A hatalom receptje – így alapozta meg uralmát Putyin az elmúlt 22 évben

1999. szeptember 9-én egy moszkvai lakótelep épületét robbanás rázta meg. Közel százan meghaltak, majdnem hétszázan megsérültek. Néhány nappal korábban Dagesztán egyik városában robbantottak, és egy bombát éppen utolsó pillanatban sikerült hatástalanítani. Akkor hatvannégyen vesztették életüket. Szeptember 13-án újabb detonáció történt, ahol százhuszonnégyen haltak meg; majd 16-án Volgodonszk városában egy újabb. Itt tizennyolcan haltak meg. Szinte az egész ország rettegett. A hatóságok terrortámadásra és csecsen elkövetőkre gyanakodtak. A robbanássorozatról és annak hatásairól a 444 közölt cikket 2017-ben, főként David Satter, amerikai újságíró munkássága alapján.

Vlagyimir Putyin a támadások idején alig több, mint egy hónapja volt Oroszország ideiglenes miniszterelnöke – augusztusi felmérések szerint mindössze 2, szeptember eleji kutatások alapján 4 százalékos támogatottsággal.

1998-ban részleges államcsőd üt be Oroszországban, két év alatt négy miniszterelnök váltotta egymást. Putyin 1999. augusztusban ülhetett a kormányfői székbe. A robbanássorozatra válaszul Moszkva – az 1995-ös csecsen háború után – ismét brutális támadást indított Csecsenföld ellen, majdnem százezer katonával. 

A háborúnak óriási támogatottsága volt, a kormányfő népszerűsége októberre 21 százalékra, novemberre 45 százalékra ugrott.

Csakhogy a robbantássorozatot, amely a csecsenek elleni offenzíva egyik legfőbb ürügye volt, beárnyékolja néhány gyanús körülmény. Szeptember végén például Moszkvától nem messze meghiúsult egy támadás, a merénylők elmenekültek. Egy nyilvános fülkéből telefonhívást indítottak, amelynek lehallgatásakor kiderült, a telefonszám az FSZB-hez köthető. Amikor elkapták őket, az FSZB-igazolványukat mutatták fel. A titkosszolgálat vezetője ezután a nyilvánosság előtt közölte: csak gyakorlat volt, a robbanószer helyett cukrot tettek a zsákokba.

 „Az, hogy a csecsenek egyébként tiltakoztak, hogy ők nem robbantanak éjszaka békésen alvó civilekre lakóházakat, vajmi keveset használt. 

Ezekre a házrobbantásokra hivatkozva indíthatta meg Putyin 1999 őszén a második csecsen háborút, és ez repítette őt aztán a népszerűsége csúcsára

– emlékeztetett Rácz András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos munkatársa.

Putyin aranykora

1999. december 31-én Borisz Jelcin váratlanul lemondott az elnöki posztról, és kétség sem férhetett hozzá, hogy a helyére Vlagyimir Putyin lép. 2000 márciusában erre a néptől is megkapta a felhatalmazást, a szavazatok majdnem 53 százalékának megszerzésével lett Oroszország első embere. 

Első éveiben főleg belföldre koncentrált. Feledy Botond külpolitikai szakértő szerint ebben segítette az is, hogy minden korábbinál magasabb volt az olajár, és így Oroszország évi 10 százalék körüli GDP-növekedést tudott felmutatni.

Ennek a rengeteg olajbevételnek jelentős részét visszapumpálták az orosz gazdaságba, és az orosz lakosság jobban élt, mint korábban bármikor.

Saját hatalmát is megszilárdította: az oligarchák uralmát letörte, vagy meggyőzte őket, hogy álljanak mellé. Az akkori két legbefolyásosabb orosz, Borisz Berezovszkij és Vlagyimir Guszinszkij külföldre menekült, Mihail Hodorkovszkijt először 8, majd 13 év börtönbüntetésre ítélték, de 2013-ban kegyelmet kapott Putyintól.

Vlagyimir Putyin külpolitikájában a fordulatot a 2007-es müncheni beszéde jelentette. Az EU és a NATO biztonságpolitikai tanácskozásán azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy erőközpontot akar létrehozni, és újabb fegyverkezési versenyt szít. Azt is közölte: ha kell, megteszik a válaszlépéseket.

Feledy Botond szerint

az orosz elnök törekszik arra, hogy visszaállítsa az orosz nagyhatalmiságot, amelyet nem szabad a szovjet nagyhatalmiságra redukálni. Putyin a nagy orosz befolyásra, a klasszikus, 300 éves Oroszországra gondol.

2008-ban a Vlagyimir Putyin által támogatott Dmitrij Medvegyevet választották államfőnek, Putyin pedig újra miniszterelnök lett. Ugyanebben az évben kitört az orosz-grúz háború. Grúzia megtámadta az egyik szakadár régiójában, Dél-Oszétiában állomásozó orosz békefenntartókat. Válaszul Moszkva, majd egy másik szakadár régió, Abházia is bekapcsolódott. A felek néhány nap után tűzszünetet kötöttek, Oroszország elismerte Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét. Putyin 2012-ben elnökként tért vissza, már sokkal agresszívebb politikát folytatva.

Gazdasági növekedés híján kemény kéz

Rácz András elmondta, hogy Putyin nem egy személyben uralkodik, tartozik hozzá egy nagyon profi adminisztráció, egy nagyon jól működő médiaapparátus, nagyon erős erőszakszervezetek, kifejezetten fejlett monitoring rendszerek, amelyek nagyon pontosan figyelik az orosz társadalom rezdüléseit. 

Feledy szerint ahogy a gazdasági lehetőségek szűkülnek, Putyin kénytelen egyre inkább klasszikus autoriter, diktatórikus eszközökkel fenntartani és megerősíteni hatalmát. Ez a politikai ellenfelek meggyilkolásától és ellehetetlenítésétől a médiaszabadság gyakorlati megszüntetéséig terjed. Büntetőtáborok léteznek, politikai elítéltek léteznek, és egy egészen durva,

a szovjet időket meghazudtolóan hatékony titkosszolgálat adja Vlagyimir Putyin valódi hatalmát az országon belül, tehát a saját orosz népével szemben is.

Elég csak Anna Politkovszkajára, Alekszander Litvinyenkóra, Borisz Nyemcovra, Gyenyisz Voronyenkovra, Szergej Szkripalra vagy Alexej Navalnijra gondolni. Ugyan közvetlen bizonyítékot nem találtak arra, hogy a Kremlnek köze lehet újságírók, egykori titkosszolgálati tisztek és politikusok ellen elkövetett gyilkosságokhoz vagy gyilkossági kísérletekhez, erős a gyanú, hogy Moszkva tudhatott ezekről. 

Putyin népszerűsége mindig relatíve magas, mert a népszerűtlen intézkedéseket a kormánnyal hozatják meg, és nem az elnökkel, tehát az elnök és a kormány népszerűsége markánsan elválik egymástól.

Arról egyelőre Vlagyimir Putyin még nem döntött –  legalábbis a közvéleményt erről nem tájékoztatta – hogy indul-e a következő, 2024-ben esedékes elnökválasztáson.

Ha pedig úgy dönt, hogy elindul a következő két választáson, és megnyeri ezeket, akár 2036-ig, azaz 84 éves koráig maradhatna Oroszország első embere.