11:53
FókuszFókusz
Rékasi Károly csak két mankóval tud járni
2016. február 26. 18:15
Korábban úgy tűnt, hogy Rékasi Károly balesete után villámgyorsan felépül, de sajnos a gyógyulás folyamata megakadt. A színésznek újabb komoly műtétre kellett vállalkoznia és nem titkolja, a váratlan komplikációk mentálisan is nagyon megviselik. Minden szempontból segítségre van szüksége és a Barátok közt forgatókönyvíróinak is fejtörést okozott.
Két héttel az újabb komoly műtétje után, Rékasi Károly újra a Barátok Köztben dolgozik, ahol két mankó segítségével tud csak közlekedni. A színész nem megfelelő ütemben épült fel tavaly nyári motorbalesetéből ezért döntöttek úgy a kezelő orvosai, hogy újabb műtétre van szüksége. Négy orvos, két órán át operálta.
Az orvosok szerint a megfelelő rehabilitációval együtt több hónapos gyógyulás vár rá. Napjai most leginkább pihenéssel és otthoni gyógytornával telnek, naponta többször is és hetente jár kontrollra is. Rékasi Károly számára a gyógyulás egyik legfontosabb terápiás része az is, hogy imádott hivatását is gyakorolhatja, hiszen színházi körökben úgy tartják, a színpad és a filmezés egy színész számára a leghatásosabb gyógyír.
A Fókusz teljes adását megnézheti az RTL Moston!
A Fókusz teljes adását megnézheti az RTL Moston!
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem