POLITIKA

2:33
HíradóÚtlezárást, sztrájkot ígérnek
2018. december 5. 18:30

Útlezárást, sztrájkot ígérnek

Demonstráció, útlezárás, sztrájk. Ezt ígérik a szakszervezetek, ha a parlament elfogadja az általuk rabszolgatörvénynek nevezett módosítást. Az MSZP és a Párbeszéd népszavazást kezdeményezne az ügyben, és azt követelik, hogy a parlament újra vegye napirendjére a Munka Törvénykönyve módosításáról szóló vitát. A Fidesz kitart amellett, hogy a Kósa Lajos által kidolgozott új jogszabály a munkavállalók érdekeit szolgálja.
2:21
HíradóPolt Péter: Az ügyészség politikamentes
2018. december 4. 18:45

Polt Péter: Az ügyészség politikamentes

Az ügyészség politikamentesen, objektíven és a jogszabályoknak megfelelően végzi a munkáját – mondta a legfőbb ügyész az Elios-üggyel kapcsolatban a bizottsági meghallgatásán a parlamentben. Polt Péter később Híradónk kérdésére sem árulta el, hogy mely önkormányzatoktól kérték be az ügy dokumentumait és mi alapján szűntették meg a nyomozást. Az ellenzéki pártok szerint Polt Péter politikai megrendelésre nem végez érdemi nyomozást a miniszterelnök vejét is érintő ügyben.
2:20
HíradóTrump-Orbán találkozó: nincs napirenden
2018. december 4. 18:42

Trump-Orbán találkozó: nincs napirenden

Nincsen napirenden Donald Trump és Orbán Viktor találkozója - erősítette meg az RTL Híradónak az amerikai nagykövet. David Cornstein szerint akkor veti fel egy találkozó lehetőségét az amerikai elnöknél, ha előrelépést látnak például a katonai együttműködésben vagy az ukrajnai helyzet megoldásában. Orbán Viktort a 2010-es megválasztása óta egyszer sem hívták meg hivatalos útra Washingtonba. A nagykövettel készült exkluzív interjút megnézheti: ITT.
2:35
HíradóHonvédségi repülővel ment Orbán operába
2018. december 2. 18:31

Honvédségi repülővel ment Orbán operába

Megint a honvédség csapatszállító repülőjével utazott a miniszterelnök. A hivatalosan nem kormánygép két hete Milánóba vitte Orbán Viktort, hogy megnézze a világhírű magyar zeneszerző operájának bemutatóját a Scalaban. Az útról az LMP-s Demeter Márta kérdezte a honvédelmi minisztert, aki elismerte, hogy a kormányfő a honvédség gépével repült. A képviselő szerint hazudik a kormány, amikor azt állítja, hogy ez nem kormánygép.
1:42
HíradóMagyar milliárdok Mexikóba - templomépítésre
2018. december 1. 18:39

Magyar milliárdok Mexikóba - templomépítésre

Kétmilliárd forintot költ a kormány két mexikói templom felújítására. Az erről szóló kormányhatározat csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben. Az MSZP szerint Magyarországon is szükség lenne a pénzre. A kormány azt írta: Mexikó nemzetközi segítséget kért a tavaly őszi földrengés után, Magyarország pedig elkötelezett a katasztrófa sújtotta keresztény közösségek védelme és vallási emlékhelyeinek gondozása iránt.
2:32
HíradóÉrtesülésünk: Eldőlt, Bécsbe költözik a CEU
2018. december 1. 18:08

Értesülésünk: Eldőlt, Bécsbe költözik a CEU

Az egyetem vezetése máig adott határidőt a kormánynak arra, hogy aláírja a CEU budapesti működését garantáló nemzetközi megállapodást. Ez azonban nem történt meg. A döntést az intézmény részéről hivatalosan nem erősítették meg, de hétfő délutánra nemzetközi sajtótájékoztatót hívtak össze. A kormány kérdésünkre azt közölte: az egyetem ultimátumaival nem foglalkoznak. Ma tüntettek is az intézmény mellett. A tiltakozók a budapesti Kossuth téren jelképesen eltemették az oktatás szabadságát.
2:10
HíradóLemaradt a szerkesztett képekről a polgármester
2018. november 28. 18:45

