POLITIKA

2:15
HíradóKudarcnak tartja a kormány vírusellenes stratégiáját a Jobbik elnöke
2021. január 5. 17:15

Kudarcnak tartja a kormány vírusellenes stratégiáját a Jobbik elnöke

Kudarcnak tartja a kormány vírusellenes stratégiáját a Jobbik elnöke, miután kedden átlépte a 10 ezret a járványban hivatalosan elhunytak száma. Jakab Péter szerint a miniszterelnöknek vállalnia kellene a felelősséget, és le kellene mondania. Ugyanis Orbán Viktor korábban arról beszélt: a védekezés sikerét az emberéletekben számolja, és azt is mondta: a felelősséget a kormánynak és személyesen neki kell viselnie. A kormány kedden kérdésünkre azt közölte: a védekezés sikeres, mert a második hullámban a fertőzöttek életét az elsőnél is nagyobb arányban sikerül megvédeni.
2:33
HíradóAzért nevezte asszonyságnak, mert „uraságnak mégsem nevezheti”
2021. január 4. 17:06

Azért nevezte asszonyságnak, mert „uraságnak mégsem nevezheti”

Azért nevezte asszonyságnak, mert „uraságnak mégsem nevezheti”. Ezt válaszolta Orbán Viktor sajtófőnöke, miután megkérdeztük, hogy a miniszterelnök miért így említette Karikó Katalint. A világhírű biokémikust Nobel-díjra is esélyesnek tartják, miután a szabadalma alapján fejlesztették ki az első COVID-19 elleni vakcinát. A Híradónk által megkérdezett nyelvész szerint az asszonyság lekezelő kifejezés, az ellenzék szerint pedig kijelöli a nők társadalmi szerepét.
1:54
HíradóMiért csak az önkormányzatoknak tilos díjat emelniük?
2021. január 4. 16:28

Miért csak az önkormányzatoknak tilos díjat emelniük?

Az MSZP szerint felháborító, hogy egy sor állami közszolgáltatás díja emelkedett januártól, miközben a kormány az emberek védelme érdekében ugyanezt megtiltotta az önkormányzatoknak. Az ellenzéki párt szerint egyre nyilvánvalóbb, hogy a kormányzat a járványra hivatkozva az önkormányzatok ellen harcol. A kormányt hiába kerestük, nem árulták el, hogy miért csak az önkormányzatoknak tilos díjat emelniük.
2:02
HíradóKínai egyetemet támogat a magyar kormány
2021. január 3. 18:40

Kínai egyetemet támogat a magyar kormány

Több mint 800 millió forintért vásárol a kormány épületet a kínai Fudan Egyetem új budapesti kampuszához. Az erről szóló kormányhatározatot az mfor.hu vette észre. A kormányt hiába kerestük, nem árulták el, hogy pontosan hol lesz a kínai intézmény budapesti központja, és miért épp ennek az egyetemnek a letelepedését támogatják. A Momentum úgy reagált: a kormány a nemzetközi szinten sikeres CEU-t elüldözte Budapestről, most pedig egy kínai egyetemet százmilliókkal segít.
2:04
HíradóOrbán nem tett le az olimpiáról
2021. január 1. 18:51

Orbán nem tett le az olimpiáról

Szeretném még megérni, hogy Magyarország olimpiát rendez - mondta a Nemzeti Sportnak adott évvégi interjúban a miniszterelnök. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nem normális dolog sajnálni a pénzt a sportpályákra. Szerinte az ellenzék azért tiltakozik a fejlesztések miatt, mert a baloldal mindent ellenez. A Demokratikus Koalíció 2021-ben inkább az egészségügyre és az oktatásra költené az eddig sportra fordított százmilliárdokat.
0:48
Híradó"Városunk kifosztása nem kormányzás!" – molinón üzentek
2020. december 31. 17:05

