RTL

2:29
Híradó
2023. április 18. 18:52

Polt Péter szerint nem sérül a közérdek a több száz milliárd forint közpénzt felemésztő Vodafone-szerződésnél

Csak akkor sérülhet közérdek, ha az állam elad valamit – ezzel utasította el a legfőbb ügyész a Vodafone adásvételi szerződésének kivizsgálását. Polt Péter szerint a telekommunikációs vállalat megvásárlásával gyarapodott a közvagyon. A vizsgálatot kezdeményező, MSZP-s Tóth Bertalan szerint ez az érvelés elfogadhatatlan, mert a közérdek akkor is sérülhetett, ha az állam túl sokat fizetett a Vodafone-ért.
2:31
Híradó
2023. április 18. 18:51

Három gyerek halt meg nevelőszülőknél az elmúlt két hónapban, a Párbeszéd parlamenti vizsgálóbizottságot hozna létre

Az utóbbi két hónapban három tragédia is történt nevelőszülőknél élő gyerekekkel. Ezek alapján a Párbeszédnél azt állítják, romokban van a gyermekvédelmi rendszer Magyarországon, ezért parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezték. A Belügyminisztérium szerint egyre szigorúbb szabályok vonatkoznak a nevelőszülőkre.
2:33
Híradó
2023. április 18. 18:45

„Érdemi változás nem történt” – NER-közeli üzletemberek foglalták el a miniszterek megüresedett helyét az egyetemi kuratóriumokban

Mészáros Lőrinc üzlettársa és barátja, és a magyar kormányzati támogatással stadiont építő dunaszerdahelyi fociklub tulajdonosa is bekerült egy-egy alapítványi egyetem kuratóriumába. Ezekbe azért választottak új tagokat, mert a miniszterek az Európai Bizottság kifogásai miatt lemondtak. A Transparency International civil szervezet szerint ezzel nem történt érdemi változás az egyetemek vezetésében.
1:50
Híradó
2023. április 18. 18:39

A helyszíni tárgyalás után megtörten nyilatkozott a meggyilkolt villanyszerelő özvegye

Fel kellene ásni a két villanyszerelő meggyilkolásával vádolt győri vállalkozó telkét – ezt mondja az egyik áldozat családjának ügyvédje. Szerinte ugyanis ott lehetnek a holttestek. Délelőtt helyszíni tárgyalást tartottak az ügyben, ami után az egyik eltűnt villanyszerelő felesége megtörten nyilatkozott. Testvérét pedig a vádlott, aki mindent tagad, kiküldte a telekről, arra hivatkozva, hogy fél tőle. 
2:01
Híradó
2023. április 18. 18:29

11 év bujkálás után a dominikai tengerparton fogták el a toplistás magyar bűnözőt

Magyarországra hozták a Dominikán elfogott toplistás magyar bűnözőt. A nőt a reptérről azonnal a börtönbe vitték, ahol meg is kezdte 15 éves büntetését a többszáz milliós gazdasági csalássorozat miatt. Európai és nemzetközi elfogatóparancs alapján körözték, végül március végén, 11 év bujkálás után a tengerparton fogták el a karib-tengeri szigeten. 
1:55
Híradó
2023. április 18. 18:22

Elkerülhetőek lennének a balesetek, ha az autósok jobban figyelnének – konvojjal emlékeztek az elhunyt közutasokra

21 kisteherautóból álló konvojjal emlékeztek meg délelőtt arról a 21 közutas dolgozóról, akik munka közben haltak meg az utakon a kétezres évek eleje óta. A vállalatnál azt mondják, elkerülhetők lennének a tragédiák, ha a sofőrök jobban figyelnének. Az egyik áldozat felesége azt kérte az autósoktól, lassítsanak, ha meglátják a narancssárga ruhás dolgozókat az úton.
3:59
Az álommeló
2023. április 17. 22:10

„Már bocsánat, de ezt ne csináljuk” – Nyári Dia makacssága sem fogott ki Az álommeló jelöltjein

Volt olyan, amit nem volt hajlandó bevállalni Dia a forgatás kedvéért sem – az egészésgügyi állapotára hivatkozva. Máté viszont annyira szeretett volna jól teljesíteni, hogy mindenáron megpróbálta rábeszélni a színésznőt, egyezzen bele a forgatókönyv részleteibe. Végül Balázsnak kellett rászólnia csapattársára, hogy ne erőltesse tovább a dolgot. Ha kíváncsi vagy, hogyan tudtak együtt dolgozni a jelöltek Diával, akkor nézd meg a videót!
Cápák között
2023. április 16. 19:30

„Ez világújdonság!” – Apa-fia páros indította el az Exkluzív Online Pitch intézményét

