1:56Drága örökösök2020. március 5. 20:10Tibit borzalmas fájdalmak gyötrikVilmos trükkös karatemozdulatának vannak utóhatásai, Tibi azonnal kidőlt tőle, de úgy tűnik, egy nappal később sincs jobban.
0:30Drága örökösök2020. március 5. 20:10Előzetes: Olga titokban tér vissza Ökörapátiba (03.05.)Tibi betegeskedik. Subicz az eltűnt autója miatt bosszankodik, és Vilmost küldi intézkedni. Az Egylet újra gyűlést hirdet, Zsóka idegesen készülődik. Kristóf kínos vallomást tesz Tamásnak, Mahics pedig konfliktusba kerül a megbízójával.
1:42Drága örökösök2020. március 4. 20:10Tesztoszterongőz és cicaharc: így estek egymásnak a Drága örökösök sztárjai!Ökörapátiban rendre elszabadulnak az indulatok és nemcsak ellenségek, olykor barátok között is. Mutatjuk, kik harcoltak egymással a 3. évadban!
0:42Drága örökösök2020. március 4. 20:10Vilmos egy mozdulattal kiütötte Szappanos TibitTibi meg akarta mutatni, hogy kell verekedni egy kemény fickónak. De erre nem számított a fess szállodaigazgatótól.
3:00Drága örökösök2020. március 4. 20:10Emberrablás – Franciska kislánya eltűntA Sárkányok fiai Marlenkán keresztül akarnak eljutni Olgához. Egyikük túszul is ejtett egy kislányt, csak épp nem azt, akit kerestek.
0:30Drága örökösök2020. március 4. 20:10Előzetes: Margitka és Vilmos között alakul a kémia? (03.04.)Jolika bébiszitternek áll, de nem várt veszély leselkedik rájuk, amivel nem tudnak egyedül megbirkózni. Vilmos önvédelmi szakkört tart a falusiaknak a kocsmában. Tibi toborzásba kezd, de nem azt kapja, amire számított.
0:32Drága örökösök2020. március 3. 20:10Régi szereplő tért vissza ÖkörapátibaBár az ügyvédnő felszólította, hogy kerülje el a falut, most mégis újra Ökörapátiban kötött ki...
2:38Drága örökösök2020. március 3. 20:10Így tanul karatézni IcukaVilmos elszántan küzd azért, hogy a falubeliek meg tudják védeni magukat egy esetleges támadáskor. Még akkor is, ha ez Mónikának nem tetszik.
2:43Drága örökösök2020. március 3. 20:10Marlenka megúszta a Sárkányok fiait, de Franciskának főhet a fejeMarlenkát keresik a rosszfiúk, Jolika pedig nagyon óvatos, nem engedi sem fotózni, sem hangosan a nevén szólítani a kislányt.
0:30Drága örökösök2020. március 3. 20:10Előzetes: Marlenka egyre nagyobb veszélyben van, de mi lesz Franciska lányával? (03.03.)Tibi továbbgondolja a vállalkozását, a Sárkányok és Nándi is akcióba lendülnek, Terikéhez új bérlő érkezik, Jolika pedig gyerekprogramot talál ki, ami során nem várt izgalmak várnak rájuk.
1:17Drága örökösök2020. március 2. 20:10Zsóka elkapta „ezt a vírust”?Zsókának az élettől is elment a kedve, miután Mihály visszaült az egylet élére. De mi jön ezután?
1:06Drága örökösök2020. március 2. 20:10Válik a Drága örökösök házaspárjaAz ügyvédnő nem enged az elképzeléseiből, de annak, hogy azok valóra váljanak, ára van.
1:27Drága örökösök2020. március 2. 20:10A Sárkányok fiai ijesztő módszert választottak Olga előkerítéséreOlga egyszer már kiszabadult a rabságból Jolika segítségével, de Bogdán nem nyugszik.
0:30Drága örökösök2020. március 2. 20:10Előzetes: Olga és Szláven lánya is veszélybe kerül? (03.02.)Marosi új alkut köt egy régi ügyféllel, Vali megoldaná Tibi gondjait Budapesten, Vilmos új ötlettel áll elő a falu lakóinak érdekében, a Sárkányok pedig felébrednek és megindulnak Ökörapáti felé.
1:03Drága örökösök2020. február 28. 20:10Olga kommandós díszkísérettel indult BudapestreNándor megtalálta Olgát és gondoskodott róla, hogy ezúttal tényleg visszakerüljön Budapestre.
2:40Drága örökösök2020. február 28. 20:10Házaspárbaj! Misi visszavette a hatalmat, Zsóka hoppon maradtMihály összehívta az egyletet, aminek a felesége, Zsóka a vezetője. Legalábbis eddig az volt, vajon mit szólnak a többiek az új indítványhoz?
