Fókusz

A téliszalámitól az ásványvízig – tíz éven át csak 1 forintot keresett minden eladott terméken Balogh Levente

Lukács GabriellaLukács Gabriella

2023. március 24. 18:56

Balogh Levente évek óta szerepel a 100 leggazdagabb magyar listáján, idáig azonban hosszú út vezetett. Többen azt feltételezik, már a szülei is gazdagok voltak, ez azonban tévhit, a Cápa a Fókusznak mesélt arról, hogyan alakult a karrierje 1990-től mostanáig.

Legújabb alkalmazottját vezette körbe irodájában Balogh Levente. Csomós Nadin a fiatalok egyik komoly problémájára szeretett volna megoldást találni. Olyan terméket álmodott meg, ami biztonságossá teszi a lányok számára a szórakozást.

Ami a hajamban van, az nem is egy hajgumi, hanem ez egyben egy kiegészítőként is funkcionál, illetve rá lehet húzni a pohárnak a tetejére, hogy ne dobjanak be semmit a poharunkba

– mutatta be termékét a Cápák között legutóbbi adásában a fiatal vállalkozó.


Nadinnak mindegyik befektető állást kínált, végül azonban Leventével állapodott meg.

Van egy nagyon tehetséges dolog, amivel foglalkozik, amit, ha minden jól megy, akkor fejleszteni fog. S erre most nagyon nyitott a világ és ezzel most nagyon jól lehet keresni

– árulta el a Fókusznak Balogh Levente, mit látott a termékben.

Téliszalámitól az ásványvízig

Egyre több fiatal szeretne vállalkozó lenni, Levente pedig nem győzi hangsúlyozni, hogy ők rengeteg hasznos tudást sajátíthatnak el a Cápák közöttből. Balogh Levente évek óta szerepel a 100 leggazdagabb magyar listáján, idáig azonban hosszú út vezetett. Édesapjával közösen kezdett el vállalkozni 1990-ben. Ő a technológiáért felelt, Levente pedig a marketingért és a kereskedelemért. 

Azt mondta, hogy ő legyártja a terméket, én adjam el és 1 forint 1 termék, utána 10 évig azt az 1 forintot kaptam, csak nagyon sok százmillió terméket eladtam már a 2000-es évekre. Fontos, hogy ezt mindenki megértse, és ne nyugodjon meg azzal, hogy könnyű volt neki, mert ő aranyjászolban született. Mert nem tudhatjuk a másikról, hogy mit, hogy csinált és hogy kezdett

– mondta Balogh Levente a Fókusznak. 

Nem ásványvízzel, hanem téliszalámival kereskedett először, amit aztán ételecet és citromlé követett. Folyamatosan figyelte a piacot, hogy mi az a termék, amire szükség lehet. 

Balogh Levente vasárnap este a Cápák közöttben újabb vállalkozásokra vadászik, április 3-ától azonban az RTL legújabb reality-jében, az Álommelóban üzleti asszisztensét keresi, akinek havi 3 millió forintos fizetést ajánl.

 

#Fókusz#Videó#adásrészletek#Cápák között#balogh levente#Karrier