Fókusz

„A kollégák ugyanolyan aljasok, mint eddig voltak” – Laci népviseletben ugrik be az asszonykórusba A mi kis falunk ünnepségén

Fehér IstvánFehér István

2023. május 12. 19:46

Pajkaszeg lakói hatalmas ünneplésre készülnek, amihez tűzijáték és asszonykórus is dukál, nem is akármilyen. Bár szeretnék, hogy minden tökéletes legyen a kakaós briós szobor évfordulójára, A mi kis falunk szereplői most sem fognak csalódást okozni a nézőknek és egy kis humorral is megfűszerezik az eseményt.  

A sorozat készítőnek a szokottnál is nagyobb feladatokat jelentett ez a forgatás: a szobor körül ott volt majd az összes színész, valamint találniuk kellett egy asszonykórust is. Ahhoz hogy, a kórus létszám meglegyen Lacinak is be kell ugrania, természetesen autentikus viseletben, de ettől a színész kicsit sem jött zavarba, gyorsan magára húzta a népviseletet.

Bánki Gergő azt mondta, szeret nőnek öltözni színészileg. Azt viszont hozzátette: 

A kollégák ugyanolyan aljasok, mint eddig voltak. Mindent elkövetnek hogy nehezítsék a dolgokat. 

A többi kiderült a Fókusz riportjából és a legújabb A mi kis falunk epizódból. 

#Fókusz#Videó#A mi kis falunk#ünnepség#csuja imre#bánki gergő

Címlapról ajánljuk