"Városunk kifosztása nem kormányzás!" – molinón üzentek

Ellenzéki pártok tiltakoztak a Lánchíd budai pillérére feszített molinóval a kormány szerintük Budapest ellenes politikája ellen. "Városunk kifosztása nem kormányzás!" - ezt üzenték, utalva a kormány döntései miatt kieső fővárosi bevételekre. A szerdán este 9-kor feltett molinó fél óránál tovább nem volt a helyén, a rendőrség leszedette. A BRFK-nál kérdésünkre elmondták, hogy az akcióban résztvevő 5 aktivista ellen eljárást indítottak a kijárási tilalom megszegése miatt. Közben újabb változás derült ki: a fővárosnak jövőre az eddigiekhez képest 1,8 milliárd forinttal többel kell hozzájárulnia az agglomerációs közlekedés fejlesztéséhez.
2:10
HíradóGyorsteszteket hoz az új repülő
2020. december 30. 18:40

Gyorsteszteket hoz az új repülő

Újabb repülőgépet vásárolt a kormány, de ezúttal nem katonai, hanem polgári áruszállító gépet - ezt Szijjártó Péter közölte Facebook oldalán. A külügyminiszter szerint a gép a koronavírus elleni védekezéshez - például a tesztek beszerzéséhez - kell. Az általunk megkérdezett szakértő szerint nehéz szállítási kapacitást találni a piacon, így érthető a kormány döntése. A vásárlást az LMP is támogatja, szerintük minél több tesztet kell vásárolni. Az új repülő már úton is van Pekingből, ahonnan másfél millió gyorstesztet hoz Magyarországra.
1:45
HíradóFeljelentette Huth Gergelyt a Magyar Hang pedofíliával vádolt újságírója
2020. december 30. 18:38

Feljelentette Huth Gergelyt a Magyar Hang pedofíliával vádolt újságírója

Feljelentette a pestisrácok.hu főszerkesztőjét a Magyar Hang című lap újságírója, akit - nevének említése nélkül - Bayer Zsolt publicista vádolt pedofíliával. A feljelentés szerint a portál cikkei alapján azonosítani lehetett az újságírót. A Magyar Hang főszerkesztője szerint sajtótörténeti jelentőségű az ügy. A pestisrácok.hu főszerkesztője viszont azt állítja: nem hibáztak, a céljuk csak az volt, hogy figyelmeztessék a Szájer-üggyel behatóan foglalkozó Magyar Hangot arra, náluk sincs minden rendben. 
2:07
HíradóHárommilliárd a Groupama Aréna felújítására
2020. december 26. 18:35

Hárommilliárd a Groupama Aréna felújítására

3 milliárd forint jut a Groupama Aréna felújítására is - ezt az Index vette észre a karácsonyi kormányzati költések között. A Ferencváros stadionja mindössze hat éve épült, csaknem 15 milliárd forintból. Hogy miért kell máris milliárdokból felújítani, arról a kormány nem adott tájékoztatást. A vagyonkezelő három éve elismerte, egy műszaki hiba miatt tárgyalásban vannak a kivitelezővel.
2:33
HíradóNyolc hónap – négyezer milliárd
2020. december 26. 18:32

Nyolc hónap – négyezer milliárd

Nyolc hónap alatt 4 ezermilliárd forintot költött a kormány a Gazdaságvédelmi Alapból a portfolio.hu összesítése szerint. Tegnap számoltunk be róla, hogy ebből az alapból kapott 100 milliárd forintot a Mathias Corvinus Collegium nevű magánegyetemet fenntartó alapítvány is, de jutott belőle sportberuházásokra is. A Momentum szerint a kormány még karácsonykor is békétlenséget szít a pénzosztással.
1:44
HíradóGeorge Clooney: Nem fognak tudni Amerikára mutogatni
2020. december 25. 18:30

