KERESÉS search-close

pont

25 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "pont"

Íme Csocsesz és Angyalai!

Bár a középdöntő első feladatánál minden a feje tetejére állt, a csapat úgy érzi, sokat tudtak tanulni Csocsesz konyhafőnökségéből. Vajon hány pontot szereznek még?

A második feladat után a kék csapat örülhetett!

Miután a zsűri megkóstolta az elkészült ételeket, elvonultak, hogy megbeszéljék, melyik csapatnak sikerült jobban a másolós feladat. Végül a kékek kapták a pontot és az előnyt is.

Kié lett a középdöntő utolsó pontja?

A középdöntő utolsó pontja volt a tét a harmadik feladatban. Végül a zöldek örülhettek, hiszen a bizarr alapanyagból készült desszertjükkel meggyőzték a zsűrit.

A zöldek szerezték meg az első pontot!

Miután a zsűri megkóstolta a csapatok ételeit, és kiértékelték őket, jöhetett a döntés: ki érdemli meg a pontot és a vele járó előnyt?

Vajon kinél landolt a második pont és az előny?

A zsűri a kóstolást követően elvonult, hogy megbeszélhessék, hogyan is teljesítették a csapatok a második feladatot. Vajon az ehető virágokból kiknek sikerült jobb ételt kreálnia?

Az első feladat után a piros csapat örülhetett!

A feszültségek és a kaotikus konyha ellenére a pirosaknak sikerült egy jó ételt készíteniük az első feladatban. Így ők kapták meg a pontot és a vele járó előnyt is.

A második pont a kékeknél landolt!

Miután végigkóstolták a kék és a piros csapat ételeit, a zsűri elvonult, hogy nyugodtan megbeszélhessék, mit is gondolnak a csapatok munkájáról. A végén a kékek kapták a pontot és az előnyt is.

A ponttal és az előnnyel extra erő is jár!

A második feladatban a sárgák egy kicsit fellélegezhettek, hiszen megszerezték a pontot! A reakció pedig nem maradt el!

A sárgák megszerezték az első pontjukat!

Az eddigi feladatok során egyetlen pontot sem gyűjtötték, úgyhogy nagy volt az öröm, amikor kiderült, hogy végre megtört az átok.

Ismét a sárgák jutottak előnyhöz és ezzel egy újabb ponthoz is!

Miután a zsűri megkóstolta, majd pedig kiértékelte a csapatok ételeit, a sárgáknak ítélték oda a pontot.

Vajon kié lett a pont a tortás feladat után?

Eljött a nap utolsó értékelése is, és ezzel az utolsó pont kiosztása is. A tortás kalandok után a pirosak örülhettek, és ezzel nekik le is zárult a pontgyűjtögetés. A sárgáknak azonban még hétfőn bizonyíthatnak a zöldek ellen.

A kékek sikerszériája tovább folytatódik!

A második feladat leveseit követően ismét a kékek zsebelték be a pontot és ezzel a vele járó előnyt is.

Kié lett a nap utolsó pontja?

Újra egy izgalmas napot zárhattak a versenyzők, megannyi különleges alapanyaggal és kihívással. Vajon a piros vagy a kék csapat gyűjthette be a harmadik pontot?

Az első feladatban a pirosak vitték el a pontot!

Annak ellenére, hogy a zsűri hiányolta a kreativitást a töltött paprikájukból, jó munkát végeztek, így a feladat végén a pirosak örülhettek a pontnak és az előnynek is.

A második feladatban a zöldek egyenlítettek!

Meglett az eredménye, hogy Dávid elszeparálta a csapattársait, hiszen jól bántak a csigás tészta ételükkel, így megszerezték a második feladattal járó pontot és előnyt.

Ki szerzett több pontot a zöldek és a pirosak közül?

A harmadik feladat után eldőlt, hogy ki teljesített jobban a három feladat során. Az első pontot a pirosak, a másodikat a zöldek szerezték. Vajon kié lett a harmadik?

Kié lesz az első nap utolsó pontja?

A desszertek kóstolása után jöhetett a külön értékelés, majd pedig az eredményhirdetés. Most azonban senki sem esett ki, hiszen a héten pontokat gyűjtenek a csapatok. Az elsőt a zöldek, a másodikat a kékek szerezték. A harmadik kié lett?

A Pont és TraBarna találkozása:

Részlet a 15. évad 1. részéből:

Ha a feleséged talpmasszázs kupont ad, akkor elmész. Mármint nem úgy, de lehet, hogy mégis. Van az a Pont ugyanis, ami nem kevés örömöt vagy éppen fájdalmat okozhat.

Ha lemaradtál az adásról, kattints ide!

  Drogtanyák és eldobált fecskendők – a 8. kerület legsötétebb oldala

Mint ha valami filmbéli városrészben forgattunk volna. Budapest egyik legsötétebb oldala, a 8. kerületben. Az itt lakók egy része elképesztő drogtanyákról mesélt nekünk, szanaszét heverő, eldobált fecskendőkről, amik betegségeket terjesztenek. Az új dizájnerdrogok megjelenése csak rontott a helyzeten, mert akik fecskendővel használják azokat, naponta rengetegszer lövik be magukat. A kerületben vita robbant ki arról, hogy szükség van-e a Kék Pont nevű civil szervezet munkájára.
 

Tucatnyi tipp a tudatos táplálkozáshoz

12 pontban hívják fel a fogyasztóvédők a fiatalok figyelmét az egészséges táplálkozás fontosságára.

A felsőközéposztály önzésének programja

A szegényebb rétegek lesznek az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésének elszenvedői.

Szegényellenes az akcióterv?


szerző:
2010.06.08. 19:27
Szegényellenes az akcióterv?

Schiffer András, az LMP vezérszónoka azt kifogásolta, a program valójában a Fidesz neokonzervatív fordulatát tükrözi.

Segítség a devizahiteleseknek


szerző:
2010.06.08. 19:02
Segítség a devizahiteleseknek

Több intézkedést vezet be a kormány a devizahitelesek megsegítésére, már az idén.

MSZP: Értékelési és átértékelési kényszerben

Az MSZP vasárnapi, rendkívüli kongresszusa egy 12 pontból álló feladatcsomagot fogadott el, valamint az árvízkárosultak javára segélyalapot hozott létre.

Pontszerzők a magyar gyorskorcsolyázók

Újabb két pontot szerzett a téli olimpiai játékokon a Darázs Rózsa, Heidum Bernadett és Huszár Erika.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való
!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!