Aurelio-nap: balhé a konyhában
2017. március 24. 19:10
Mától ez a nap az Aurelio nap lesz az RTL-en! Alig van ugyanis olyan műsorunk, amelyikben fel ne tűnne a nagyszájú VV győztes. Ha pedig már így alakult, kihasználtuk ezt, és mindenhova követtük, hogy azt is lássuk, ami nem kerül majd az adásokba. A Hagyjál főzni forgatásán kezdtünk…
Habverővel keverte a májat, és fogalma sem volt arról, hogy mi is az a fakanál, mégis legyőzte ellenfelét. Reni a Való világ 7. szériájából lehet ismerős a nézőknek. Ő volt az, aki bár vőlegénye volt a villán kívül, sokak szerint túlságosan messzire ment például Dennisszel a fotózáson, és Robinnak is tett néhány kétértelmű megjegyzést. Párbaján vőlegénye szinte rá sem nézett, vagy legalábbis tapintani lehetett a feszültséget közöttük a stúdióban.
A fiú végül megbocsátott, és továbbra is gyűjtenek az esküvőre: Reni az elmúlt két évben kicsit visszavonult a színháztól, titkárnőként dolgozott, könyvet írt, és Martonvásárra költözött a párjával. A Hagyjál főzni műsorában tért vissza a képernyőre.
Nagynénjével együtt sikerült legyőzniük az éneklő Papp családot, akik eddig megállíthatatlanok voltak.
Reniék péntek este a temperamentumos Caversaccio-családdal, vagyis Aurelioékkal csapnak össze.
Ordibálás az lesz, feszültség lesz, igazi olaszos hangulat költözik majd be a konyhába. De hogy mire lesz elég, az a Hagyjál főzni adásából kiderül!