Fókusz

Váratlan feladás, elhivatott szurkolók és hatalmas fordulatok a ValóVilágban – így várják a játékosok a vasárnapi párbajt

Forgó ViktorForgó Viktor

2024. június 7. 20:26

Az éjszakája nem telt unalmasan Csaszinak, mert bár 7 éve van barátnője, a csütörtöki buli után néhány centivel közelebb került Verához, mint ahogy azt egy (más nőbe) szerelmes férfinak illett volna. Csaszi péntek reggel fel is adta a játékot, de a szabályok értelmében 24 órája van átgondolni és meghozni a végleges döntést, így jelenleg még most is villalakó, akinek párbajoznia kell. Lássuk is, kik támogatják kintről a két játékost.

Csaszi barátnője valószínűleg nem ilyen születésnapi ajándékról álmodott, ezért addig nem is szeretett volna kameránk elé állni, amíg nem tisztázták kapcsolatukat. És ugyanígy volt ezzel családja és a barátai is.

Bemutatkozó kisfilmjében, valamint beköltözése napján a villalakóknak is azt mondta, hogy szingli. Később azonban bevallotta, hogy 7 éve párkapcsolatban él. VV Verával viszont hamar megtalálták a közös hangot, de az együtt alvások és a meghitt beszélgetések nem estek jól kinti szerelmének.

A lány a ruhák címkéjébe írt üzenetekkel tudatta Csaszival, hogy nem tetszik neki, amit csinál. A fiúnnek ellenére népes támogató tábort szervezett a vasárnapi párbajra.

Péntek hajnalig legalább is így volt. Hogy végül mi lesz a két párbajozó sorsa, azt az RTL+ 0-24-es élő közvetítésében folyamatosan nyomon követhetik.  

Kikidinek hatalmas rajongótábora van

Míg Csaszi feladással, addig Kikidi családja lázas készülődéssel hangol a vasárnap esti párbajra. A Kékes B-közép már a Beköltöző show-n is kitett magáért látványban és hangerőben egyaránt. Vasárnap este azonban nagy lesz a tét, ezért közös pólókkal transzparensekkel és rigmusokkal támogatják majd Kikidit.

Én azt gondolom, nagyon jó esélyei vannak, hát mit mondhatnék mást? Annyira bízunk benne, annyira támogatjuk, nekünk ő a favorit, de hát nekünk ő a családtagunk

– mondta a Fókusznak Kikidi édesapja.

Azt látjuk, hogy nagyon megosztó, pont azért, mert nem egy szokványos karakter. Nem egy szokványos figura, de szerintem jó esélyei vannak

– tette hozzá édesanyja.

Kikidi már a beköltözése előtt is sokat beszélt szerető és védelmező családjáról, arról, hogy milyen fontosak számára és mit kapott tőlük az életében.  

Hogyan várják a családtagok a vasárnapi eseményeket? Kiderül a videóból.

#Fókusz#Videó#Bulvár#ValóVilág#valóvilág12#való világ#vv csaszi#vv kikidi#párbaj

Címlapról ajánljuk