4:27Fókusz2025. október 11. 20:35Rap kábítószerek nélkül? A B-Flow megmutatja, hogy lehet így isA B-Flow négy testvér formációja és Palócz Gergő visszatérő versenyző is új esélyt kap az X-Faktorban – mindketten a zenei áttörésben reménykednek.
0:56The Voice2023. október 7. 21:38A gyári munkásként dolgozó Horváth Imre célja, hogy énekes lehessenHorváth Imre 14 éves korában kezdett el hallás után énekelni, majd édesapja gitározni is megtanította. Az a legfőbb célja, hogy – a fizikai munkát hátrahagyva – csak a zenére és az éneklésre koncentrálhasson a jövőben.
1:16The Voice2023. október 7. 21:16Táncdalfesztivál hozta meg az áttörést Orgován Dorina zene karrierjébenA 20 éves Orgován Dorina kicsi kora óta imád színpadon állni és énekelni. Több kisebb tehetségkutatóban is indult már, de zenei karrierjében a nagy áttörést a Szolnoki Táncdalfesztivál hozta meg. Azzal a céllal érkezett a The Voice-ba, hogy mind a négy coach megforduljon produkciójára, ugyanis akkor jobban elhinni, hogy az énekesi pálya az ő útja.
Bulvár2023. augusztus 11. 9:52Még vége sincs a bírósági ügyének, máris beindult Fekete Dávid zenei karrierjeBár még csak Győr városán belül lehet találkozni Fekete Dáviddal a csalási ügy tárgyalásának korlátozásai miatt, az énekes máris koncertezni készül.
4:14Fókusz2021. július 30. 19:35Koholák Alexa új fába vágta fejszéjét, ezért újra formába hozza magátKoholák Alexa új fába vágta fejszéjét. Dj babérokra tör. A sok próba közben azonban csak gyorsételekre volt ideje, ennek „köszönhette”, hogy 10 kilót szedett magára. Bár párja, úgy szereti őt, ahogy van, most mégis úgy döntött, hogy karrierje miatt elkezd edzeni. Heti háromszor jár, hogy újra formába jöjjön és DJ Alexa néven felkerüljön a techno zene állócsillagai közé.
Celebklub2019. augusztus 1. 11:13Elkészült a Barátok közt színészének első videoklipje!Nem láttad még? Kattints, és nézd meg te is!
Celebklub2017. április 7. 14:00Meglepő vallomás! - Kiderült, miből élt egykor az Oscar-díjas színésznő!Brie Larson nemrég, közösségi oldalán árulta el, hogyan kereste meg a kenyérrevalót, mielőtt befutott volna és ország-világ megismerhette volna a nevét! Érdekel, mi lehetett a foglalkozása? Eláruljuk!
Celebklub2016. október 6. 12:45Az Éjjel-Nappal Budapest szexi dívája újra domborított – FOTÓK!A sorozat egyik legcsinosabb szereplője, Alexa már többször pózolt a vakuk kereszttüzében. Most újra nekiveselkedett a feladatnak, de ezúttal szexi fehérneműben lépett a kamerák elé.
Barátok közt2015. szeptember 24. 22:00Előző rész (2015. szeptember 24.)Megtalálják-e Zsolték Alizt? Elkészültek a Magdi szobor tervei. Hogy alakul Liza zenei karrierje?
Barátok közt2015. szeptember 23. 22:01Következő rész (2015. szeptember 24.)Megtalálják-e Zsolték Alizt? Elkészültek a Magdi szobor tervei Hogy alakul Liza zenei karrierje?
Fókusz2015. június 10. 18:00Takács Nikolas az amerikai álom nyomábanAz énekes több mint egy hónapos amerikai utazás után sem pihen, tele van tervekkel és munkával. Azt mondja, hogy tavaly még úgy érezte, hogy 2014 volt élete egyik legjobb éve, de kiderült, az elmúlt fél év még több új és jó dolgot hozott az életébe. Fehér István riportja.
4:21Fókusz2015. május 6. 17:25Egy ország dobhártyája sajog VV Zsu első dalátólA ValóVilág hetedik szériájának kiskunmajsai játékosát a Villában sem szerették túlságosan a többiek, de őt ez nem nagyon izgatta. Énekből pedig hármas volt a suliban.
Fókusz2015. május 6. 17:05VV Zsu első dala felrobbantotta az ország dobhártyájátVV Béci szerint gusztustalan és gáz, míg Muri Enikő a közösségi oldalán fakadt ki az ex-villalakóra. Elmondása szerint, őt egyenesen padlóra küldte a hallott remekmű. Egyikük sem érti, VV Zsu miért kezdett zenei karrierbe. Gál Petra riportja.