Mennyit ér a focistáknak az Eb szereplés?

török réka

2016. július 7. 19:15

Két hete még "csak" tíz millió eurót ért, a labdarúgó Európa-bajnokság legfiatalabb játékosáért ma már legalább húsz millió eurót kellene fizetnie annak aki klubcsapatában építeni szeretne rá. Kiderül, hogy a magyar válogatott tagjai számára mekkora mérföldkövet jelentett az Eb részvétel, Juhász Rolandéban mindenképpen meghatározó döntéshez vezetett.

 

 

A magyar csapatot értékelték a legalacsonyabbra még az Eb előtt. Azóta viszont több játékosnak is jelentősen megnőtt az értéke, Nagy Ádámért 2 és fél millió eurót fizetne a Benfica. Ami azért is nagy szó, mert Dzsudzsákon kívül eddig még nem volt olyan magyar játékos, akit 1 millió eurónál magasabb összegért vettek meg. Igaz a teljes magyar válogatott értékének még mindig a négyszeresét éri Cristiano Ronaldo, de ő a torna legdrágább játékosának számít.

 

 

Nagy Ádámnak, Kleinheisler Lászlónak, Kádár Tamásnak sikerült felhívniuk a menedzserek figyelmét a játékukra. Nagy Ádám duplázta az értékét, Kádárért is többet adnának, mint az eddigi 750 ezer euró. Európa bajnokság után eddig ’96-ban a csehek kaszáltak a legnagyobbat. A döntőjük után ugyanis a cseh válogatottat egy az egyben elvitte a Manchester, a Liverpool és más angol klubok.

A teljes adást megnézheti az RTL Moston!

undefined
Nézd vissza a Fókusz adásait az RTL+-on!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!