RABLÁS

0:43
HíradóTaxisofőr vitte a betörőket Budapesten
2020. szeptember 9. 17:24

Taxisofőr vitte a betörőket Budapesten

Taxisofőr vitte a betörőket Budapesten. A rendőrök péntek este a Gyömrői úton állítottak meg egy Opelt, mert - a gyanú szerint - a benne ülők fél órával korábban betörtek egy házba. A kocsi utasainál megtalálták az onnan eltűnt 11 ezer eurót, azaz csaknem négymillió forintot és ékszereket. A rendőrök szerint a társaság nemcsak most, hanem januárban is ezt a kocsit használta egy betöréskor. Egyikük taxisofőr és akkor még azzal dolgozott. Mostanra azonban levették róla a sárga matricát és a rendszámot.
1:20
HíradóLetartóztatták a rablókat
2020. augusztus 29. 18:33

Letartóztatták a rablókat

Letartóztatta a bíróság azt a két budapesti férfit, akik csütörtök hajnalban rátámadtak egy vállalkozóra a Borsod megyei Emődön. A férfit bezárták a furgonjába, majd kifosztották az irodáját. Másfél millió forintot zsákmányoltak. A vállalkozónak végül sikerült kiszabadulnia a kocsiból, üldözőbe vette támadóit, akik gázriasztó fegyverrel többször rálőttek. A rendőrök 10 perc alatt elfogták a rablókat.
1:31
HíradóNem találják a fegyveres rablót
2020. február 11. 18:12

Nem találják a fegyveres rablót

Még mindig kórházban van az a 26 éves debreceni fiatalember, akire öt napja gumilövedékkel lőtt rá - a gyanú szerint - egy ukrán férfi. Úgy tudjuk, a lövöldöző több millió forintot rabolt áldozatától. A gumilövedéket gázriasztópisztolyba töltik, ami ugyan nem minősül lőfegyvernek, mégis súlyos sérüléseket okozhat - mondta Híradónknak egy fegyverszakértő. A rablással gyanúsított férfit még keresik.
1:53
HíradóAgyba-főbe verte az eladólányt
2020. január 3. 18:13

Agyba-főbe verte az eladólányt

Rablással és súlyos testi sértéssel vádolja az ügyészség azt a 23 éves fiatalembert, aki még márciusban vitt el pénzt egy nyírmihálydi dohányboltból. Azért, hogy átadja neki a kassza kulcsát, agyba-főbe verte az eladólányt. Áldozatának az erős ütésektől az egyik foga is letört. A rabló a pénzt előbb az alsónadrágjába, majd élettársa bugyijába rejtette, így próbáltak meglépni - sikertelenül.
2:07
HíradóÉkszerrablás: a taxis végig közvetítette, merre menekül a tolvaj
2019. október 30. 17:57

Ékszerrablás: a taxis végig közvetítette, merre menekül a tolvaj

Egy taxis végig közvetítette a rendőrségnek, éppen merre menekül a tolvaj, aki pár perccel azelőtt kifosztott egy pécsi ékszerüzletet. Az üldözést a kocsi fedélzeti kamerája rögzítette, a rendőrség a taxisnak köszönhetően tíz percen belül elfogta a tolvajt. A 28 éves brit férfi szeptember elején lopott el 13 millió forint értékű ékszert, mert nem volt pénze. Mindent beismert. Az ügyészség ma emelt vádat ellene.
1:24
HíradóKéssel fenyegetőzve rabolta ki a zuglói patikát!
2019. október 19. 16:44

Késsel fenyegetőzve rabolta ki a zuglói patikát!

Késsel fenyegetőzve rabolt ki egy zuglói patikát péntek este egy 48 éves férfi. A támadó dulakodott a gyógyszerésszel, akinek többször a nyaka felé szúrt a késsel. Sikerült megszereznie a bevételt, de nem ment messzire. A szemközti buszmegállóhoz szaladt, ott leült, hogy megszámolja a pénzt. Egy szemtanú mindezt végignézte, hívta a rendőröket, akik hamar megérkeztek és elfogták a férfit.
1:55
HíradóLeütötték, majd halottnak tette magát, így menekült meg a támadóktól
2019. szeptember 10. 18:10

Leütötték, majd halottnak tette magát, így menekült meg a támadóktól

Halottnak tettette magát, így menekült meg támadóitól, ezt mondta stábunknak  az a férfi, akit a lakásában fosztottak ki múlt pénteken, éjszaka Göncön. Két helyi fiatalember törte rá az ajtót, leütötték, majd amikor úgy tett, mintha meghalt volna, betették az ágyneműtartóba. Ezután összeszedték az értékeit és elmenekültek. A rendőrök vasárnap fogták el a támadókat.
5:13
HíradóRABLÁS: a saját életét meg a hozzátartozóit próbálta menteni!
2019. június 29. 17:26

RABLÁS: a saját életét meg a hozzátartozóit próbálta menteni!

99%-ban biztos abban, ha nem rabolt volna, már nem lenne az élők sorában!- ezt mondta az a férfi, aki csütörtökön gázspray-vel fújta le egy győri benzinkút alkalmazottait, tízmilliót zsákmányolt, majd önként feladta magát. A magyar-szerb állampolgárságú férfi cselekedetét azzal magyarázza, hogy maffiózóknak tartozott, akinek a keze bárhova elér. A 30 éves férfinek édesanyja hiányzik és reméli, hogy a barátnője meg fogja várni!
1:41
HíradóÖsszeverte az eladót, kirabolta a trafikot, majd élettársa a bugyijába rejtette el a lopott pénzt
2019. március 17. 16:53

Összeverte az eladót, kirabolta a trafikot, majd élettársa a bugyijába rejtette el a lopott pénzt

Összeverte az eladólányt, majd kirabolta a dohányboltot egy 23 éves fiatal a Szabolcs megyei Nyírmihálydiban. Úgy tudjuk, több mint 40 ezer forintot vitt el, de elfogták a rendőrök.  Az RTL Híradónak nyilatkozott a megvert eladó. Azt mondta, hogy a támadó nem mondott semmit, ököllel többször is megütötte, az egyik foga is letört. A rabló akkor menekült el, amikor belépett egy vásárló a dohányboltba. Végül egy vonaton fogták el a rendőrök. Vele volt az élettársa is, aki a bugyijába dugta a lopott pénzt.
1:41
HíradóBrutális rablás: hallotta fia sikítását az apa
2018. december 14. 18:15

Brutális rablás: hallotta fia sikítását az apa

Hallotta fia sikítását, miközben késsel szurkálták az ujját: ezt mondta ma az apa a bíróságon, akinek otthonába még tavaly márciusban törtek be Tatán. A vád szerint öten rontottak rá a családra: mind a négyüket megkötözték, köztük az apa 8 és 11 éves gyerekeit. A családfőt többször megütötték, kisfiát pedig megkínozták. Csak az egyik feltételezett támadót sikerült elkapni, ő azonban mindent tagad. A brutális rablók csaknem 8 millió forintot zsákmányoltak.
3:14
Éjjel-Nappal BudapestAnna Rolandnak: „Felfogod, hogy amit tettél az emberrablás?
2018. június 14. 21:30

Anna Rolandnak: „Felfogod, hogy amit tettél az emberrablás?

Roland annyira összezavarodott Anna távollétében, hogy még Borit is durván ellökte magától, mikor a lány közeledni próbált hozzá. A fiú ezért megpróbált újra beszélni Annával, a lány azonban ridegen elzavarta, Roland pedig hirtelen elhatározással elrabolta a lányt, és egy félreeső, erdei menedékházba vitte. Ott mindenáron rá akarta venni a lányt, hogy tisztázzák, tulajdonképpen mi is van köztük.