ilyen szempontból. És a szívem visz előre. És ilyen szempontból én már maximálisan boldog vagyok azzal, amit elértem.

Sz: Horváth Tomi 0535 Én is nagyon akarom ezt az övet. Nagyon szeretném, nagyon erős hittel megyek előre. Egész életemben küzdő típus voltam és meg is kellett küzdenem a dolgokért. Most is küzdeni fogok kőkeményen, hogy ez az öv a végén az enyém legyen. Bárhogy is alakuljon, én azt érzem, hogy győztes vagyok. Hiszen, ha belenézek a tükörbe, végre egy olyan ember néz vissza, akivel meg tudok békélni, sőt mosolyogva tudok ránézni vissza.

N: A mérkőzés győztese újabb lépéssel kerül közelebb az álmához, hiszen a Sztárbox szuperdöntőjében várhat majd ellenfelére.

Sz: Horváth Tomi 0157 Eszméletlenek az ökölvívók. Figyelj, én tényleg azt mondom, hogy ilyet, amit ők csinálnak, abban a pillanatban az emberek, ott van egy másik ember, fent a kéz és az le fog téged durrantani, ha te nem teszed fel a kezedet és, ha ő nagyon ügyes és erőseket üt, akkor vége. És neked ott kell maradnod, hideg fejjel ott kell lenned. Élvezd is persze, legyen benned tűz meg szenvedély meg akarat. De mindeközben pontosan tudd, hogy mire mit válaszolsz. Mert amúgy ez egy nagyon erős sakkjáték, csak ez a sakkjáték nagyon tud fájni.

Sz: Sárközi Ákos 0215 Szeretnék még jobban fókuszáltan nekimenni ennek a mérkőzésnek. Szerinem Tomi is így gondolkodik. Ő is biztos visszanézte ezt az egész küzdelmünket és ő is próbál ebből építkezni. Aztán meglátjuk, hogy mi sikerül, mert kommunikációban pontosan tudom, mit kell csinálni, csak aztán meg kell mutatni.

N: Férfi könnyűsúlyban egyelőre még négyen várományosak a bajnoki címre: Horváth Tamás, Sárközi Ákos, Varga Viktor és Sánta Laci. Most vasárnap kiderül, Ákos vagy Tomi lesz e a ring királya és küzd meg a végső győzelemért súlycsoportjában. Izgalmakból ezen a hétvégén sem lesz hiány, érdemes lesz az RTL-t, na és persze az RTL+ prémiumot választani, hogy ne maradjanak le egyetlen ütős pillanatról sem!

 

 

 

#Fókusz#Videó#adásrészletek#Bulvár#Sztárbox