SZÍNÉSZNŐ

1:38
Fókusz
2021. március 26. 18:03

Életében először rendez Udvaros Dorottya!

Udvaros Dorottya rendhagyó módon a nézőtérről figyelte a színpadi történéseket, hiszen életében először rendez. A Kossuth-díjas színésznő a rá jellemző szenvedéllyel vágott bele a munkába. A Függönyt fel című két részes vígjáték színház a színházban, hiszen a darabban öt nő megörököl egy romos teátrumot. Együtt kell működniük azért, hogy újra felgördüljön a függöny.
4:32
Fókusz
2021. március 23. 19:35

Nemsokára anyuka lesz a Drága Örökösök Stefije!

Kiss Anna Laura színésznő, vagy ahogyan sokan ismerik a Drága Örökösök című sorozatból, Stefi első kisbabájával várandós. Örömét egy gyönyörű képpel osztotta meg a nagyvilággal. Párjával időben bele akartak vágni a családtervezésbe, de ők sem gondolták volna, hogy ilyen hamar szülők lehetnek. Így most minden kicsit egyszerre történik, Anna ujjára már egy gyűrű is került.
4:22
Fókusz
2021. március 17. 19:15

Litauszky Lilla és Lecső Péter apát és lányát alakítja a Barátok köztben, de nem csak a sorozatban nagy találkozás az övék!

Sokkal sírósabb lett a jelenet forgatása, mint ahogy a rendező elképzelte. Litauszky Lilla színésznő nagyon korán veszítette el édesapját. Ám most a Barátok közt története szerint - amiben Dorkát alakítja - felbukkan a rég nem látott apukája. A forgatás előtt azonban egy olyan titokra derült fény az apukát játszó színésszel kapcsolatban, ami a kamerákon kívül is megpecsételte a kapcsolatukat.
0:31
Fókusz
2021. február 26. 12:12

Előzetes: Mit énekel Kovács Patrícia a Nagy számban?

Hogyan lettek rosszból jó testvérek? Kovács Patrícia és öccse, Ádám együtt mesélt nekünk a gyerekkorukról és közös rockoperájukat is felidézték. Patrícia már főiskolásként filmfőszerepet kapott legendás osztálya pedig az ő életét is színpadra vitte. Hogy mit hozott az életébe a Válótársak és mit énekel a Nagy számban? Erről is mesél a Fókusz Pluszban szombat este A Tanár előtt!
3:20
Fókusz
2021. február 17. 19:39

Ma ünnepli születésnapját az Apatigris új évadában is szereplő Ónodi Eszter

Az ország egyik legnépszerűbb és legfoglalkoztatottabb színésznője Ónodi Eszter azt mondja, tizennyolc évesen azt gondolta mostani életkoráról, hogy az már öregasszony kor, amikor már nagymamaként tesz vesz az ember. Mostanra persze egészen másként látja a negyvenen túliakat. Ők azok például, akik már jó sokat tudnak és még semmit sem felejtettek. Eszter tehetségét most az Apatigris című sorozat új szériájában fedezhetjük fel újra magunknak.
5:38
Fókusz
2020. december 16. 19:25

Pokorny Liával töltött egy napot a Fókusz stábja!

Pokorny Lia évekkel ezelőtt létrehozott baráti társaságával egy jótékonysági egyesületet. Úgy gondolták, ez az év nehezebb lesz, mint az eddigiek, kevesebb lesz az adakozókedv. De nem így lett: változást csupán abban éreztek, hogy nem voltak kimagaslóan nagy adományok – inkább többen ajánlottak fel kevesebbet. A három napos gyűjtésből 500 rászoruló családon és gyermeken tudnak most segíteni
3:53
Fókusz
2020. november 24. 18:50

Koronavírusos lett Papadimitriu Athina, magas lázzal dőlt ágynak

Papadimitriu Athinát október utolsó napján terítette le a vírus, estére 39 fokos láza lett. Előző nap 3 órás tereplovagláson vett részt, és már érezte, hogy nincs teljesen rendben, este még egy előadáson vett részt, majd másnap elhatalmasodott a betegség rajta. Annyira gyenge volt, hogy két lépés után pihennie kellett, nem volt étvágya, sem ételt sem italt nem kívánt.
6:46
Fókusz
2020. október 9. 19:53

Závodszky Noémi 51 éves koráig várt arra, hogy anyuka lehessen

Závodszky Noémi a székesfehérvári Vörösmarty Színház alapítása óta társulati tag. 100-nál is több előadásban láthatta a közönség. De tévés produkciókban is megfordult, három éve a Barátok köztben, aztán A mi kis falunkban is feltűnt. Férjével, Kornéllal 7 éve élnek boldog házasságban, de a gyermekáldás eddig elkerülte a párt. Noémi 51 éves koráig várt arra, hogy anyuka lehessen.
5:38
Fókusz
2020. szeptember 3. 19:00

Csehországban és Szlovákiában is igazi szexszimbólumnak számít a Hab főszereplője

Az év legédesebb vígjátékának a főszerepét Kerekes Vica játsza, aki csak úgy mentheti meg imádott cukrászdáját a csőd szélétől, hogy a többmilliós vállalkozási támogatásért egy gyereket és egy férjet kell felmutatnia, itt kezdődnek a vígjáték bonyodalmai. Na de ki ez az angyali mosolyú színésznő, aki öt nyelven beszél és igazi szexszimbólumnak számít?
0:34
Híradó
2020. július 20. 17:15

Magyarországra érkezett Gábor Zsazsa özvegye, hogy előkészítse az egykori hollywoodi szupersztár temetését

Magyarországra érkezett Gábor Zsazsa özvegye. Frédéric von Anhalt herceg azért jött Budapestre, hogy előkészítse felesége, az egykori hollywoodi szupersztár temetését. Gábor Zsazsa 1917-ben született Budapesten, és a II. világháború elején költözött az Egyesült Államokba, ahol néhány év alatt igazi sztár lett. Kilencszer házasodott, utolsó férje volt Frédéric von Anhalt. A színésznő 99 éves korában halt meg 2016-ban. Holttestét elhamvasztották. Utolsó kívánsága az volt, hogy itthon helyezzék végső nyugalomra.