EUEurópa

Brüsszel: Meg kell indítani a túlzottdeficit-eljárást Magyarország ellen

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2024. július 9. 18:26

Magyarországon a költségvetési hiány tavaly meghaladta a GDP 6,7 százalékát, az államadósság pedig 73,5 százalékra rúgott.

Az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága hétfőn azt javasolta az Európai Unió Tanácsának, hogy hozzon határozatot Magyarország ellen a túlzott költségvetési hiány miatt, írja a 444 az Európai Bizottság közleményére hivatkozva.

Az Európai Bizottság júniusban közölte, hogy hét tagállam, Belgium, Franciaország, Lengyelország, Magyarország, Málta, Olaszország és Szlovákia ellen javasolja a túlzottdeficit-eljárás megindítását.

Az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága mostanra véleményezte a javaslatot, és kezdeményezte hazánk és a többi hat ország elleni eljárás megindítását.

A következő lépésben már az Európai Unió Tanácsa határozatot hoz a túlzott költségvetési hiány fennállásáról, majd ajánlást bocsát ki a kiigazítási pályára és a túlzott hiány megszüntetésének határidejére vonatkozóan, olvasható az uniós közleményben.

Túlzottdeficit-eljárást akkor indíthatnak egy uniós tagállam ellen, ha a költségvetési hiány meghaladja a nemzeti össztermék (GDP) 3 százalékát, illetve a GDP-arányos államadósság a 60 százalékot. Magyarországon a költségvetési hiány tavaly a GDP 6,7 százaléka volt, az államadósság pedig 73,5 százalékra rúgott.

Magyarország ellen legutóbb 2004-ben indított eljárást Brüsszel, amit csak 2013-ban sikerült megszüntetni, emlékeztet a 444 cikke.

Nyitókép: Bogdan Hoyaux / European Union /  EC - Audiovisual Service

#Európa#túlzottdeficit#európai bizottság#európai unió tanácsa#magyarország#költségvetési hiány