Fókusz

Szurkolószám: mást mondanak a klubok, mint ami a valóság

Ásványi EszterÁsványi Eszter

2016. március 4. 18:05

Létezik, hogy a fociklubok meghamisítják a nézőszámokat? A 444.hu szerint igen és bizonyítékuk is van rá: elmentek a 22. forduló összes meccsére. Lefényképezték a lelátókat és egyesével megszámolták az embereket. Az ő végeredményük minden esetben nagyságrendekkel kevesebb volt a hivatalos létszámnál.



Ma már szinte csak az ürességtől kongó lelátókba botlunk a magyar bajnoki fordulókon. A hivatalos statisztikák azonban egészen másról árulkodnak, amivel csak egy a baj: a közzétett adatok gyakran köszönőviszonyban sincsenek a meccseken valóban megjelent szurkolók számával. Újságírók járták végig a magyar bajnokság 22. fordulójában játszott meccseket. Mindegyik lelátót lefényképezték és egyenként megszámolták, hányan is vannak az adott mérkőzésen. A legnagyobb és egyben legmegdöbbentőbb különbség a Budapest Honvéd–FTC meccsen következett be – erre 2162-en voltak kíváncsiak a feltüntetett 4460-as nézőszámmal szemben.



A magyar foci iránt érdeklődők száma nagyon siralmas, ezt pedig valószínűleg a klubok is érzik. Stadionok továbbra is épülnek, mi pedig csak reménykedhetünk abban, hogy a színvonal rövidesen emelkedni fog, a szurkolók pedig visszatérnek, és akkor már senki számára nem lesz kellemetlen a valós nézőszámok közlése…

A Fókusz teljes adását visszanézheti az RTL Moston!

 
#Fókusz#nézőszám#foci#szurkolók#hangulat

Címlapról ajánljuk