Kritika: Az oroszlánkirály (2019) – Nem túl királyi

Bár sokan szeretik hangoztatni, hogy Hollywood csak a pénzért készíti el az egykori klasszikusok remake-jeit (amiben tagadhatatlanul van igazság), azért túlzás lenne azt állítani, hogy ezek egytől egyig fantáziátlan és/vagy rossz újragondolások lennének. A Csipkerózsika esetében bár a film maga (Demóna) egy erős közepes lett csak, kellemes csavar volt, hogy ezúttal a nem is annyira gonosz boszorka szemszögéből követtük az eseményeket, az Aladdin remake-je amellett, hogy valamivel nagyobb hangsúlyt fektetett Jázmin hercegnőre, a dzsinn stílusán is csavart egyet Will Smith castingjával, a Dzsungel könyve esetében pedig a realisztikus CGI-animációra lett kihegyezve az újracsomagolás.
 

 

Véleményem szerint utóbbi talán a Disney legjobban sikerült „élőszereplős” remake-je lett, éppen ezért vártam igencsak izgatottan a szintén Jon Favreau rendező keze által készülő új oroszlánkirály mozit. Az első előzetesek megvillantották a lélegzetelállító CGI-animációt, valamint az impozáns szinkrongárdát, akik között olyan hírességek szerepeltek, mint Beyoncé, Chiwetel Ejiofor, Donald Glover, vagy épp Seth Rogen. Akkor persze még nem tudhattuk, hogy ennyiben ki is fullad majd Az oroszlánkirály.

Oké, szóval jöjjön a fekete leves: bár nagyon szeretnék írni az eredeti szinkronról, mivel hazánkban csak elvétve találkozhatunk feliratos vetítéssel, ezt ki kell hagynom, bármennyire is szívesen hallgattam volna meg a moziban ülve, ahogy Beyoncé elénekli a mára klasszikussá vált Can you feel the love tonight-ot. Helyette kaptunk egy egyébként teljesen korrekt magyar szinkront, ami viszont valljuk be, mégse ugyanaz, mint az eredeti.
 

 

Így maradt nekünk a jól ismert történet és a felturbózott külcsín, ami ezúttal kétélű kardként szabotálta kedvenc Disney-történetünket. Mert bár az állatok, a környezet, mind részletekbe menőig kidolgozottak, a realisztikus ábrázolásmód teljesen ellehetetleníti a karakterek mimikáját és érzelemkifejezését. Erre sajnos tökéletes példa Mufasa és a gnúcsorda „találkozásának” megrendítő jelenete, ami 25 évvel és soktucat megtekintéssel később is könnyeket csal a szemünkbe a mese nézésekor. Az említett jelenet azonban hiába a filmtörténelem egyik legmeghatóbb képsora, ha 2019-es remake teljesen sterillé teszi azt, minimális érzelmi reakciónak sem hagyva teret.
 

 

Így tehát már az sem működik, ami az eredeti esetében még működött, ami azért hatalmas probléma, mert Az oroszlánkirály új változata képről-képre, szóról-szóra alkotja újra elődjét. Emellett azért kibővíti bő 30 perccel a játékidőt, csak hát minek, ha a plusz játékidő semmit sem tesz hozzá a filmhez. Igazán nem árnyalja egyik karaktert sem, szórakoztatónak se szórakoztató, egyszerűen csak nehezebben végigülhető tőle a film. Sajnos a 2019-es Az oroszlánkirály a lehető legrosszabb példája korunk remake-lázának: fog egy klasszikus, közel tökéletes filmet, és profi iparosmunkaként, de teljesen lelketlenül újra legyártja azt. Mi maradunk az eredetinél, nektek is ezt ajánljuk.

5/10

Képek: Fórum Hungary