Lemaradt a szerkesztett képekről a polgármester

Levágták Hajdúdorog szocialista polgármesterét egy fideszes képviselő Facebook-profilján közzétett fotókról, amelyek egy iskolaátadáson készültek. Az MSZP-s Csige Tamás szerint véletlenül lehetetlen úgy szerkeszteni a fényképeket, hogy azokról mindig éppen azt a részt vágják le, amelyen ő látható. A térség fideszes képviselője, Tiba István is elfogadhatatlannak tartja az esetet, ám jelezte, hogy a közösségi oldalát az egyik asszisztense kezeli.
2:37
Híradó„Jogszerű, hogy Gruevszkinek nem kellett tranzitzónába mennie”
2018. november 19. 18:40

„Jogszerű, hogy Gruevszkinek nem kellett tranzitzónába mennie”

Teljesen jogszerűnek tartja a kormány, hogy a hivatali visszaélésért elítélt volt macedón miniszterelnöknek nem kellett tranzitzónába menni, hanem Budapesten nyújthatta be menedékkérelmét - erről a Miniszterelnökség államtitkára beszélt a Parlamentben. Orbán Balázs a menekültügyi törvényre hivatkozott. A jogszabály szerint gyermekek, betegek és üldözöttek részesülhetnek különleges bánásmódban. A Magyar Helsinki Bizottság szerint Nikola Gruevszkin kívül más menekültre még nem alkalmazták a jogszabályt.
29:10
Magyarul Balóval"KULTÚR-TAO": Volt, nincs... mi lesz?
2018. november 17. 0:50

"KULTÚR-TAO": Volt, nincs... mi lesz?

Évi 5 milliárdról idénre, majdnem hatvan milliárd forintra hízott az előadóművészeti TAO. Ez az a közpénz, amit egy cég a saját társasági adójából nem az államnak, hanem mondjuk egy színháznak adhatott. Eddig. Jövőre ennek vége, mert brutális visszaélésekre adott lehetőséget ez a támogatási forma, és a kormány ezt most megunta. A színházak viszont bevételeik 20%-át veszítik el így egyik napról a másikra, és azt sem tudják, mi jön ezután.
2:22
HíradóBannon segíti majd a Fideszt
2018. november 16. 18:40

Bannon segíti majd a Fideszt

Többször is találkozott Orbán Viktorral és az EP-kampányban is együttműködik majd a Fidesszel Steve Bannon - ezt mondta az RTL Híradónak adott exkluzív interjújában Donald Trump korábbi főtanácsadója. A populista pártok segítését célul kitűző tanácsadó szerint saját mozgalma részt vesz majd a magyar közvélemény-kutatások készítésében is. Arról is beszélt, nem tudott róla és nem ért vele egyet, hogy a független sajtót kitiltották korábbi budapesti előadásáról. Az exkluzív interjút teljes hosszában ide kattintva nézheti meg.  
2:19
HíradóNem mehettek be a tranzitzónába az ENSZ szakértői
2018. november 16. 18:33

Nem mehettek be a tranzitzónába az ENSZ szakértői

Nem engedték be az ENSZ emberi jogi szakértőit a szerb-magyar határon lévő tranzitzónákba, ezért a világszervezet munkatársai megszakították magyarországi látogatásukat. A szakértők olyan helyeket kerestek fel Magyarországon, ahol fogva tartanak embereket, ám a magyar hatóságok szerint a tranzitzónák nem ilyenek, hiszen a menedékkérők Szerbia felé bármikor távozhatnak. Az ENSZ-nél azt állítják, hogy a magyar hatóságok törvénysértően jártak el.
2:08
HíradóAlapos házkutatás a csalással gyanúsított Simonkánál
2018. november 14. 18:39

Alapos házkutatás a csalással gyanúsított Simonkánál

Megszállták a rendőrök Simonka György érdekeltségeit. Egyszerre tartottak házkutatást békés megyei településeken, céges telephelyen, a kormánypárti képviselő otthonában, és az egyik Fidesz irodában is. Simonka mentelmi jogát két hete függesztette fel az Országgyűlés, mert az ügyészség szerint majdnem másfélmilliárdos, bűnszervezetben elkövetett csalás érintettje. A tótkomlósi Fidesz-elnök úgy tudja, pályázati iratokat foglaltak le a nyomozók.
29:10
Magyarul BalóvalMost a családokért konzultálnak
2018. november 14. 1:00

