Fókusz

Ők a ValóVilág új évadának első beköltözői – határozottak, hisztisek és a nyereményért jöttek

Forgó ViktorForgó Viktor

2022. november 19. 18:30

Vasárnaptól néhány embernek egy időre megváltozik a vezetékneve: Nagyok és Kovácsok helyett újra jönnek a VV-k, úgy, mint VV Reni, VV Ákos, VV Bibi, vagy éppen VV Sajti. Ők a vasárnap esti beköltöző show első nyolc villalakójának kvartettje, akiket először a Fókusz Pluszban láthatnak a nézők.

VV Ákosnak már gyerekkora óta fontos az öltözködés, meg is válogatja, hogy mit mivel párosít. A színes ruháival az egyéniségét szeretné kifejezni, hogy az emberek felfigyeljenek rá és lássák, hogy ő bizony nem hétköznapi srác.

Próbálok azért egyfajta nem is a rangot, de egyfajta olyan megközelítést mutatni az embereknek, hogy azt gondolják, hogy ezzel a gyerekkel azért vigyázni kell

– magyarázta a Fókusz Plusznak VV Ákos.

VV Bibi már ismerős lehet az RTL nézőinek, hiszen a Házasodna a gazda idei évadában Zsolt gazda szívét próbálta elrabolni. A Való Világ villájába nem házasodni érkezik, hanem megmutatni, ki is valójában ő. Elöljáróban leszögezett pár dolgot, amit nagyon nehezére esik elviselni.

A csámcsogást nagyon utálom, nagyon utálom, hogyha hazudnak nekem, hogyha hülyének néznek, és utálom, hogyha a szeretteimet bántják.

Bibi azt mondta, a fiúkkal mindig jobban kijött, de hogy jóban lesznek-e majd VV Sajtival, az idő eldönti. Barátságnál több azonban elméletileg nem is alakulhatna ki közöttük, hiszen 

VV Sajtit odakint várja szerelme és közös gyermekük. 

Sajti egy vérbeli újpest szurkoló, ami ha az elmúlt időszakot nézzük akkor nem rossz előjel. Alig néhány hete a szintén újpesti Curtis, 5 évvel ezelőtt pedig az ugyancsak a lila színt kedvelő Kabát Peti nyerték a Celeb vagyok, ments ki innen!-t.

VV Reni viszont szingliként érkezik a villába és nem is zárkózik majd el a hódítók elől. Már el is játszott a gondolattal, hogy milyen fiú lakótársai lesznek.

Szeretem, ha tetovált, minimum az egyik keze, de lehet az egész teste. Lehet ilyen szőrös arc, azok nagyon bejönnek.

#Fókusz#ValóVilág#beköltözés#villalakók#valóságshow

Címlapról ajánljuk