George Clooney: Nem fognak tudni Amerikára mutogatni

A magyar miniszterelnökhöz hasonló tekintélyelvű vezetők nem fognak tudni Amerikára mutogatni, ha már nem Trump, hanem Biden lesz az elnök - többek közt erről beszélt a Süddeutsche Zeitungnak George Clooney amerikai színész-rendező, aki novemberben a világban uralkodó düh és gyűlölet példájaként említette Orbán Viktort. Clooney mostani megszólalásával kapcsolatban a kormány megkeresésünkre azt írta, nem foglalkoznak színészekkel.
2:13
HíradóFőleg fideszes városok kaptak támogatást
2020. december 25. 18:24

Főleg fideszes városok kaptak támogatást

Milliárdokkal támogatott a kormány szinte kizárólag fideszes vezetésű nagyvárosokat egy karácsonykor megjelent határozat szerint. 12 kormánypárti vezetésű megyei jogú város összesen 17 milliárd forintot kap, lényegében szabad felhasználásra. A Híradónknak nyilatkozó ellenzéki polgármesterek szerint ezzel kompenzálja a kormány a neki kedves városokat a napokkal korábban bejelentett iparűzési adóelvonás miatt. A kormány nem árulta el, hogy miért ezeket a városokat támogatta.
2:29
Híradó200 államtitkár és helyettes államtitkár van az államapparátusban
2020. december 24. 18:30

200 államtitkár és helyettes államtitkár van az államapparátusban

Megdőlt a rekord, az elmúlt tíz évben még soha nem volt annyi csúcsvezetője a magyar államnak, mint jelenleg – írja a Blikk. A lap összesítése szerint a legtöbben a Miniszterelnökségen dolgoznak, pedig tíz éve elsősorban ott ígért jelentős apparátus-csökkentést Orbán Viktor. A szocialisták szerint ez nagyon nincs rendben, a kormánynál viszont azt mondják, hogy annyi tisztségviselőjük van, amennyi feltétlenül szükséges.
1:50
HíradóKifizeti az állam a kórházak tartozásait
2020. december 24. 18:16

Kifizeti az állam a kórházak tartozásait

Kifizeti az állam a kórházak tartozásait - több mint 44 milliárd forintot szánnak erre abból a 860 milliárdból, amelynek szétosztásáról szerdán határozott a kormány. Az összeg csaknem harmadát állami cégek kapják, de 43 milliárd forintot különítettek el sportberuházásrokra is. A Pénzügyminisztérium azt közölte, a járvány okozta válságkezelés miatt van szükség a támogatásokra. A Demokratikus Koalíció szerint közvetlenül a bajba jutott embereket kellett volna segíteni.
2:23
HíradóPert vesztett Tiborcz István
2020. december 23. 18:32

Pert vesztett Tiborcz István

Nem jogerősen pert vesztett Karácsony Gergellyel szemben a miniszterelnök veje. Tiborcz István még tavaly ősszel fordult bírósághoz, mert szerinte a főpolgármester visszaélt a nevével, amikor azzal kampányolt a választás előtt, hogy Tiborcz-adót vezetne be a félmilliárd forintnál drágább ingatlanok után. A bíróság most kimondta, hogy Karácsony Gergely nem tartozik sem bocsánatkéréssel, sem sérelemdíjjal.
2:47
HíradóLekapcsolják a díszkivilágítást, így tiltakoznak a helyi iparűzési adó csökkentése ellen
2020. december 23. 18:28

Lekapcsolják a díszkivilágítást, így tiltakoznak a helyi iparűzési adó csökkentése ellen

Adásunk után nem sokkal lekapcsolják a díszkivilágítást a fővárosban, így például a hidakon, a Hősök terén és a parlamentnél. A főváros mellett csaknem 40 ellenzéki vezetésű településen is kialszanak a fények. Így tiltakoznak az ellen, hogy a kormány felére csökkenti jövőre a helyi iparűzési adót. Karácsony Gergely az RTL Híradónak azt mondta: anyagilag lehetetlenül el több város is. Gulyás Gergely szerint a fővárosnak vannak tartalékai, így ki tudná gazdálkodni a kieső pénzt.
2:32
HíradóVisszahívhatják a jelölteket
2020. december 22. 18:37

