A Balatont ki akarták szárítani, Budapesten volt Európa legnagyobb medencéje – így nyaraltak a magyarok az elmúlt 100 évben

A Balaton évtizedek óta a belföldi nyaralások zászlóshajója, már az 1920-as években is készültek felvételek arról, hogy a tóban – szinte teljesen zárt fürdőruhában – mártóznak meg a pihenni vágyók. Pedig korábban a magyar tenger egyáltalán nem volt közkedvelt célpont- még annak a gondolata is felmerült, hogy lecsapolják vagy kiszárítsák, a helyén a földet pedig mezőgazdasági célokra hasznosítsák.

Télen arra használták, hogy jeget vágjanak belőle, mivel nem volt hűtőszekrény. Minimális szinten használták hajózásra. A Festetics családnak voltak hajói, amit halászatra használták, meg nádvágásra

– mesélt Katona Csaba történész a régi Balatonról.

A történész szerint klasszikus nyaralásokra az 1800-as évek elejétől jártak az emberek, előtte csak kalandvágyból utaztak vagy vallási zarándoklatokat tettek, esetleg távolabbi gyógyfürdőket kerestek fel.  

A XIX. század derekán kezdték felismerni a Balaton vonzerejét

A XIX. század végén, a XX. elején a nyaralás a felső középosztálynak és a náluk is gazdagabbaknak adatott meg. Már ekkor a Balaton vált a pihenni vágyók kiemelt célpontjává: Balatonfüred a gyógyvize miatt volt népszerű, ivókúrára, illetve fürdőkúrára érkeztek az emberek a Bencés-rend által fenntartott nyaralóhelyre. Kikapcsolódásképp szívesen jártak a hegyekbe, főként a Mátrába túrázni, a gazdagabbak már külföldi városokat is látogattak.

A proletárdiktatúrában a hatalom érdekét szolgálta, hogy mindenkinek elérhető legyen a Balaton

1919-ben a proletárdiktatúra idején azzal, hogy szegényebb családok gyerekekeit vitték a Balatonra meg szerették volna mutatni, hogy most már a nép uralma alatt áll minden. Az ideológia mögött ott voltak a propaganda célzatú felvételek is, amelyen keresztül megmutatták, hogy a Balaton már nemcsak a gazdagoké, hanem mindenkié.

Elkezdtek kiépülni az első strandok

Sokan persze nem tehették meg, hogy akár csak a Balatonig utazzanak, ezért a városban élőknek is egyre több lehetőséget biztosítottak a vizes kikapcsolódásra: a Dunán úgynevezett úszóstrandokat építettek; a folyó egy partmenti részét nyaranta elkerítették.

Budapest első szabadtéri strandját 1919-re építették meg: ez volt a margitszigeti Palatinus. A nagymedencéje a II. világháborúig Európa legnagyobbja volt.

1948-ban megalakult a SZOT, azaz a Szakszervezetek Országos Tanácsa, amelynek feladata a munkások érdekvédelme volt, legalábbis elvileg. Gyakorlatban inkább a párt kitűzött céljainak megvalósítását segítette elő, viszont kedvezett a dolgozóknak is: a szakszervezet tagjait és azok rokonait üdülési beutalóval jutalmazhatta. SZOT-üdülőket építettek az ország számos pontján, sokszor elkobzott szállodákból, épületekből alakították ki ezeket a komplexumokat. 

A hatvanas évektől vált természetessé a balatoni nyaralás

Klíma nélküli, zsúfolt vonatok; kempingsátrak; a SZOT-üdülőkben nagyüzemi menza; a parton bérelhető csónak; szabadstrandok, ABC áruházak – ezek mind egy hatvanas évekbeli klasszikus balatoni nyaralás elemei voltak, ami a legtöbb magyar ember számára ekkor vált alapvető gyerekkori élménnyé.

A történész szerint a balatoni borok ekkor még egyáltalán nem a csúcsminőség képviselői voltak, a vendéglátóhelyeken ekkor még a zúzaprökölt és rántott hús volt a legkeresettebb, a lángos és a hekk népszerűsége csak később következett.

A SZOT-üdülőknek köszönhetően a nyaralni vágyók özönlöttek a Balatonhoz, a Magyar Filmhíradó akkori tudósítása szerint a ’60-as évek végén csak Siófokra évente negyedmillióan utaztak. Férőhely azonban nem volt elég, sokan nem jutottak SZOT-beutalóhoz; ők kereshették a magánházak falaira vagy kerítésekre kitűzött „Zimmer frei” vagyis „Szoba kiadó” táblákat.

Özönlöttek a kettéosztott Németországból a turisták

A „Szoba kiadó” mellett a „Zimmer frei” felirat azért is volt fontos, mert a ’60-as évek elején megszűnt a vízumkényszer a szocialista országokkal. 

A pártvezetés rádöbbent, hogy a turizmus óriási bevételi forrás lehet, mert a külföldiek özönlenek a Balatonhoz. Főként a kettéosztott Németországból.

A berlini fal 1961-ben épült fel, rengeteg német családot szétszakítva egymástól. Találniuk kellett egy helyet, ahol találkozhatnak, ez lett sokaknak a Balaton. Csakhogy ők itt is szem előtt voltak, méghozzá a keletnémet Állambiztonsági Minisztérium, a Stasi szemei előtt, akiket azért küldtek Magyarországra, hogy kontroll alatt tartsák az NDK-s nyaralókat.

A külföldi utazásokat nem könnyítette meg az állam

Persze a rendszerváltás előtt is utazott külföldre, aki tehette. De ha valakinek volt is elég pénze, hogy átlépje a határt, akkor sem volt biztos, hogy kiengedik az országból.

Volt egy kettős rendszer, nevezetesen piros útlevél és kék útlevél. A piros útlevelet se kaphatta meg mindenki, de azzal csak a baráti, a béketábor országaiba lehetett utazni

– magyarázza a történész.

A piros útlevéllel a KGST országokba lehetett utazni, azaz a nyaralni vágyók választhatták például a bolgár vagy a román tengerpartot, de Jugoszláviába is mehettek.

Valutát csak korlátozott mennyiségben lehetett külföldre vinni. Aki eljutott külföldre – főként persze a keleti blokk országain kívülre – annak egy teljesen más világ tárult a szeme elé és kiderült számára, hogy a nyugat nem is annyira hanyatló, mint azt Magyarországon a propaganda mondta.

A rendszerváltással együtt a nyaralási szokások is megváltoztak

A Szakszervezetek Országos Tanácsát átalakították, majd lényegében megszűnt. A SZOT-üdülőket privatizálták, a népszerű nyaralóhelyeken megjelentek a zavarosban halászó, sokszor kevésbé tisztességes ügyeskedők. Nekik köszönhetően a Balaton kétes hírnevet szerzett.

Hirtelen rászakadt az országra – és ez nem csak a nyaralásra igaz – a kapitalizmus, méghozzá annak a vadkapitalista formája. Ennek következtében elszabadultak az árak, mindenki a gyors meggazdagodásra igyekezett törekedni. Az alvilági tevékenység is fokozódott a Balaton körül.

A rendszerváltás után, ahogy megnyíltak a határok, a magyarok is elözönlötték a külföldi nyaralóhelyeket, bár a Balaton népszerűsége még mindig töretlen.

Az alábbi galériával pedig némi betekintést nyújtunk egy olyan korba, amikor a gyerekek még internet meg mobiltelefon nélkül töltötték a nyári szünetet: