Fókusz

„Napokig sírtam, mert nem értettem, hogy lehet ez” – az édesanya saját kisfiáért pereskedik, akit a hatóságok szerint elrabolt

Lengyel NikolettLengyel Nikolett

2024. május 20. 20:59

A kétéves Armaan virgonc kisfiú, de tud elmélyülten is játszani. Remélhetőleg nem sejti, hogy szülei lassan egy éve harcolnak egymással, hogy hol és hogyan neveljék fel őt. A magyar bíróság jogerősen úgy határozott, hogy vissza kell vinni őt születési helyére, az Egyesült Államokba. Ennek azonban az anyuka nem akar eleget tenni. Most az édesanya és a kétéves kisfiú történetét mutatjuk be a Fókuszban szakértők segítségével.

Adrienn azt mondja, volt amerikai élettársa alkoholizálása az egyik fő ok, amiért különvált tőle. És amiért gyermekükkel Magyarországra költözött a nagyszülőkhöz.

Teljesen beszámíthatatlan, amikor pedig józan, akkor odafigyel arra, mit mond. Akkor teljesen könnyű, sőt sokkal könnyebb vele a kommunikáció. Beleegyezik dolgokba, majd, amikor újra ittas állapotba kerül, akkor úgy reagál dolgokra, mintha ő nem is mondott volna semmi ilyet

– mesélte a Fókusznak az édesanya.

„Napokig sírtam, mert nem értettem, hogy lehet ez” – saját kisfiáért pereskedik az édesanya, akit a hatóságok szerint elrabolt
A kétéves Armaan virgonc kisfiú, de elmélyülten is tud játszani. 


Adri az USA-ban járt egyetemre, majd teniszoktatóként dolgozott New Yorkban. Ott ismerkedett meg volt párjával, aki belgyógyászként dolgozik. 2021 októberében megszületett kisfiúk. A mesebeli élet azonban rémálommá változott.

Mondtam neki, hogy ha továbbra is így viselkedik, akkor bejelentést fogok tenni az ottani hatóságoknál. Azt válaszolta, hogy akkor ő el fogja veszíteni az orvosi engedélyét. Így megvásárolta nekem a repjegyet. Neki is az volt az érdeke, hogy minél hamarabb visszaköltözzek Magyarországra

– mesélte az édesanya. 

Családon belüli erőszak és a szakember válasza

Kerpel Éva mediátor száznál is több nemzetközi gyermekelhelyezési ügyet vitt végig. Igyekszik megegyezésre juttatni a válófélben lévő szülőket, mert ez a legjobb megoldás a gyermek szempontjából. Az édesapát is szerettük volna megszólítani, helyette magyar ügyvédje vállalta, hogy elmondja, ők hogyan látják az ügyet.

Amikor még az Egyesült Államokban éltek a kisfiú szülei, akkor nem merült fel olyan körülmény, ami miatt az édesanyának ezekhez a hatóságokhoz segítségért kellett volna fordulnia. Vagy legalábbis nem fordult

– mondja dr. Kölcsényi Soma.

Az apuka többször járt látogatóban a Kovács családnál, és a nagyszülők, illetve Adri elmondása alapján akkor is sokszor részeg volt. Bár többször próbálták megbeszélni a gyereknevelés részleteit, ezt sosem fektették le írásban.

Nem sikerült megegyezni, én úgy döntöttem, hogy beadom a szülői felügyeleti jogrendezése iránti kérelmemet a magyar bíróságra. Amikor erről az apa hivatalos tájékoztatást kapott, akkor tett bejelentést az amerikai bíróságon, hogy elraboltam a gyermeket

– mondta Adrienn.

Miután Adrienn nem tért vissza gyermekével az Egyesült Államokba a meghatározott időpontig, tavaly év végén már a gyerekfelügyeletet is elvette tőle az amerikai bíróság, és az apának ítélték a gyereket.

  • Mit mond az apa ügyvédje?
  • Mit mondanak az amerikai hatóságok?
  • Kinél van a gyermekfelügyelet?
  • Van esélye Adriennek, hogy rendezze a kérdést az Egyesült Államokban?
  • Mit mond a nemzetközi joggyakorlat a hasonló esetekben?

Kiderül a fenti videóból.

 

#Fókusz#Videó#adásrészletek#Bulvár#család#egyesült államok#alkoholizmus#alkoholista#családi erőszak