Visszahívhatják a jelölteket

Akár kampány közben is visszahívhatják a közös ellenzéki jelölteket, ha valamilyen botrányba keverednek – erről állapodtak meg az ellenzéki pártok vezetői, írta meg a Népszava. A lehetséges közös miniszterelnök-jelöltek közül Márki-Zay Péter Híradónknak alkalmas jelöltnek nevezte magát, Karácsony Gergely azt mondta: a következő hónapokban nem tud ezzel foglalkozni; Dobrev Klárát pedig szívesen látná jelöltnek a DK. Egy friss kutatás szerint ezen három jelölt mindegyikére többen szavaznának, mint Orbán Viktorra.
2:01
HíradóTeljes kártalanítást vár el Karácsony Gergely, amiért a kormány felére csökkenti jövőre a helyi iparűzési adót
2020. december 21. 17:55

Teljes kártalanítást vár el Karácsony Gergely, amiért a kormány felére csökkenti jövőre a helyi iparűzési adót

Százszázalékos kompenzációt követel az önkormányzatoknak Karácsony Gergely, amiért a kormány felére csökkenti a helyi iparűzési adót. A főpolgármester Híradónknak adott exkluzív interjújában azt mondta: számára ez az egyetlen elfogadható alku. Az ellenzéki pártok közös listaállításával kapcsolatban közölte: nincsenek miniszterelnök-jelölti ambíciói, sőt, a háta közepére kívánna egy ilyen kihívást.
1:50
HíradóA GKI szerint látszatintézkedés az iparűzési adó felének az elengedése
2020. december 20. 18:28

A GKI szerint látszatintézkedés az iparűzési adó felének az elengedése

Nem jelent érdemi segítséget a helyi vállalkozásoknak az iparűzési adó felének elengedése - így reagált az RTL Híradónak a GKI Gazdaságkutató vezérigazgatója is Orbán Viktor szombati bejelentésére. Egy érintett kisvállalkozó azt mondja, ez eddig is töredéke volt az összes adókötelezettségnek, ráadásul bevételfüggő, így sok esetben eleve kevesebb adót kellene fizetni a válság miatt. A kormányfő azt mondta: a legsérülékenyebb cégeket tudják így segíteni.
2:18
HíradóMilliárdos kieséssel számol a Magyar Önkormányzatok Szövetsége
2020. december 20. 18:22

Milliárdos kieséssel számol a Magyar Önkormányzatok Szövetsége

A tiltakozás bármely törvényes formáját szükségesnek tartja a Magyar Önkormányzatok Szövetsége Orbán Viktor terve ellen. A miniszterelnök szombaton jelentette be, hogy a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január 1-jétől a felére csökkentik, és csak a 25 ezer főnél kisebb településeket kompenzálják automatikusan. Gémesi György elnök szerint ez az önkormányzatok csődjét okozhatja. Budapest 15-20 milliárdos kieséssel számol, ez pedig a főváros szerint bizonyos alapfeladatok ellátását is veszélyezteti.
2:08
HíradóKétezer milliárdot osztanak el az uniós költségvetésből
2020. december 19. 18:38

Kétezer milliárdot osztanak el az uniós költségvetésből

Magyarország az elsők között hívja le a frissen elfogadott hétéves uniós költségvetés forrásait – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter. Már jövőre kétezer milliárd forint szétosztásáról dönt a kormány. Mindezt abból a költségvetésből, amit a lengyelekkel közösen heteken keresztül vétózott a magyar kabinet. A Momentumnál szerint ezzel kiderült, hogy létfontosságú a magyar gazdaságnak az uniós segítség.
2:52
HíradóKarácsony Gergely: „Az önkormányzatiság kivégzése”
2020. december 19. 17:37

