VÉDŐNŐK

2:21
HíradóVeszélyben a védőnői helyettesítés a Független Egészségügyi Szakszervezet szerint
2023. november 21. 18:19

Veszélyben a védőnői helyettesítés a Független Egészségügyi Szakszervezet szerint

A csaknem ötezer védőnői körzetből mintegy 650-ben helyettes dolgozik – tudta meg a Népszava. A Független Egészségügyi Szakszervezet szerint a védőnői hálózat júliusi átszervezése óta jóval kevesebb pénzt kapnak a helyettesítésért, ami - mint mondják - veszélyezteti az ellátást. A kormány azt közölte, a betöltetlen védőnői álláshelyek száma folyamatosan csökken, a helyettesítés pedig szakszerűen történik. 
2:49
HíradóFüggetlen Egészségügyi Szakszervezet: Szerződéskötésre próbálják kényszeríteni a védőnőket
2023. július 3. 18:53

Független Egészségügyi Szakszervezet: Szerződéskötésre próbálják kényszeríteni a védőnőket

Eddig 70 védőnő panaszkodott a Független Egészségügyi Szakszervezetnek amiatt, hogy kirúgással fenyegették meg őket, ha nem írják alá az új szerződésüket. „Szerződéskötésre próbálják kényszeríteni a védőnőket” – mondta a Híradónak a Független Egészségügyi Szakszervezet képviselője. Az egészségügyi államtitkár közben úgy látja, jól halad a védőnői ellátás átalakítása, annak ellenére is, hogy több önkormányzattal még nem kötöttek szerződést a megyei kórházak.
3:07
HíradóEgyetlen védőnő maradt Csömörön, jöhetnek az átvezénylések
2023. június 30. 17:48

Egyetlen védőnő maradt Csömörön, jöhetnek az átvezénylések

Eddig 24 védőnőről tudható, hogy felmond, 21 pedig nyugdíjba megy, miután holnaptól a megyei kórházakhoz tartoznak majd. Ezt az Országos Kórházi Főigazgatóság közölte az RTL Híradóval. A pest megyei Csömörre például más településekről vezényelnek át helyettesítő védőnőket, heti néhány órára. Bár szombattól már az államnak kellene működtetnie a védőnői szolgálatokat, még mindig nem lehet tudni az önkormányzatoknak kell-e fizetniük és milyen számlákat. Ráadásul sok önkormányzattal még a szerződéseket sem írták alá a kórházak.
2:55
HíradóTízezer forintokkal csökkenhet egyes védőnők bére, pedig a kormány azt ígérte, ilyen nem lesz
2023. június 27. 18:25

Tízezer forintokkal csökkenhet egyes védőnők bére, pedig a kormány azt ígérte, ilyen nem lesz

Nem tudni ki látja el a gyerekeket hétfőtől a Veszprém megyei Pétfürdőn, ugyanis a falu mindhárom védőnője felmondott. Egyikük azt mondta: az, hogy júliustól az önkormányzattól a megyei kórházhoz kerülnek, csak az utolsó csepp volt a pohárban.  A Belügyminisztérium szerint a váltással mindenkinek nő a bére, a védőnők szerint viszont sokaknak csökken, mivel az állam nem fizeti azokat a béren kívüli juttatásokat, amelyeket eddig az önkormányzatok adtak.
2:14
HíradóPályaelhagyást fontolgat a védőnők egy része, a Belügyminisztérium szerint a többség érti, mit akarnak
2023. június 7. 19:17

Pályaelhagyást fontolgat a védőnők egy része, a Belügyminisztérium szerint a többség érti, mit akarnak

Több védőnő is a pályaelhagyáson gondolkozik a 11. kerületben, ha az állam átveszi a védőnői ellátást, van, aki már be is adta a felmondását – erről beszélt az egyik kerületi védőnő a Híradónak. A július 1-jétől életbe lépő szerződésüket még nem is látták, azt sem tudják, mennyit fognak keresni. A kerülettől plusz juttatásokat kapnak, a polgármester szerint az állam ezeket nem fogja megadni. A Belügyminisztérium azt közölte, a védőnők többsége együttműködő.
2:13
HíradóTiltakozik a védőnői rendszer átalakítása ellen több mint 60 önkormányzat
2023. április 23. 18:47

Tiltakozik a védőnői rendszer átalakítása ellen több mint 60 önkormányzat

A tiltakozó önkormányzatok nem szeretnék, hogy az ellátást júliustól az Országos Kórházi Főigazgatóság működtesse. Devecser polgármestere törvénymódosítást kezdeményezett, de fel sem szólalhatott a parlament népjóléti bizottságában. A Védőnők Egyesülete bizonytalannak nevezte a mostani helyzetet, ezért kérdéseket tettek fel a belügyminiszternek.