Fókusz

„Olyan gondolataim lettek, hogy el akarok halványodni, el akarok tűnni” – 100-ból 3 magyar nőt gyötör a leghalálosabb pszichiátriai betegség

Ásványi EszterÁsványi Eszter

2022. augusztus 29. 21:40

Egy olyan különleges szépségversenyen forgatott a Fókusz, ahol a legtöbb versenyző küzdött már valamilyen evészavarral. Van, aki 172 centiméteres magasságához 42 kilogrammra fogyott. Megmutatjuk, hogyan találták meg a kiutat az alattomos betegségből, az evészavarból.

Az evészavar alattomos betegség, amely szinte észrevehetetlenül hálózza be áldozatait. Ezek a nők már mindannyian nyertek, hiszen sikerült a legkilátástalanabb helyzetből új életet kezdeniük. Történeteik alapján a lányok kategóriáját Sudár Bianka nyerte, az anyukákét Horváth Andrea, míg a legfittebb versenyző díját Mocsári Dóra hozhatta el. 

A Lifestyle Day nevű rendezvény túlmutat a szépségen, ez egy olyan inspirációs verseny, ahol a jelentkezők személyes történetei kapják a legnagyobb figyelmet. Az idei megmérettetés központi témája az evészavar volt, amelynek valamilyen típusa a magyar nők 3 százalékát érinti. A statisztikák szerint a koronavírus ideje alatt 19 százalékkal nőtt meg az evészavarok gyakorisága.

A röplabda és az egészséges életmód megszállottja

Sótonyi Boróka 15 éves volt, amikor orthorexia alakult ki nála, azaz az egészséges életmód megszállottjává vált. Ekkortájt magas szinten röplabdázott, ahol rengeteg csinos lány vette körül – ő pedig ki szeretett volna tűnni valamivel.

Egy szépségversenyen, amin egykori anorexiás, bulimiás és falásrohamokkal küzdő nők vettek részt
Sótonyi Boróka

Tudat alatt beindult egy ilyen mechanizmus, hogy valamit szeretnék én kontrollálni. Csak ez egy idő után az egészségesnél jobban túlcsúszott, és átment evészavarba, később anorexiába, utána az átalakult bulimiává. Úgyhogy én egész sok típusát átéltem az evészavarnak az évek során.
 

A mélypont az volt, amikor az amúgy is vékony lány 15 kilogrammot fogyott, a testzsírja pedig mindössze 10 százalékra csökkent. Annyira nem romlott le az állapota, hogy kórházba kerüljön, de rémisztő tüneteket produkált.

Fél évig nem volt menstruációs ciklusom, hullott a hajam, mindig letört a körmöm, mindig fáztam. Amikor mások már rövid gatyában és rövidujjúban szaladgáltak, én akkor is szinte kabátot húztam magamra.

Egy szépségversenyen, amin egykori anorexiás, bulimiás és falásrohamokkal küzdő nők vettek részt
Sótonyi Boróka

A tünetek jelentkezésekor Boróka orvos apukája nagyon komolyan vette a dolgot. Tudta, hogy lánya nem tudja egyedül megoldani a problémát, ezért pszichológust keresett neki. Négy évig tartott a küzdelme. Egy bulimiás falási roham után látta be, hogy egyedül nem képes változtatni. A szakember segítségével fél év alatt a gyógyulás útjára lépett, éppen ezért mindenkit arra biztat, hogy amint teheti, keressen egy terapeutát. Ma már dietetikusnak tanul és másoknak próbál segíteni.

Tévhitek az evészavarról 

Dr. Babusa Bernadett klinikai szakpszichológus szerint az evészavarokkal kapcsolatban rengeteg tévhit kering a köztudatban. Azért nagyon alattomos betegség, mert az evészavar nem mindig jár együtt extrém vékonysággal. Átlagos testalkattal is lehet valaki súlyosan beteg.

Ludván-Boros Izabella gimnazista korában egy kisebb túlsúllyal küzdött, ezért diétázni kezdett. Csakhogy nem állt meg ennyinél. 

Nem is mondtam ki, hogy én anorexiás vagyok… egyszerűbb volt azt gondolni, hogy nekem elment az eszem. (…) Már olyan gondolataim is lettek, hogy én el akarok halványodni, el akarok tűnni.

Egy szépségversenyen, amin egykori anorexiás, bulimiás és falásrohamokkal küzdő nők vettek részt
Ludván-Boros Izabella

Egyre nehezebb feladatokat talált ki magának. Először léböjtös napot tartott, majd 1000 kcal-ás napot, amit egyre lejjebb vitt egészen a nullkalóriás napig. Nem volt betegségtudata, úgy érezte, hogy különleges képessége lett azzal, hogy ennyire vissza tudta magát fogni az étkezésben. Büszke volt magára, hogy napról napra vékonyabbá vált. A mélypont akkor jött el nála, amikor a 172 centis magasságához 42 kilóra fogyott.

Egy bevásárlás alkalmával jött rá, hogy gond van. Kezdett leesni a vércukra, és gondolta, vesz magának egy üdítőt. Az 1 és 0 kalóriás italok között vacillált, de nem tudta, hogy megengedheti-e magának, hogy akár 1 kalóriát is bevigyen. Elsírta magát a sorok között. Ez volt a mélypont.

Egy szépségversenyen, amin egykori anorexiás, bulimiás és falásrohamokkal küzdő nők vettek részt
Ludván-Boros Izabella ma már boldog édesanya

Édesanyja segített neki változtatni. Apránként tűztek ki célokat, ekkor már nemcsak Izabella egészsége, hanem az élete volt a tét. A végső löketet kislánya születése adta – rájött, hogy innentől nemcsak saját magért felelős, hanem gyermekéért is. Azóta már a sport is a mindennapjai részévé vált.

A többi versenyző mellett Izabella és Boróka is azért jelentkezett a versenyre, hogy történetükkel minél több embernek segíthessenek. Babusa Bernadett elmondta:

Az evészavarok igen súlyos betegségek tudnak lenni. Az összes pszichiátriai betegség közül az anorexiának van a legnagyobb halálozási aránya. Ez azt jelenti, hogy a betegség kialakulása után 10 évvel az anorexiások 8 százaléka meghal. 20 évvel a kialakulás után pedig 20 százalékuk.

Egy szépségversenyen, amin egykori anorexiás, bulimiás és falásrohamokkal küzdő nők vettek részt
Babusa Bernadett klinikai szakpszichológus

Az evészavar alattomos betegség, amely szinte észrevehetetlenül hálózza be áldozatait. A versenyen részvevő nők mindannyian nyertek, hiszen sikerült a legkilátástalanabb helyzetből új életet kezdeniük.

#Fókusz#Videó#szépségverseny#evészavar#bulimia#anorexia#falásiroham#orthorexia

Címlapról ajánljuk