0:30Drága örökösök2020. február 28. 20:05Előzetes: Margitka nyíltan kikezd a szállodaigazgatóval (02.28.)Nándi nagy bevetésre készül Szerbiában, a panzióban lelepleződik egy kukkoló, Tamás tisztázza a dolgokat Danival, Margitka bezsong, Mihály pedig lázadni kezd és sorsfordító egyleti gyűlést hív össze.
2:07Drága örökösök2020. február 27. 20:10Stefi rájött, hogyan szerezhetne újra pénztStefinek elfogyott a pénze, Anikó szeretne neki munkát adni a cukrászdában, de Stefinek támadt egy jobb ötlete.
2:56Drága örökösök2020. február 27. 20:10Megható! – Így érkezett meg Szláven kislányaJolika elhozta Marlenkát az apukájához, aki könnyekig hatódott a találkozástól és nem sokkal később valaki másnak is bemutatta.
0:30Drága örökösök2020. február 27. 20:05Előzetes: Szláven végre magához ölelheti a kislányát (02.27.)A falu lakóit a tegnapi események tartják lázban, Szlávennek új szerepben kell hirtelen megfelelnie, Stefi körül szorul a hurok, két régi barát pedig csúnyán összekap.
2:28Drága örökösök2020. február 26. 20:10Vérfagyasztó akciójelenet ÖkörapátibanSzláven és Dani tudta, hogy valami nagyon rossz dologra készül Kalmi és ZD a házban, ezért a tetőablakon keresztül támadtak. Csakhogy közben betoppant Franciska is...
2:03Drága örökösök2020. február 26. 20:10Renátót túszul ejtettékReni furcsa zajokat hallott Dani házából és elindult, hogy megnézze, mi történik körülötte.
2:36Drága örökösök2020. február 26. 20:10Tomika bébiszitternek álltTominak erotikus álma volt Franciskával, de arra nem számított, hogy máris lesz eredménye...
0:30Drága örökösök2020. február 26. 20:05Előzetes: Ajjaj, gránáttal készülnek bosszúra a nehézfiúk Ökörapátiban? (02.26.)Jolika hazaindul, de nem egyedül érkezik. Tamás nyakába olyan felelősséget varrnak, amivel nem biztos, hogy meg tud birkózni. Dani óvatlansága bajba sodorja a lovardát, és az ott tartózkodó barátait… Vajon időben érkezik a segítség?
2:28Drága örökösök2020. február 25. 20:10Franciska a lányát is magával vitte a romantikus vacsorára, TomihozTomi új barátnője már az előző randin kiterítette a kártyáit és elárulta, hogy Lucának keres apukát.
1:36Drága örökösök2020. február 25. 20:10Jolika Olga lányával karöltve tér vissza ÖkörapátibaBár Olgának nyoma veszett, Jolika nem nyugszik, és nem megy haza Szláven és Olga lánya nélkül.
0:30Drága örökösök2020. február 25. 20:05Előzetes: Jolika továbbra sem adja fel a nyomozást (02.25.)Tamás azon ügyködik, hogy elkápráztassa kiszemeltjét, Anikóéknak meg kell szerezniük egy fontos bizonyítékot, Subicz újabb fenyegető dolgot talál az irodájában, Nándi és Jolika pedig macska-egér játékot játszanak egymással…
2:20Drága örökösök2020. február 24. 20:10Jolika hiába szabadította ki, Olgának ismét nyoma veszettA nyomozók addig-addig hadakoztak Jolikával, míg Olga kihasználta az alkalmat.
0:30Drága örökösök2020. február 24. 20:05Előzetes: Jolika lesz Ökörapáti szuperhőse? (02.24.)Tamás meglepetésre készül, és a siker érdekében az egész családot mozgósítja. Jolika küldetése új irányba fordul. Anikó és Zsóka konfliktusa elmélyül, ezért Sándornak kell mindent megtennie, hogy tisztázza a helyzetet.
0:40Drága örökösök2020. február 21. 20:10Dani életveszélyes fenyegetést kapottFurcsa üzenet érkezett Dani telefonjára...
1:29Drága örökösök2020. február 21. 20:10Új szerelem Ökörapátiban! Margit nénit eltalálta Ámor nyila?Lujzit és Margitot elküldték a panzió területéről, de az új igazgató még ezt is elegánsan intézte. Talán túlságosan is...
3:50Drága örökösök2020. február 21. 20:10Szupernagyi! Jolika kiszabadította OlgátJolikával még az igazi nehézfiúk sem bírnak el, a nyomozó legnagyobb megdöbbenésére.
0:30Drága örökösök2020. február 21. 20:05Előzetes: Dani fenyegető üzenetet kap? (02.21.)Dani ijesztő üzenetet kap, ami miatt Szláven segítségét kéri. A panziónál szigorú rend alakul ki, az egyletnek dűlőre kellene jutnia egy fontos kérdésben, Jolika pedig akcióba lendül.
0:53Drága örökösök2020. február 20. 20:10Tomika segít lebuktatni a saját anyját?Tibinek információ kell, Tominak meg kölcsönautó. Mi a megoldás? Hát a szívesség, szívességért...
