VÁLLALKOZÓ

7:26
Házon kívülEgy építkezés buktatói
2019. január 22. 23:00

Egy építkezés buktatói

Beckerék nemrég költöztek új házba három gyerekükkel Halásztelken. Szép házban laknak, szép kerttel, de van némi szépséghiba. A fűtés nem megy 17 fok felé és villany sincs, csak a szomszédok jóvoltából. És a fő gond: a tulajdonviszonyok se rendezettek, szóval a család patthelyzetbe került. Várják a banktól az utolsó hitelrészletet, de az addig nem jön, amíg nincsenek meg a közművek. Az építtető viszont addig nem viszi be a közműveket, amíg a család ki nem fizet mindent. De a történet még ennél is súlyosabb!
2:13
HíradóVisszafoglalta az általa üzemeltetett éttermet
2018. december 5. 18:40

Visszafoglalta az általa üzemeltetett éttermet

Visszafoglalta az általa üzemeltetett éttermet az a vállalkozó, akivel egy elszámolási vita miatt szerződést bontott a vendéglátóhely tulajdonosa, az ELMŰ. Hadnagy Csaba több mint egy éven át működtette az egyik fővárosi sporttelepen található éttermet, aztán szerződést bontottak vele és a hely üzemeltetését másra bízták. A bíróság azonban másodfokon a vállalkozónak adott igazat, így kedden este a munkatársaival elbarikádozta magát az étteremben. Az ELMŰ perre megy, mert az üzemeltető szerintük nem tartotta be a szerződését.
2:02
HíradóA robbanás után hiába várják a kártérítést
2016. május 20. 18:06

A robbanás után hiába várják a kártérítést

Hiába várnak arra, hogy valaki kifizesse a 2 millió forintos kárukat - erről panaszkodott Híradónknak az az idős házaspár, akinek szomszédja magára robbantotta a házát Bősárkányban. Az eset másfél éve történt, a házaspár otthona is megrongálódott. Biztosításuk nem volt, a robbantó időközben meghalt, így nincs, akin behajtsák az újjáépítés költségét. Aminek egy részével még ők is tartoznak egy vállalkozónak.
8:59
Házon kívülA külügyminiszter barátja, akihez dőlnek az állami megbízások
2015. október 15. 0:20

A külügyminiszter barátja, akihez dőlnek az állami megbízások

Kuna Tibor, ha úgy vesszük, lehetne ma Magyarországon a sikeres vállalkozó mintaképe. Néhány éves cégei egyre több megbízást kapnak, egyre növekednek és egyre több bevételt termelnek. Kuna Tibor a politikából indult, mindig a Fidesz környékén mozgott, és jóbarátja Szijjártó Péter külügyminiszternek, akit a Fidelitasból ismer. Kuna cégei igen jól szerepelnek az állami megbízások és közbeszerzések között, ezekből már milliárdokat keresett. És Kuna Tibor arról is mesélt, hogyan élte meg, amikor háború robbant ki Orbán Viktor és Simicska Lajos között.
2:02
HíradóVáltottak, hogy legyen idejük a gyerekükre
2015. június 13. 18:45

Váltottak, hogy legyen idejük a gyerekükre

Saját vállalkozás a korábbi munkahely helyett. Édesanyák, akik gyermekeikért úgy döntöttek, inkább váltanak, mert a mindennapos feszített tempó mellett nem jutott elég idejük a családjukra. Ezt mutatja majd be a Moments365 fotókiállítás, amelyhez több lelkes édesanyáról készítettek portrét. A cél, hogy a vállalkozóvá vált anyák egy olyan közösséget hozzanak létre, ahol megoszthatják egymással tapasztalataikat és terveiket.