Életmód

8 elváltozás a körmön, ami betegséget jelezhet: a fehér foltoktól a barázdált vonalakig

rtl.hurtl.hu

2024. február 24. 5:55

Bár mindig a kezünk ügyében van, nem feltétlenül vesszük észre az apróbb elváltozásokat a körmünkön, pedig akár komoly betegségekre is felhívhatják a figyelmünket. Mutatjuk, hogyan üzenhet a testünk és mikor érdemes orvoshoz fordulni.

A körmeink elváltozásai – foltok, elszíneződés és barázdák – utalhatnak hiánybetegségekre, és komolyabb szervi bajok jelei is lehetnek. Összeszedtük, mikre érdemes figyelni – persze fontos, hogy az alábbi tünetekkel nem kell azonnal orvoshoz szaladni, de érdemes figyelni, hogy mennyi ideig állnak fenn, és társulnak-e más fizikai tünethez, meglévő betegséghez, esetleg nem egy korábbi sérülés nyomai-e.

Körömlemezek leválása – olyan, mintha leválnának a rétegek

Nem kell megijedni, könnyedén lehet annak a tünete, hogy sokat mosogattunk, sokat voltunk a vízben, vagy esetleg erősebb vegyszert használtunk. Súlyosabb, hosszabb ideig jelentkező tünetek esetében azonban ez az elváltozás akár pajzsmirigy-túlműködést, vas- és vitaminhiányt (főleg A-vitamin és B-vitaminok) és vérszegénységet, májbetegséget is jelezhet. Ha szükséges, orvosi vizsgálatokkal, laborral és vérvizsgálattal lehet kizárni a fenti megbetegedéseket.

Törékeny körmök

Ez is lehet hiánybetegségek jele, alacsony A-vitamin, vas vagy akár kalciumszint tünete lehet, ha a körmünk könnyen letörik. Komolyabb betegség is meghúzódhat a háttérben: pajzsmirigy-betegséget is jelezhet – ezt laborvizsgálattal vagy kifejezett pajzsmirigy-ultrahanggal zárhatjuk ki. A hiányt pedig gyógyszertárban kapható vitaminokkal és ásványi anyagokkal pótolhatjuk, és ott akár tanácsot is kérhetünk, ha meg tudjuk mutatni a tüneteket.

Nyolc elváltozás a körmön, ami betegséget jelezhet: a fehér foltoktól a barázdált vonalakig
Fehér foltok a körmön – trauma, de akár betegség jelei is lehetnek. Fotó:: Getty Images

Fehér foltok

Ezek az elszíneződések gyakran fizikai sérülés hatására alakulnak ki (pl. erős behatás manikűrözés közben). Ha nem tudunk ilyenről, mégis megjelennek az elváltozások, akkor vitaminhiány is lehet az okozója. A fehér foltoknak, csíkoknak azonban vannak speciális esetei is.

A körömvéggel párhuzamos fehér vonalak

Ennek az elváltozásnak több fajtája is van attól függően, hogy megjelennek-e a csíkok a hüvelykujjon is. Mees-vonalaknak nevezzük, ha minden ujjon megjelenik, vagy Muehrcke-vonalaknak, amikor a hüvelykujj körmén nem jelentkezik. A csíkozás kemoterápiás kezelést követően gyakran felbukkan, de lehet fehérjehiány vagy krónikus vesebetegség tünete is, extrém esetben pedig nehézfémmérgezés is állhat mögötte.

Nyolc elváltozás a körmön, ami betegséget jelezhet: a fehér foltoktól a barázdált vonalakig
A körömlakkok a bennük lévő vegyi anyagok miatt az eltávolítás után okozhatnak elszíneződéseket. Fotó:: Pixabay

Elszíneződés

A színeződés takarhat több árnyalatot is, mindegyik másra utalhat. Sárgás árnyalata lehet a dohányzás miatti elváltozásnak, de ez az elszíneződés utalhat pikkelysömörre vagy légúti megbetegedésekre. Persze a körömgomba is elszínezi a körmöket, így nem kell egyből a legrosszabbra gondolni, szerencsére ez utóbbi gyorsan kezelhető. Míg a durva, repedezett szürke színű körmök többnyire vitaminhiány, leginkább a cink és a vas hiányának jelei. 

Barna csík a körmön

A hosszanti barnás elszíneződéseket érdemes alaposabb vizsgálatnak alávetni, mert gyakran a körömmelanóma jelei, ami éppen olyan veszélyes, mint minden melanóma. Az elszíneződés persze lehet jóindulatú is, nem csoda, hogy sokszor fizikai sérülés okozta bevérzésnek diagnosztizálják a melanómát. 

Apró lyukak a körmön

Amellett, hogy fizikai behatás után is keletkezhet ilyen sérülés a körmünk felszínén, a sok apró bemélyedés jelezhet akár atópiás ekcémát, pajzsmirigy-túlműködést is – ez utóbbinak azonban szinte biztosan van más testi tünete is, például hajhullás.

Nyolc elváltozás a körmön, ami betegséget jelezhet: a fehér foltoktól a barázdált vonalakig
Barázdák a körmön? Nem mindegy, hogyan helyezkednek el – betegséget is jelezhetnek. Fotó: Getty Images 

Barázdák a körmön

A sérülések mellett a hosszanti barázdákat vashiány vagy keringési zavar is okozhatja, de akár pajzsmirigyprobléma is állhat az eset mögött. A keresztbarázdák ezzel szemben fertőzéses betegséget, súlyosabb esetben vérszegénységet, magas koleszterinszintet rejthetnek maguk mögött.

Persze nem csak a testi megbetegedéseknek vannak jelei. Figyeljünk arra, aki nincs jól – ezek lehetnek a mentális betegségek intő jelei a pszichiáter szerint:


Nyitókép: Pexels

#Életmód#egészség#betegség#körmök#köröm#vitaminhiány#hiánybetegség#melanoma#körömbetegség#fehér foltok a körmön#elváltozások#betegség-megelőzés#betegség jele#foltok#tónetek