Most a családokért konzultálnak

Magyarország népességének csökkenése mintha megállíthatatlan lenne. A kormány most tíz kérdésből álló nemzeti konzultációt indít a családok védelméről. Nem egészen világos, hogy pontosan mitől kellene védeni a családokat, de az világos, hogy a kérdések jó része fokozott család-, nő- és gyermektámogatáshoz keresi a válaszolók egyetértését. Férfi legfeljebb kötelezően elképzelt családtagként szerepel a kérdések között.
2:18
HíradóNavracsics bízik benne, hogy Magyarországon marad a CEU
2018. november 12. 18:47

Navracsics bízik benne, hogy Magyarországon marad a CEU

Szeretné, ha a CEU Budapesten maradna, és azt, hogy Magyarország nem az egyetem körüli vitáról lenne híres - ezt mondta híradónknak Navracsics Tibor. Az Európai Bizottság oktatási biztosát egy budapesti konferencián kérdeztük erről. A CEU rektor-helyettese pedig azt közölte: ők már feladták: nem kezdeményeznek újabb egyeztetést a magyar kormánnyal, mert eddig is falakba ütköztek.
2:33
HíradóA kormányzati leépítés közben új miniszteri biztosokat neveztek ki milliós fizetésekért
2018. november 10. 18:40

A kormányzati leépítés közben új miniszteri biztosokat neveztek ki milliós fizetésekért

Újabb 11 miniszteri biztost nevezett ki tegnap a kormány, köztük több fideszes politikust. Többségük majdnem havi egymillió forintot keres és titkárságot is kap. Közben az Index arról ír: a kormányzati leépítés részeként a természetvédelemmel foglalkozó szakemberek majdnem felét elbocsájtották. A kabinet annyit közölt: továbbra is ellátják a természetvédelmi feladatokat. A Jobbik szerint a kormány szakemberek helyett pártkatonákra építi az ország jövőjét.
2:02
HíradóAz utolsó két napon 140 ezer új lakástakarék szerződést kötöttek
2018. november 8. 18:37

Az utolsó két napon 140 ezer új lakástakarék szerződést kötöttek

Az utolsó két napon 140 ezer új lakástakarék szerződést kötöttek, ez a meglévő szerződésállomány 10 százaléka. Erről Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt, aki szerint ez azt mutatja, hogy a két nap is túl sok volt a bejelentés és az állami támogatás tényleges megszűntetése között. Az LMP cinikusnak tartja a miniszter megjegyzését, mert szerintük sok családnak ez volt az egyetlen lehetősége lakáshoz jutni.  
2:05
HíradóA siófoki önkormányzattól be sem kérték az Elios-ügy dokumentumait
2018. november 8. 18:29

A siófoki önkormányzattól be sem kérték az Elios-ügy dokumentumait

Be sem kérte a rendőrség a siófoki önkormányzattól az Elios-ügy dokumentumait és tanúként sem hallgatták meg a település illetékeseit a nyomozás alatt – ezt nyilatkozta az RTL Híradónak a város polgármestere. A rendőrség kedden bűncselekmény hiányában zárta le a nyomozást Tiborcz István korábbi cégének az ügyében. A független Hadházy Ákos beadványban fogja kérni az ügyészséget a nyomozás újraindítására.  
2:04
HíradóPénzosztás utolsó pillanatban is
2018. november 1. 18:41

Pénzosztás utolsó pillanatban is

700 millió forintos uniós támogatást osztott ki néhány hete Békés megyében egy olyan kertészeti egyesület, amelyet Simonka György fideszes országgyűlési képviselő korábbi telkére volt bejegyezve. Hadházy Ákos független képviselő szerint a Kertészek Földje Egyesület Simonka György rokonainak és üzlettársainak tízmilliós támogatásokat fizetett akkor is, amikor az ügyészség már kezdeményezte Simonka György mentelmi jogának felfüggesztését.
2:05
HíradóNem is vizsgálják, hogy tudná-e teljesíteni a CEU a felsőoktatási törvény előírásait
2018. október 31. 18:39

Nem is vizsgálják, hogy tudná-e teljesíteni a CEU a felsőoktatási törvény előírásait

