X-FAKTOR

5:34
FókuszA fiatalok egyik legkedveltebb előadója lett Manuel
2020. október 30. 18:50

A fiatalok egyik legkedveltebb előadója lett Manuel

Manuel már az X-Faktor válogató után leforgatta első klipjét a Messziről jöttem című szerzeményhez, amit a videómegosztó oldalra kikerülve pillanatok alatt 1 millióan néztek meg. Azóta ez a szám már 10 millió megtekintésnél jár. A kezdetben nehéz sorsú fiúból, mára a fiatalok egyik legkedveltebb előadója lett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint egy olyan díj, amit közönségszavazás útján zsebelt be.
CelebklubVisszatérők az X-Faktorban: a két barátnő újra egymás versenytársa lett
2020. október 28. 14:09

Visszatérők az X-Faktorban: a két barátnő újra egymás versenytársa lett

Tavaly ezen a napon mutattuk be: Ács Cintia 2016-ban jelentkezett először az X-Faktorba, és több oka is volt arra, amiért csak 3 évvel később indult újra a tehetségkutatón. 2016-ban a Táborban kötött örök barátságot Alettával, aki abban az évben át is kellett, hogy adja a székét barátnőjének. A két lány hosszú idő óta, az X-Faktorban láthatta újra egymást.
4:15
FókuszTöbb díjat is bezsebelt az RTL Magyarország
2020. szeptember 11. 19:15

Több díjat is bezsebelt az RTL Magyarország

Hetedik alkalommal tartották meg a Televíziós Újságírók Díja gáláját, amelyet eredetileg márciusra terveztek, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották a rendezvényt. A szakújságírók 2019 kiemelkedő televíziós alkotásait értékelték, és a díjkiosztó abszolút győztese az RTL Magyarország lett. 12 kategóriából 10-ben kaptunk jelölést, amelyekből 7-et díjra is váltottunk. A legjobb színésznek Nagy Ervint választották, aki A Tanár című sorozatban Vasvári Szilárd karakterét alakítja.
5:45
FókuszBajba került az egykori X-Faktoros, Hujber Dávid
2020. augusztus 5. 19:09

Bajba került az egykori X-Faktoros, Hujber Dávid

Hujber Dávid a 2019-es X-Faktor egyik különleges és megható története volt: a 26 éves férfinak annyira rossz állapotban volt a szemüvege, hogy a mentor pártfogásba vette, miután meglepődött, hogy milyen jól énekel. A férfi elmesélte, hogy az X-Faktor válogatója óta 120 ezer forintra bűntették meg, amiért jogosítvány nélkül vezetett. Tudja, hogy nagyot hibázott, de az apró faluban nagyon ritka a buszközlekedés. Évek óta tervezi, hogy letenné a jogosítványt, de esélyét sem látja, hogy annyi pénzt össze tudjon gyűjteni, amennyit az oktatónak kellene adni.
4:12
FókuszSEGÍTSÉGET KÉR: Azt hitte, hogy ki tudja fizetni a büntetés összegét, sajnos nem így lett!
2020. augusztus 5. 18:42

SEGÍTSÉGET KÉR: Azt hitte, hogy ki tudja fizetni a büntetés összegét, sajnos nem így lett!

Szegény ember nem hibázhat, nem szeghet szabályt, mert akkor aztán akár végzetes bajba is sodorja magát! Így érzi most magát Dávid is, akit az X-Faktorban ismerhettünk meg, ő az, akinek Gáspár Laci új szemüveget ajánlott fel. Nem elég, hogy Dávid hibázott, a koronavírus miatt munkája sem volt, de még édesanyját is elvesztette. A teljes riport visszanézhető: ITT!
7:46
FókuszDallos Bogit a legsikeresebb magyar fiatalok között jegyzik
2020. május 21. 19:20

Dallos Bogit a legsikeresebb magyar fiatalok között jegyzik

Dallos Bogi tavaly, az X-Faktor új női mentoraként vált igazán népszerűvé. Legutóbb egy komoly szakmai elismerést is kapott: ő lett a Forbes magazin 30 alatti 30 sikeres fiatal listáján az első helyezett. Bogi 2020-ra nagykoncertet, rengeteg új dalt és klipet tervezett, ám a koronavírus felülírta számításait. A nehézségek ellenére Petivel feltalálják magukat: házi stúdiót alakítottak ki és berobbantak a TikTokra a táncos videóikkal. A Bogival készült interjút, itt megnézheted hosszabban.
3:44
ToplistaTop 5 - Már a versenydalukkal történelmet írtak
2020. május 20. 21:56

Top 5 - Már a versenydalukkal történelmet írtak

A magyar X-Faktor történetének legkeményebb melóját végezte el a két srác. Öt hét alatt öt saját dalt készítettek ByeAlex-szel, ezeket még a tehetségkutató folyamán feltöltöttek a közösségi oldalakra. Mindegyik pillanatok alatt félmilliós nézettséget ért el, több pedig túllépte az 1 milliót is. Győzelmük után felléptek több hazai fesztiválon, többek közt a Szigeten is, amivel egy újabb álmuk is beteljesült.
11:29
FókuszAz X-Faktor elmúlt 10 évének legjobb pillanatai a ma esti Toplistában!
2020. május 20. 14:17

Az X-Faktor elmúlt 10 évének legjobb pillanatai a ma esti Toplistában!

2010-ben Magyarországot is meghódította az X-Faktor, az a tehetségkutató műsor, amelyet akkor már több országban sikerre vittek. Maradandó pillanatokból és produkciókból rengeteg összegyűlt az elmúlt évek során: drámai párbajok, felemelő és könnyfakasztó pillanatok, nagy győzelmek és szívszorító bukások. A ma esti Toplista adásában a 10 legemlékezetesebb X-Faktor pillanatot mutatjuk meg!
3:14
Made in KaranténMade in Karantén EXTRA - A tehetségkutató legmeghatóbb énekese újra előad!
2020. április 21. 15:30

Made in Karantén EXTRA - A tehetségkutató legmeghatóbb énekese újra előad!

Emlékeztek a Venezuelából Magyarországra költöző Leára a Made in Karantén első részéből? A fiatal lány a Csillag születik ikonikus dalát adta elő a zsűrinek. Extra interjút készítettünk vele, amiben elárulta, miért költözött Budapestre a családjával, hogyan sikerült ilyen rövid idő alatt megtanulnia magyarul, és mik a tervei a jövőben az énekléssel. Ráadásként még egy dalt is elénekelt!