VÉDETT ÁLLAT

Egy 9 éves fiú ölte meg a jeladós farkast

Egy 9 éves fiú ölte meg a jeladós farkast

2:05
HíradóLelőttek egy gólyát Hajdúnánáson, összefogással kutatnák fel az elkövetőt
2024. május 19. 18:57

Lelőttek egy gólyát Hajdúnánáson, összefogással kutatnák fel az elkövetőt

Meglőttek egy gólyát Hajdúnánáson, összefogott a Hortobágyi Madárkórház és a helyi önkormányzat, hogy a lakosok segítségével megtalálják, ki bántotta a védett madarat. Másfél hete került be a gólya a madármentő állomásra. A szárnyát érte találat, meg kellett műteni. Azzal, hogy céltáblának nézték a madarat, a Madárkórház állatorvosa szerint állatkínzás és természetkárosítás történt, ezért a Nemzeti Parkkal feljelentést tettek.
5:26
Reggeli„Magyarországon is vannak farkasok, de senki ne élje le rettegésben az életét miattuk”
2023. augusztus 7. 8:10

„Magyarországon is vannak farkasok, de senki ne élje le rettegésben az életét miattuk”

Magyarországon is élnek farkasok, de kevés az esélye annak, hogy összefussunk velük. Ha azonban mégis találkoznák, az legyen a fejünkben, hogy ez a farkasnak is egy olyan helyzet, amiből menekülne. Semmiképp se szorítsuk sarokba, hogy azt érezze támadnia kell. Induljunk el abba az irányba lassan, ahonnan jöttünk, ne közelítsük meg – magyarázta Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat és Növénykert szóvivője. Hozzátette, az emberek félelme szerinte az ismeretlen és szokatlan helyzet miatt van. Úgy fogalmazott: ha látunk egy autót, akkor sem az az első gondolatunk, hogy mennyire veszélyesek, pedig évente több száz balesetet okoznak.
6:16
ReggeliA vadászkamara szóvivője szerint kérdéses, hogyan tudott egy 9 éves gyerek egyáltalán célra fogni, majd eltalálni a jeladós farkast
2023. augusztus 7. 7:57

A vadászkamara szóvivője szerint kérdéses, hogyan tudott egy 9 éves gyerek egyáltalán célra fogni, majd eltalálni a jeladós farkast

A farkas megölése, bárki is tette, alapvetően természetkárosítás, de ebben az esetben – ha valóban egy kilenc éves gyerek lőtte le az állatot – szó van fegyverrel és lőszerrel való visszaélésről, kiskorú veszélyeztetéséről, a jeladó elpusztítása pedig vagyoni kár okozása – sorolta a Reggeliben Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője. Kiemelte azt is, hogy a két érintett nem hivatásos, hanem sportvadász – nem nyolc órában dolgoznak vadászként, csupán hobbiként foglalkoznak vele. A szóvivő szerint a farkas mellett a helyzet legnagyobb kárvallottjai a vadászok, akikre egy ember hibája miatt most szintén negatív előjellel hivatkoznak.
0:29
HíradóCUKIK: gyűrűsfarkú makik születtek Coloradóban
2021. július 13. 14:13

CUKIK: gyűrűsfarkú makik születtek Coloradóban

Gyűrűsfarkú makik születtek az amerikai Colorado állam egyik állatkertjében. A 8 éves Allagash nevű nőstény július 11-én hozta világra két kicsinyét. A gondozók szerint egészségesnek tűnek, de még nem tudták közelebbről megvizsgálni őket, és a nemüket sem sikerült egyelőre megállapítani. Az eredetileg Madagaszkár szigetén élő gyűrűsfarkú makik veszélyeztetett fajnak számítanak.