Fókusz

Exkluzív felvételek Szoboszlai Dominikről, aki az Eb óta először jelent meg nyilvánosan

Ásványi EszterÁsványi Eszter

2024. július 8. 20:28

Fehérvárról indult, Liverpool-ig jutott és még mindig csak 23 éves. Szoboszlai Dominik az Eb óta először jelent meg a nyilvánosság előtt, egyedül a Fókusz stábja köszönthette. A sztárfocista a székesfehérvári focikupán osztott érmeket és aláírásokat a gyerekeknek.

Székesfehérvár mindig kedves hely marad Szoboszlai Dominik számára, innen indult a focista karrierje. Akkor még csak álmodozott arról, hogy a Gombócleső utcai edzőpályáról a legnagyobbak közé jut majd. Ide tért most vissza, hogy példát mutasson és együtt focizzon a gyerekekkel, a Fókusz is ott volt.

Szoboszlai Dominik egy éve írta alá élete szerződését. A Liverpool rekordösszegért, 70 millió euróért vásárolta meg a magyar válogatott csapatkapitányát, ezzel a klub történetének harmadik legdrágább játékosává vált. Valósággal berobbant a Liverpoolba, a szezont kiemelkedő teljesítménnyel kezdte – már a negyedik meccsén megszerezte első gólját, és tavaly augusztusban őt választották a hónap legjobb játékosának. Édesapja, Szoboszlai Zsolt szeptemberben büszkén beszélt fia teljesítményéről a Fókusznak:

Ha valaki ránéz a mérkőzéseire, nem mondja meg, hogy egy újonc. Nem mondja meg senki, hogy ő nem 3 éve a Premier League-ben játszik

– mondta. A Szoboszlai Zsolttal készült riportot az alábbi videóban nézheti meg.


Szoboszlai nemcsak a Liverpool vörös mezében, hanem a magyar válogatott csapatkapitányaként is remekelt. A nemzeti 11 tizennégy meccses veretlenségi sorozat után jutott ki a németországi Európa-bajnokságra.

A Gombócleső utcától a Liverpool-ig

Én voltam az első, aki odament a Barnihoz és láttam, hogy mi van. Nem is akarok inkább róla beszélni. Remélem, egy kicsit mindenki észbe kapott, egy pár másodperc is életet tud menteni

– nyilatkozta Szoboszlai a magyar válogatott skótok ellen játszott meccse után. Ekkor is megmutatta, hogy igazi vezére a csapatnak. Ő volt az első, aki az arccsonttörést szenvedett Varga Barnabás segítségére sietett, amikor csapattársa a skót kapussal ütközött.

Szoboszlai Dominik a világ 36. legértékesebb futballistája
Szoboszlai a magyar válogatott skótok ellen játszott meccse után nyilatkozik

„Szerintem úgy ment bele ebbe az ütközésbe, hogy gólt akart szerezni, hogy segítse a csapatot” – mondta. Bár az Eb-n a magyar válogatott nem jutott tovább a legjobb 16 közé, ettől nem veszített Szoboszlai Dominik az értékéből. A magyar középpályás a Transfermarkt adatai szerint jelenleg 75 millió eurót, átszámítva közel 30 milliárd forintot ér, ezzel a világ 36. legértékesebb futballistája.

Ahhoz, hogy őt a top játékosok között emlegessük, ahhoz nyilván még fejlődnie kell, de aki a Liverpoolban játszik, azért azt nyugodtan mondhatjuk, hogy már felső polcos játékos

– mondta Hrutka János az RTL és a Sport TV szakértője. A Forbes legfrissebb listáján is Szoboszlai állhat a képzeletbeli dobogó legfelső fokára – ő lett a legértékesebb magyar sportoló. A magyar sztárjátékos 2021-ben még osztozott a címen Hosszú Katinkával, ám mára egyeduralkodó lett. Szoboszlai Dominik az Eb után Olaszországban pihent, és azt is hivatalossá tette – újra rátalált a szerelem. Hamarosan azonban visszatér Angliába, ahol a Liverpool új edzőjének, Arne Slotnak is bizonyítania kell majd, hogy ott a helye a vörösök kezdő tizenegyében.

Hogy mit szóltak a gyerekek Szoboszlai Dominikhoz Székesfehérváron,
kik szerepelnek még a TOP 10 magyar sztárjátékosok között,
és mit szeretett Szoboszlai gyerekként a fociban, kiderül a videóból.

#Fókusz#Videó#Sport#foci#szoboszlai dominik#PRemier League#eb#labdarúgás#csapatkapitány#ma

Címlapról ajánljuk