A Cápák között ötödik évada az eddigi legnézettebb szezonja volt az RTL üzleti showműsorának. A sikeren felbuzdulva a hatodik évad jelentkezésére buzdítandó - és persze, hogy a műsor rajongói ne maradjanak Cápák nélkül - elindítottuk a Cápák között hazai történetében először az Exkluzív Online Pitch intézményét, ami olyan, az RTL-en korábban még nem látott Cápák között tartalom, amely kizárólag az rtl.hu-n érhető el, vasárnap, 19 órától.
1:59
Időjárás
2023. április 15. 19:04

Időjárás 2023-04-15

Kontinensünk időjárása most inkább változékony, esősebb, van egy hatalmas légörvény Észak-Nyugat, Nyugat-Európa fölött, itt sokfelé előfordul eső, ugyanakkor hazánktól délkeletre is van egy sekélyebb légörvény, pár napja térségünktől nyugatra is kialakult egy légörvény, amelynek középpontja is felettünk van. Marad a felhőzet, itt marad a nedves léghullám, szórványosan eső, zápor még mindig kialakulhat.
4:02
Híradó
2023. április 14. 17:10

„Egész végig abban a tudatban voltam, hogy a fiam és a menyem itt ég a házban” – sírva mesélte el a nagymama, hogy fia családjának mindene odalett a tűzben

Mindene odalett a húsvéthétfőn pusztító tűzben egy tatabányai családnak. Megolvadt a bejárati ajtó, a tévé is a tűz martaléka lett, ahogy odabent minden más is hamuvá égett. A gomolygó füstöt a nagyszülők vették észre, amikor istentiszteletre indultak, azonnal hívták a tűzoltókat. Sokáig azt hitték, a fiatalok is odabent rekedtek – de szerencsére ők nem voltak otthon. Ahhoz, hogy a ház újra lakható legyen, teljesen fel kellene újítani, amire a családnak nincs pénze.
2:25
Híradó
2023. április 13. 19:54

Lázár János fejében már ott van, kinek adná oda ingyen a közpénzből felújított kastélyokat

Épp a Momentum ott járó politikusai előtt rúgtak ki a füzérradványi kastélyból. Ez az egyike annak a 12 kastélynak, amit az állam ingyen magántulajdonba adna. A kormány szerint az elbocsátásoknak nincs köze a kastélyprivatizációhoz. Lázár János a Telexnek arról beszélt: a kastélyokat nagy cégek, például a Mol, az OTP vagy a Richter kaphatná meg az államtól. Az OTP és a Richter nem zárkózna el ettől.
1:52
Híradó
2023. április 13. 19:21

A brit bulvárlapok szerint a királyi család megkönnyebbült, hogy Meghan nem lesz ott III. Károly koronázásán

A király megkönnyebbült. Ez a leggyakrabban leírt kommentár a brit lapokban azután, hogy szerdán bejelentették: III. Károly kisebbik fia, Harry herceg annak ellenére elutazik apja koronázására, hogy elhidegültek egymástól. is Az élesebb hangvételű cikkek szerint az uralkodói családban az is megkönnyebbülést okozott, hogy Harry felesége, Meghan nem vesz majd részt az ünnepségen.
2:37
Híradó
2023. április 13. 19:17

Egy fegyverimádó huszonéves fiatal férfi osztotta meg a Pentagon szigorúan titkos iratait

Nem kémek, hanem egy fegyverimádó fiatalember osztotta meg azokat a szigorúan titkos iratokat, amelyektől a világsajtó napok óta hangos. Egy online chatszobában néhány férfinak és két kiskorúnak küldte el a titkosszolgálati papírokat. A fiatalemberről egyik beszélgetőpartnere azt mondta a The Washington Post című újságnak, hogy kizárt, hogy bármelyik titkosszolgálattal kapcsolatban állt volna. Egyszerűen csak fel akart vágni azzal, hogy milyen iratokhoz fér hozzá. 
2:03
Híradó
2023. április 13. 19:11

„Nincs radiológus szakorvos, nincs mindennap szülészeti ügyelet” – a Facebookon ment neki a sátoraljaújhelyi kórháznak a város fideszes polgármestere

Nincs ügyelet minden nap a szülészeten vagy a traumatológián, nincs radiológus szakorvos, és elavultak a röntgengépek – közleményben kritizálja Sátoraljaújhely fideszes polgármestere a város kórházának működését, szerinte a megyei kórház vezetése tehet minderről. Szamosvölgyi Péter szerint nem szolgálja a zempléni betegellátás ügyét az, hogy a kórházukat korábban a 100 kilométerre lévő miskolci kórházhoz csatolták.   
2:36
Híradó
2023. április 13. 18:55

Szijjártó Péter kioktatta az Egyesült Államokat, hogy nem vagyunk gyarmat, majd néhány órával később Magyarország kilépett a Nemzetközi Beruházási Bankból

