RABOSÍTÁS

2:38
HíradóAzt hitték visszaél a rokkantkártyával, ezért rabosították
2019. február 6. 18:20

Azt hitték visszaél a rokkantkártyával, ezért rabosították

Órákig fogva tartották, nem mehetett mosdóba, és nem hívhatott ügyvédet egy budapesti rádiós műsorvezető, akit azért rabosítottak a rendőrök, mert azt feltételezték, hogy visszaélt a mozgáskorlátozott parkolási igazolvánnyal. A nő azt mondta, gyógytornán lévő, súlyos autista gyermekére várakozott az autójánál, amikor a rendőrök igazoltatták és kérték, mutassa meg a gyereket. A nő ezt megtagadta, ezután rabosították. A rendőrségtől azt írták, nem igaz, hogy nem engedték ki a mosdóba nőt, vagy, hogy nem hívhatta az ügyvédjét. A műsorvezetővel készült beszélgetést ide kattintva meghallgathatja.  
2:13
HíradóNépszerű a „rabosítós” poszt
2015. december 7. 18:30

Népszerű a „rabosítós” poszt

Már több mint 2200-an osztották meg azt a Facebook-posztot, ami miatt korábban 17 embert rabosítottak. Nekik annyi volt a bűnük, hogy szintén megosztották a bejegyzést. A posztban egy siófoki ingatlaneladást bírál az írója, aki szerint az épületet áron alul adta el az előző fideszes városvezetés. A rabosított posztolókat védő ügyvéd szerint az egész nyomozás nonszensz, hiszen bűncselekmény sem történt.
2:11
HíradóTASZ: kritikus hangokat akarnak elhallgattatni
2015. november 30. 18:45

TASZ: kritikus hangokat akarnak elhallgattatni

A kritikus hangokat akarják elhallgattatni- így reagált a Társaság a Szabadságjogokért arra, hogy 17 embert rabosítottak egy Facebook-poszt megosztása miatt. Vasárnap számoltunk be arról, hogy egy siófoki önkormányzati ingatlaneladásról szóló bejegyzés miatt a volt fideszes polgármester feljelentést tett, ezért indult nyomozás. A TASZ szerint az eljárás törvényes, de a szabályozást elfogadhatatlannak tartják, és változtatnának rajta. Az erről szóló javaslatukat azonban nemcsak a fideszes, de az MSZP-s képviselők sem támogatták az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságában.
2:17
HíradóRabosítás egy Facebook-megosztás miatt
2015. november 29. 18:41

Rabosítás egy Facebook-megosztás miatt

Fal elé állították, szemből és profilból is lefotózták, és úgy bántak vele, mint egy bűnözővel. Ezt mesélte Híradónknak annak a 17 embernek az egyike, akiket egy Facebook-poszt miatt rabosítottak. A 444 internetes portál írta meg, hogy egy olyan posztot osztottak meg, amelyben egy siófoki önkormányzati ingatlaneladást bírált valaki. Az ingatlant az előző, fideszes polgármester idején adták el, a posztíró szerint áron alul. A volt polgármester feljelentést tett rágalmazás miatt, ezért indult nyomozás.
2:24
HíradóRabosították, mert hamisnak hitték a bérletét
2015. november 10. 18:15

Rabosították, mert hamisnak hitték a bérletét

Hat órára fogdába zárták, ujjlenyomatot vettek tőle és lefényképeztek egy doktornőt a IX. kerületi Rendőrkapitányságon. A BKK ellenőrei azért tartóztatták fel, mert szerintük hamis bérlet volt nála. A rendőröket a nő édesanyja hívta ki, hogy segítsenek, ők azonban okirathamisítás gyanúja miatt rabosították és hat órán fogva tartották. Pedig a család szerint áfás számla is van a bérletről, amit jegypénztárban vettek. A Budapesti Közlekedési Központ belső vizsgálatot indított, a rendőrség megerősítette, hogy a doktornő ellen eljárás indult.