1:51Drága örökösök2020. február 20. 20:10Kínos! Nyilvánosan alázták meg StefitStefi egy hónapja tartozik a lakbérrel, ami miatt többször is kapott figyelmeztetést. Most azonban a kocsma közepén kapták el.
0:30Drága örökösök2020. február 20. 20:05Előzetes: Tibi és Kristóf túllőttek a célon a kutakodás közben (02.20.)Vilmos már nemcsak a panziót akarja rendszabályozni, de ehhez Tibinek is lesz egy-két szava. Zsóka fontos levelet kap, közben a lovardába új munkaerő érkezik. Stefi vajon meddig titkolhatja még égető anyagi helyzetét?
2:16Drága örökösök2020. február 19. 20:10Rájöttek a titokra a Szappanos-testvérek – Subicz kiakadt!Tibi és Kristóf megint túllőtt a célon, amikor poloskákat kerestek a panzió kertjében. Így Subicz megtudta, hogy ők is tudják, amit nem lenne szabad.
1:01Drága örökösök2020. február 19. 20:10Végleg vége – Kata maga mögött hagyta a múltatStefi durva hazugsággal tömte tele Robi fejét, amivel felzaklatta Katát, akinek már amúgyis voltak tervei.
0:30Drága örökösök2020. február 19. 20:05Előzetes: Nagy erőkkel keresik a lehallgató poloskákat a Szappanos-testvérek (02.19.)Tibi nagy leleplezésre készül, Vilmos elkezdi rendbe szedni a dolgokat a panzióban. Kata leszámol a múltjával, Jolika ajánlatot tesz, este pedig rendőrök csapnak le a Szappanos család újabb tagjaira.
1:41Drága örökösök2020. február 18. 20:10Ökörapátiban kitör a háború?Megtalálták az illegális drón-felhasználót a falu nehézfiúi, Subicz kihallgatást rendelt el.
0:47Drága örökösök2020. február 18. 20:10Egymásnak estek a Drága örökösök szereplőiSubicz rájött valamire Attilával kapcsolatban és nem tudta visszafogni az indulatait.
0:30Drága örökösök2020. február 18. 20:05Előzetes: Eldurvul a harc a polgármesteri székért Ökörapátiban (02.18.)A panziót támadás éri, de ki lehet a felelős? Riasztják a polgárőrséget, közben Subicz a saját szakállára intézkedik. Jolika fondorlatos tervet eszel ki, Tibiék pedig meghökkentő dolgoknak lesznek fültanúi.
1:24Drága örökösök2020. február 17. 20:10Mónika átadta a stafétabotot – Íme a panzió új igazgatójaMónika az irodájában számolt be az összes problémáról, amit a panzióban tapasztalt. Végül kapott egy jó tippet a megoldásra.
2:21Drága örökösök2020. február 17. 20:10Ez nem jött be! Az ellenőrről úgy pattant le Mónika bája, mint labda a falrólEllenőrzés érkezett a panzióba, az igazgató asszony pedig a vonzerejével próbált hatni a szigorú hivatalnokra. Végül taktikát váltott.
0:30Drága örökösök2020. február 17. 20:05Előzetes: Nagy erőket mozgat meg az ügyvédnő, hogy Olga előkerüljön (02.17.)Mónika és Tibi között elmérgesedik a helyzet, Jolika szervezkedik, az ellenőr visszatér a panzióba, aminek érdekes végkifejlete lesz. A polgárőrség szolgálatba áll, Tamás be van zsongva, Marosi pedig titkos bevetéssel bíz meg valakit.
4:04Drága örökösök2020. február 14. 20:10Tomikát ilyen macsónak még sosem láttukMeglepő helyzetben bukkant fel újra Franciska, akit ezúttal Tomi környékezett meg. De egy kérdésre nem számított a dögös anyukától.
0:58Drága örökösök2020. február 14. 20:10Sokkoló hírt kapott DiaDia fodrászatába Józsi érkezett, aki olyan információt osztott meg a lánnyal, ami teljesen váratlanul érte.
0:30Drága örökösök2020. február 14. 20:05Előzetes: Hoppá! Franciskának mégsem Dani kell? (02.14.)Jolika nagy útra indul, Mónika kezébe veszi a dolgokat a faluban, Mihály a talpára áll Zsókával szemben, Tamás és Mónika is fontos vacsorára megy, Dia pedig sokkoló információt tud meg, ami miatt nagy döntést hoz meg Szlávennel kapcsolatban.
1:51Drága örökösök2020. február 13. 20:10Tibi szerelmi vallomásánál nincs ma meghatóbbTibiből feltörtek az érzelmek, miután kihallgatta Vali és Jenő beszélgetését.
2:32Drága örökösök2020. február 13. 20:10Tibi kőszíve megolvadt Vali vallomásátólVali rájött Jenő fondolatosságaira és szembesítette a valósággal. Közben Tibi végig hallgatózott és rájött valamire, amit rajta kívül már mindenki tudott.