„Minden egyes nap egy új kihívás” – Gábor és Zsolt Babettákkal mentek egészen Afrikáig
2024. július 30. 21:12
Első hallásra elég vakmerő ötletnek tűnik a ’80-as évek csodajárgányával, egy Babettával elindulni, talán még a helyi kisboltba is, nemhogy Afrikába. Gábor és Zsolt azonban nem rettent meg a merész feladattól, főleg mert a különleges túrákban már komoly tapasztalatuk van: a kis mopedekkel korábban eljutottak Görögországba, a Balti-tengerhez és a Fogarasi havasokba is. Most az ő különleges kalandjukat mutatjuk meg.
Nem látszik rajtuk a fáradtság, pedig 3200 km tettek meg azért, hogy teljesítsék életük legnagyobb kihívását és egy másik földrészre lépjenek. Sőt ne is lépjenek, inkább guruljanak; merthogy Gábor és Zsolt Babettáikkal szelték át Európát és jutottak el Afrikába.
A teljes túra időtartama alatt 2 pihenőnapot tartottunk és azt is csak azért, mert esett az eső és nem bírtunk továbbmenni. Tehát nem volt olyan, hogy pihenőnapot kell tartani, mert nem bírjuk tovább
– mesélte Farkas Gábor a 3000 kilométeres túráról.
Minden egyes nap egy új kihívás, egy új történet, egy új csoda volt számunkra. Főleg az, hogy megy a Babetta, az már eleve csoda. És ezt annyira lehet élvezni, hogy az ember minden egyes nap csinálja
– tette hozzá.
Nagy túra, nagy felkészülés
A lehetetlennek tűnő küldetést nagyjából 1 évig tervezték: ki kellett találniuk az útvonalat, összepakolni a legfontosabb eszközöket – hiszen hely hiányában csak a legfontosabb dolgokat vihették magukkal – és fel kellett készíteni a motort is a több ezer kilométeres túrára.
Még a Babetta után csatolt utánfutót is a saját kezükkel készítették el. Erre azért volt szükség, mert hogyha például hátizsákban vitték volna a felszerelést vagy a motor hátulján, akkor túlterhelték volna a járművet.
A hagyományos fék helyett mindenképp kellett egy nagyobb teljesítményű tárcsafék. Hidraulikus tárcsafék előre-hátra, és kellett egy kicsit a motoron módosítani, hogy a 1,5 lóerőből legalább 2 legyen
– magyarázta Barta Zsolt.
A két barát Csongrád megyéből indult és megpróbáltak a lehető legrövidebb úton – főleg a tengerparton mentén, a hegyeket elkerülve – eljutni céljukhoz. Ezek közül egyiket sem tudták maradéktalanul teljesíteni, sőt gyakran kerültek veszélyes helyzetekbe, amikor az összes bátorságukra és rutinjukra szükség volt, hogy folytathassák útjukat.
Hogy mennyire veszélyes egy ilyen túrára elindulni kismotorral, arra csak azt tudom mondani, lehet, nem is tudjuk, mennyire sok veszélyhelyzet alakulhatott már ki mögöttünk. A 40 km/h, nyilván ez csak nekünk jó, rajtunk kívül senkinek
– mesélte Gábor.
Mindketten autószerelők, így nem okozott nekik gondot, amikor a Babetta megadta magát. Bár ez – talán az ő meglepetésükre is – nem olyan sokszor történt meg, a pótalkatrészeik 90 százalékát nem kellett felhasználniuk.
- De milyen kalandokba keveredtek?
- Mennyi idő alatt értek el Afrikába és hogyan jöttek haza?
Elmesélik a videóban.
A Jawa Babetta egy Csehszlovákiában 1974 és 1990 között gyártott moped. 50 köbcentis kétütemű motorral szerelték, modelltől és évjárattól függően 1 vagy 2 sebességes automata sebességváltóval készült, végsebessége 25-50 km/h.