Nem is vizsgálja a kormány, hogy teljesíti-e a CEU a felsőoktatási törvény előírásait, erről beszélt Palkovics László miniszter. A politikus szerint azért nincs vizsgálat, mert az államközi szerződés nincs aláírva, így az egyetem be sem tudta nyújtani a szükséges dokumentumokat. Közben a kormány egy kínai és egy másik amerikai egyetemmel megegyezett, hogy jövő ősszel képzést indíthatnak Magyarországon.
2:28
HíradóSimonka György maga jelentkezett, hogy válaszolna a kérdésekre
2018. október 30. 18:45

Simonka György maga jelentkezett, hogy válaszolna a kérdésekre

E-mailben jelentkezett a hatóságoknál Simonka György, hogy válaszolna minden kérdésre az ellene indult nyomozásban. A fideszes politikust bűnszervezetben elkövetett, csaknem másfél milliárd forintos költségvetési csalással gyanúsítják. Simonka György mentelmi jogát tegnap függesztette fel az Országgyűlés, de információink szerint erről még nem kapott hivatalos tájékoztatást az ügyészség.
1:54
HíradóTojással dobálták meg a Fidesz székházát
2018. október 24. 18:30

Tojással dobálták meg a Fidesz székházát

Az állami média és a Fidesz székházát is tojással dobálták meg tüntetők kedd este. A fővárosban hatalmas volt a rendőri készültség. Az MTVA épülete elé először a Jobbik, aztán a közös baloldali tüntetés résztvevői hirdettek tiltakozást. Szerintük a közpénzből fenntartott média a kormány szócsöve. A tiltakozás késő estig tartott, a rendőrök több tucat résztvevőt igazoltattak.
0:31
HíradóTüntetés az MTVA székházánál
2018. október 23. 22:00

Tüntetés az MTVA székházánál

Az állami tévé székházánál elsőként a Jobbik tüntetett. Többször is azt kiabálták a jelenlévők, hogy hírhamisítók, hazudtok. Voltak, akik tojással dobálták meg az épületet. Több tiltakozót igazoltattak a rendőrök. Később az MTVA székházához a baloldali pártok délutáni tüntetésének résztvevői is megérkeztek. Hadházy Ákos parlamenti képviselő arról beszélt, hogy a köztévé is a propagandista elnyomás eszköze lett. Azt mondta, visszatérnek, amíg nem változik meg az állami tévé.
2:26
HíradóOrbán Garancsi cégét díjazta
2018. október 12. 18:27

Orbán Garancsi cégét díjazta

A miniszterelnököt luxus magánrepülővel fuvarozó Garancsi István cégét választották az év vállalatának a Figyelő Top200 gálán. A díjat Orbán Viktor adta át a Market Zrt. vezérigazgatójának csütörtökön este a Várkert Bazárban. A kormányfő sajtófőnöke szerint a miniszterelnök már azelőtt elfogadta a felkérést, hogy tudta volna: a Market Zrt. lett az év vállalata a szakmai zsűri döntése alapján.  
2:29
HíradóTiborcz István cége nem csak felújítja az Andrássy úti villát
2018. október 9. 17:00

Tiborcz István cége nem csak felújítja az Andrássy úti villát

Nem csak felújítja Tiborcz István cége a Weiss-család egykori villáját az Andrássy úton, hanem tulajdont is szerzett az épületet tulajdonló projekttársaságban - tudta meg az RTL Híradó. A BDPST Zrt. közlése szerint az elmúlt 10 napban zajlott le az üzlet, amelynek értékét nem árulták el, csak azt, hogy piaci áron történt az adásvétel. Az MSZP szerint az állam szándékosan játszik át értékes ingatlanokat magánkézbe.
14:35
Magyarul BalóvalEllenzéki politikus a címlapokon: Mit akar Volner János?
2018. október 9. 0:20

Ellenzéki politikus a címlapokon: Mit akar Volner János?

Volner János a Jobbik alelnökeként és frakcióvezetőjeként levelet írt a pártvezetésnek, hogy legyen új kongresszus és tisztújítás annak elkerülésére, hogy a Jobbik, úgymond, balra tolódjon és összeálljon a baloldallal – már ha például az elsőszámú gyanúsított LMP-t baloldalinak lehet nevezni. A levél nyilvánosságra került, Volner Jánost sebesen kizárták az általa vezetett parlamenti frakcióból, de most is a párt alelnöke s ha igaz, indulna az elnöki címért.