RTL

4:40
FókuszMár eddig is felbecsülhetetlen károkat okozott az ausztrál bozóttűz, de mi lesz a túlélőkkel?
2020. január 17. 18:55

Már eddig is felbecsülhetetlen károkat okozott az ausztrál bozóttűz, de mi lesz a túlélőkkel?

A tavaly novemberben kezdődött ausztrál bozóttűz eddig 10 millió hektárnyi területen pusztított, ami nagyjából kétszer akkora, mint Magyarország. December 12-én pedig már a NASA műholdas felvételein is láthatóvá vált a tűz. A becslések szerint eddig egy milliárd nagytestű állat pusztult el, de ha a növényeket, gombákat, rovarokat és a puhatestűeket nézzük, a veszteség már nem is számszerűsíthető. De mi lesz azokkal, amelyek megsérültek?
2:24
HíradóAggódnak és tiltakoznak a média-tanár szakos hallgatók
2020. január 17. 18:42

Aggódnak és tiltakoznak a média-tanár szakos hallgatók

Mintha elvennék a fél diplomájukat. Elmondásuk szerint így érzik magukat azok a  pedagógus hallgatók, akik évek óta azért tanulnak, hogy média szakos tanárként munkába álljanak. A Magyar Nemzet múlt héten minisztériumi forrásra hivatkozva azt írta, hogy a mozgóképkultúra és médiaismeret tárgyat megszűntetik és beépítik más tárgyakba. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint ezek csak találgatások, amíg nyilvánosságra nem hozzák az átdolgozott alaptantervet. A média szakos hallgatók, és a tantárgyat tanító tanárok félelmeiről, ide kattintva többet is megtudhat.
1:55
Zöld HírekAkkor nyithat homokbányát Mészáros Lőrinc cége, ha átminősítik a természetvédelmi területet
2020. január 17. 18:22

Akkor nyithat homokbányát Mészáros Lőrinc cége, ha átminősítik a természetvédelmi területet

Csak akkor nyithat homokbányát Mészáros Lőrinc cége Tiszakóródon, ha átminősítik az érintett természetvédelmi területet. Ezt a mai közmeghallgatáson mondta a környezetvédelmi hatástanulmányt készítő cég megbízottja. A Mészáros és Mészáros kft. három külszíni homokbánya megnyitását kérelmezte a Natura2000-es besorolású területen, hogy onnan vigyen töltőanyagot egy felső-tiszai víztározó építéséhez. Az ellenzéki pártok szerint elfogadhatatlan, hogy egy cég érdekei miatt átminősítsenek természetvédelmi területeket.
2:40
Zöld HírekMegjelent a kormány 2030-ig szóló klíma- és energiastratégiája
2020. január 17. 18:17

Megjelent a kormány 2030-ig szóló klíma- és energiastratégiája

Csökkenő szén-dioxid kibocsátás, növekvő megújuló energia, zöldülő közlekedés - megjelent a kormány 2030-ig szóló klíma- és energiastratégiája. A Greenpeace szerint az anyagok nem felelnek meg a klímaválság által támasztott követelményeknek. A klímavédelmi főpolgármester-helyettes szerint pedig semmi konkrétumot nem tartalmaz a stratégia. A terveket kidolgozó államtitkár viszont azt mondja, ha Budapest betartja, amit ígért, akkor még túl is teljesíthetők a kormány elképzelései.  
1:45
HíradóElgázolt egy gyalogost, majd a sérülttel a szélvédőjén vezetett több száz métert
2020. január 17. 18:00

Elgázolt egy gyalogost, majd a sérülttel a szélvédőjén vezetett több száz métert

Egy elgázolt gyalogossal a szélvédőjében vezetett több száz métert egy autós szerda este. A BMW-s egy Kerepesi úti zebrán gázolt el a férfit, majd vele együtt továbbhajtott. Végül egy közeli parkolóban állt meg. Egy nyomozó épp arra járt, többen is segítettek neki, merre ment a kocsi. Nem sokkal később megtalálta az autót és a három utasát, valamint az elgázolt férfit, akit súlyos sérülésekkel vittek kórházba.
1:07
PortréLadinek Judit táncosnőből vált színésznővé
2020. január 17. 9:40

Ladinek Judit táncosnőből vált színésznővé

30 éve tagja a Madách színház társulatának. Már gyerekkorában tudta, hogy a tánc az élete része lesz. A főiskola után már színésznőként lépett színpadra. A dívák oszlopos tagja Détár Enikő és Fésűs Nelly mellett. Rengeteg előadással a háta mögött most újra a Mamma Mia musicalben alakítja estéről estére Tanya-t, a 3 férjen túl lévő, kacér barátnőt, de a Bepasiztunk című előadásban is láthatjuk. Ladinek Judit őszintén beszél a szakma nehézségeiről Barabás Évivel vasárnap este a Portréban.
2:52
HíradóÖt éven belül bezárnák az egri Móra Ferenc tagiskolát, a szülők kétségbe estek
2020. január 16. 16:55

Öt éven belül bezárnák az egri Móra Ferenc tagiskolát, a szülők kétségbe estek

Öt éven belül bezárná az egri Balassi Bálint Általános Iskola Móra Ferenc Tagiskoláját a helyi Tankerületi Központ. Az ott tanuló diákok szülei ezért kétségbeesett levelet írtak szerkesztőségünknek. Szerintük az ott tanuló zömében hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű gyerekeket más iskolában nem tudják majd megfelelően képezni. Ezért azt szeretnék, ha az iskolát átminősítenék gyógypedagógia iskolává és így megmaradhatna. Az egri tankerület igazgatója szerint utazó gyógypedagógusokkal tudják majd biztosítani a megfelelő oktatást.
5:07
HíradóSZENTESI ÉVA: „Nagyon sokat várok 2020-tól”
2020. január 16. 15:16

SZENTESI ÉVA: „Nagyon sokat várok 2020-tól”

2019 az egyik legnehezebb év volt Szentesi Éva számára, ezért az idei esztendőnek nagy elvárásokkal indult neki. 2020 tavaszán lesz 5 éve, hogy túlélte a méhnyakrákot, amibe majdnem belehalt. Tünetmentességének évfordulójára könyvet ír. Ám tavaly kiderült, édesanyja is beteg. Nyirokrákot diagnosztizáltak nála, így most rajta keresztül újraéli az évekkel ezelőtti borzalmakat. Új könyve egy rákedukációs kézikönyv lesz, amit egy onkológus nőgyógyásszal és egy kutatócsoporttal közösen állítanak össze. Mankót szeretne ezzel adni minden rákbetegnek és az abból felgyógyult túlélőnek.
5:40
HíradóTILTAKOZNAK: Harcolnának a szülők, hogy megmaradhasson az iskola
2020. január 16. 14:16

TILTAKOZNAK: Harcolnának a szülők, hogy megmaradhasson az iskola

Öt éven belül bezárná az egri Balassi Bálint Általános Iskola Móra Ferenc Tagiskoláját a helyi Tankerületi Központ. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány 2009-es beadványa nyomán az Oktatási és Kulturális Minisztérium ellenőrizte, majd szegregáló intézménynek minősítette az iskolát. A tankerület ezért úgy döntött, öt év alatt, felmenő rendszerben bezárja az iskolát, a gyerekeket pedig azután szétosztják a környék más oktatási intézményeiben. A szülők szerint ez nem megoldás. Szerintük ugyanis a tanulási nehézségeket az itt megszokott 12 fős osztályokban lehet kezelni, de normál iskolai osztályokban nem.