Magyarország kilép az orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Bankból, mert annak működése a szerdán bejelentett amerikai szankciók következtében értelmét vesztette – ezt közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. David Pressman amerikai nagykövet szerdán jelentette be, hogy a bank három vezető tisztviselőjét és magát az intézményt is szankciók alá vonják, mert biztonsági kockázatnak tartják. A bank igazgatóságának magyar tagja Híradónknak azt mondta: ezek után az intézmény is megszűnik. 
2:41
Híradó
2023. április 13. 18:53

Az egyik pedagógus minden óráját megtartotta, mégis elbocsátották – elkezdődött a kirúgott kölcseys tanárok munkaügyi pere

Elkezdődött Törley Katalin, Palya Tamás és három másik kollégájuk munkaügyi pere. Mindannyiukat a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból küldték el polgári engedetlenségi akciójuk miatt. A tárgyaláson egyikük azt állította, minden óráját megtartotta, mégis mennie kellett. A tanárok azt szeretnék, ha a bíróság kimondaná: jogszerűtlen volt az elbocsátásuk, és kifizetnék a végkielégítésüket. Visszamenni csak egyikük akar, a többiek már máshol helyezkedtek el.
2:26
Híradó
2023. április 13. 18:39

Nagy István eltörölné a lakossági használatú kerti kutak bejelentési kötelezettségét

Eltörölné a lakossági használatú kerti kutak bejelentési kötelezettségét az agárminiszter. Nagy István erről az Inforádióban beszélt. Azt is kezdeményezi, hogy az ötven méter mélységet el nem érő, öntözésre használt kutakba ne kelljen vízórát szerelni, így azokat továbbra is ingyen lehetne használni. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint ezek a lépések veszélyeztethetik a felszín alatti vizeket.
2:10
Híradó
2023. április 13. 18:23

Amelyik vevő tudta, mi a titkos hozzávaló, kábítószert kapott a drogbüfében

Drogbüféből árulták a kábítószert Berekböszörményben. Amelyik vevő tudta, mi a titkos hozzávaló, és azt rendelt a falatozóból, kábítószert kapott. A Ható nevű port körömlakklemosóval keverték, és cigarettadohánnyal vegyítve zacskózták ki a dílerek. 2021 decemberében leplezte le őket a rendőrség, a hálózat irányítójára, aki terjesztőként egy román börtönben ült korábban, 12 év fegyházat kér az ügyészség.
1:56
Híradó
2023. április 13. 18:17

Megbocsátott a fiának az asszony, akit a férfi tavaly januárban benzinnel akart felgyújtani

Benzinnel akarta felgyújtani tavaly januárban az anyját egy mélykúti férfi, de nem sikerült, mert a havas tájon nem kapott lángra az üzemanyag. Ezután megpróbálta betörni édesanyja házának ajtaját egy fejszével, amivel egy hónappal később egy bicikliző nőt is megtámadott. Az ügyészség most emelt vádat, börtönt kér rá. Az anya azt mondta a Híradónak, megbocsátott a fiának. 
1:59
Híradó
2023. április 13. 18:17

Egy vadász lőhette le Hidasnémetinél a Svájcból indult, nyomkövetős farkast

Kilőhették a Svájcból indult farkast Magyarországon. A Borsodi Hírportál úgy tudja, hogy a vadat Hidasnémetinél egy vadász lőhette le. A lap szerint egy szabolcsi vállalkozónál házkutatást tartottak. A rendőrök nem nyilatkoztak, csak annyit erőstettek meg, hogy természetkárosítás miatt nyomoznak. Az állat lelövéséért akár három év börtön szabható ki. Címlapkép: Gruppe Wolf Schweiz  
1:03
Híradó
2023. április 12. 16:30

Szinte megsemmisült a ház a gázrobbanásban Kiskundorozsmán, két ember életveszélyesen megsérült

Apa és fia életveszélyesen, egy harmadik ember könnyebben megsérült kedden kora este Szeged-Kiskundorozsmán egy gázrobbanásban. A robbanás a település szélén, egy tanyán történt. Tűz nem ütött ki, de az épület csaknem kétszáz négyzetméteren megsemmisült. A könnyebben sérült férfi azt mondta a Híradónak, hogy csak egy hatalmas ütésre emlékszik. Ő kimászott az ablakon, társait a romok alól mentették ki a tűzoltók.
6:22
Reggeli
2023. április 12. 11:33

Vagy nagyon csinálok valamit, vagy sehogy – Keresztes Ildikó tele van munkával

Keresztes Ildikónál már hagyomány, hogy január-februárban töltődik. Thaiföldön töltött két hetet, majd belevetette magát az erdélyi koncertturnéjába. Ildikó nem unatkozik, a Bikini Aréna-koncertjén lesz vendég, játszik a Turay Ida színházban és közben készül a saját fellépéseire is. Ferenc pápa látogatására is készültek egy dallal, amit Varga Miklóssal és Vastag Csabával közösen ad majd elő.