Törvények szakítják el egymástól a házaspárt
2015. július 15. 18:30
Kamel és Ilona kapcsolata három éve tart, ősszel lesz a második házassági évfordulójuk. Boldogságuk nem felhőtlen, a férfi ugyanis nem kapott állandó vízumot Magyarországra. Ilona azt mondta, megalázó, hogy folyton azt kell bizonygatnia, férjével együtt élnek, és szeretik egymást. Volt, hogy a Bevándorlási Hivatal alkalmazottja kamerával tört rájuk váratlanul és még a fehérneműik közé is benézett. Polyák Alexandra riportja.
2012-ben az interneten találtak egymásra. Közös nyelv nélkül is napi kapcsolat, egy mély barátság alakult ki köztük, amely az első találkozásnál azonnal szerelemmé vált. Kamel közben megtanult magyarul, Ilona pedig alapszinten arabul. Egy évig éltek kint Tunéziában, tavaly év végén kellett hazajönniük Magyarországra, mert Ilona szülei megbetegedtek. A férfi kétszer három hónapra kapta meg az ideiglenes vízumot. Ám a hivatal most nem hosszabbítja meg, mondván a köztük lévő nyelvi nehézségek és a közel 20 év korkülönbség miatt nem lehet valódi a szerelmük.
Megkerestük a Bevándorlási Hivatalt, és a Külügyminisztériumot is. Azt mondták, az üggyel kapcsolatban nem nyilatkozhatnak. A Külügyminisztérium írásban adott felvilágosítást általánosságban a vízumkérdéssel kapcsolatban.
Amíg Tunéziában éltek, addig Kamel tartotta el Ilonát. Most Magyarországon fordult a kocka, Ilona nyugdíjából és megtakarításaiból élnek. A férfi ugyanis nem tud munkát vállalni. Nem érti, miért utasítják el a vízumkérelmet, ugyanis a magyar államnak a férfi nem kerül pénzbe, Ilona fizet minden adót a párja után. Ráadásul Kamelt mindenki szereti a környéken.

Szeretik egymást és együtt szeretnének maradni, élvezni a szabad mozgás és tartózkodás jogát. Kamel forgatásunk után hazautazott Tunéziába. Ott várja, hogy elfogadják sokadik vízumkérelmét és újra párjával lehessen.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem