Bemutatkoznak az Éjjel-Nappal Budapest új szereplői
2015. április 28. 17:00
Tehetségesek, szépek, és nemrég az egész életük megváltozott. Az Éjjel-Nappal Budapest új fiatal szereplőiről eddig nem sokat tudhattunk meg, itt az ideje, hogy kicsit közelebbről is megismerjük őket. Polyák Alexandra riportja.
Evelin szépségére Marci is azonnal felfigyelt. Sokan nem tudják például, hogy Béci lánya korábban a szépségiparral is próbálkozott, de hamar feladta. Édesanyja egyedül nevelte. Saját bevallása szerint elég vadóc és fiús lány. Mindig a saját feje után megy, és soha nem hódol be egy pasinak sem. Miri új kiszemeltje, Drex is próbálkozott modellkedéssel. Több ügynökség is felfigyelt a fiatal sportoló idomaira. Három éve, a csúcson hagyta abba a kajakozást. Többször volt országos bajnok, első második helyezett, maratonon is indult. Azóta heti hatszor látogatja a konditermet.
Evelin riválisa, Maja már fél éve erősíti az Éjjel-Nappal Budapest csapatát. A fiatal lány már nem tud úgy kimenni az utcára, hogy ne ismernék fel.
Evelin riválisa, Maja már fél éve erősíti az Éjjel-Nappal Budapest csapatát. A fiatal lány már nem tud úgy kimenni az utcára, hogy ne ismernék fel.
Streameld az Éjjel-Nappal Budapest epizódjait az RTL+-on!
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem