Ez nagyon nem a Baywatch – emberpróbáló körülmények között, szörnyű tragédiákkal dolgoznak a mentőbúvárok
2022. december 8. 19:55
Bárczi Attila 2005 óta dolgozik a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságnál mentőbúvárként. Gyerekként nem akart tűzoltó lenni, a vízalatti világ azonban hamar magával ragadta. Eleinte messzi utazásokra és kristálytiszta tengerre vágyott, az élet azonban úgy hozta, hogy ma már holttestek után kutat a víz alatt.
Egyénfüggő, ki tudja a 24 órás szolgálat után szögre akasztani azt átélt szörnyűségeket, Attila azt mondja, neki ez nem mindig sikerül.
Az a legnehezebb, amikor kijövünk a partra, és ott a hozzátartozó szembesül azzal, hogy mi történt.
Attila szerint el kell kerülni, vagy legalább törekedni kell rá, hogy személyesen ne vonódjanak be a mentésnél. Kollégája azt javasolta neki, hogy a keresett ember nevét ne olvassa el, mikor merülni megy.
A búvárszolgálat munkatársai minden olyan mentésben részt vesznek, amelyek vízzel kapcsolatosak. Mentenek állatokat, felszínre hoznak elsüllyedt autókat, és kutatnak vízbe esett emberek után is.
Mi a Dunában nem ezt a klasszikus, lebegős merülést végezzük, hanem az alján kúszunk-mászunk.
Bár a Budapestet kettészelő Duna gyönyörű, Attila azt mondja, számára nem ez az első, ami Európa második legnagyobb folyójáról eszébe jut. Ő egy egészen más Dunát lát.
Szerencsés esetben van mondjuk 1 méter látótávolságunk, de átlagban általában 10-20 centi, de akár 0.
A mentés ketten végzik, de a víz alatt egy búvár van. Társa a parton biztosítja, ha kell, érte megy. Attila szerint az egyik legnehezebb dolog a szakmájában, hogy egyedül vannak, és a víz alatt egyedül kúsznak a gondolataikkal.
Nem tudunk senkihez beszélni, nem tudunk szemkontaktust felvenni, csak egy villanást, amivel egymást tudnánk biztatni.
Attila ott volt 2019-ben a Hableány elsüllyedésekor. Azt mondja, ez volt minden idők egyik legfelkavaróbb katasztrófája, amit sosem felejt el.
Az első pillanatokban nem tudtuk, hogy mekkora hajó tűnt el, hányan vannak a vízben, hányan élnek, hány embert nem találnak.
Az időjárás nem is engedte, hogy a katasztrófa után egyből az áldozatok keresésére induljanak. A koreai hitvilágban fontos, hogy az elhunytakat el tudják temetni a hozzátartozók. Ezzel a tudattal merültek mélybe a búvárok. A víz alatti keresést az úgynevezett szonár segíti, aminek segítségével olyan helyekre is ellátnak, amiket fizikailag nem tudnának átvizsgálni.
Az, hogy oxigénpalackkal ki meddig bírja a víz alatt, egyén- és tevékenységfüggő, és persze az sem mindegy, hogy éppen 2 vagy 20 méter mélyre merülnek. A nyomásmérő segít eligazodni abban, mikor kell palackot cserélni. Attilát a segíteni akarás hajtja. Amikor felszerelt, erre esküdött fel. A legemberpróbálóbb számára az, amikor olyan tragédiával találkoznak, ami akár vele is megtörténhet.
Volt egy olyan esetünk, ahol gyermek volt az érintett, az nagyon megviselte a csapatot. Mindenki magában próbálta ezt – egyáltalán, ha lehetséges – feldolgozni, és ott azt vettem magamon észre, hogy a színeket kevésbé érzékelem.
A tragédiák feldolgozásában pszichológus csapat is segíti a búvárokat, a beszélgetésekre pedig nagy szükség van. Ahogyan arra is, hogy a szolgálat utáni 48 óra kikapcsolódással teljen. Attila pihenőnapjait családjával tölti.
A búvárszolgálatnál sokszor már az siker, ha egy eltűnt személyt megtalálunk. Ez nem kimondottan a Baywatch, amikor kihozzuk a vízből, újraélesztjük, majd ő fölül és elsétál. Nekünk ez nagyon ritkán adatik meg.