Karácsony Gergely: „Az önkormányzatiság kivégzése”

Orbán Viktor szombaton bejelentette a magyar önkormányzatiság kivégzését - így reagált Facebook oldalán Karácsony Gergely főpolgármester a hírre, hogy a kormány jövőre megfelezi a kis- és közepes vállalkozások által fizetett helyi iparűzési adót. A miniszterelnök ezt azzal indokolta, hogy ezek a cégek adják a legtöbb munkahelyet, és ezek a legsérülékenyebbek. A kormány kompenzációt is ígér, de ez nem jár automatikusan a településeknek.
2:24
HíradóMilliárdos kárt okozhattak a kamupártok a költségvetésnek
2020. december 19. 16:46

Milliárdos kárt okozhattak a kamupártok a költségvetésnek

Tízmilliós kifizetések kézzel írt számlákon, felszívódó cégek, kampányszervezéssel megbízott építőipari vállalkozás. Két évig pereskedett a 2018-as választás egyéni képviselőjelöltjeinek kampányköltéseiért a Transparency International Magyarország. A civil szervezet szerint az úgynevezett kamupártok milliárdos kárt okozhattak a költségvetésnek. A Fidesznél azt mondják, 2022-ben már nem lesznek ilyen pártok a választáson.
2:18
HíradóLánchíd: vita a számokról
2020. december 18. 18:35

Lánchíd: vita a számokról

Vita a számokról. A főpolgármester szerint olcsóbban, a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője szerint viszont 5 milliárd forinttal drágábban újíthatják fel a Lánchidat. A főváros által nyáron kiírt közbeszerzésre érkezett legjobb ajánlat 26 milliárd forintról szól, ez 9 milliárddal kevesebb, mint a korábban megsemmisített tender 35 milliárdos ajánlata. Csakhogy az tartalmazta volna az Alagút felújítását is.
2:29
Híradó270 milliárdos munkát nyerhet el Szíjj László cége
2020. december 18. 18:32

270 milliárdos munkát nyerhet el Szíjj László cége

270 milliárd forint közpénz elnyerésére nyílt esélye Szijj László cégének 2024-ig. A Magyar Aszfalt egy most lezárult pályázat egyik nyerteseként négy régióban is versenyezhet útfelújításokért. Az ellenzék szerint most nyújtotta be a számlát a milliárdos vállalkozó, miután Szijjártó Péter az ő luxusjachtján nyaralt az Adrián. Az állami tulajdonú Magyar Közút azt írta: minden szabályos.
2:03
HíradóCsak a büntetés letöltése után kaphatnak kártérítést az elítéltek
2020. december 17. 18:37

Csak a büntetés letöltése után kaphatnak kártérítést az elítéltek

Csak azután kaphatják meg az elítéltek a fogvatartás körülményei miatt nekik megítélt kártérítést, ha letöltötték a büntetésüket. Így módosította a törvényt szerdán az országgyűlés. A Fidesz szerint a változtatással megszűnhet az általuk börtönbiznisznek nevezett jelenség. A Magyar Helsinki Bizottság szerint, ha a döntés miatt kevesebb per lesz, a bűncselekmények áldozatai közül is kevesebben jutnak majd kártérítéshez. Ezt ugyanis jellemzően az elítélteknek megítélt pénzből fizetik ki.
1:56
HíradóBíróság elé állt a Momentum elnöke
2020. december 17. 18:33

Bíróság elé állt a Momentum elnöke

Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség a Momentum elnökére. Fekete-Győr Andrást és a párt egyik önkormányzati képviselőjét hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják, amiért 2018 decemberében, egy kormányellenes tüntetésen, füstbombát dobtak a parlamentet védő rendőrök közé. A politikus az előkészítő ülésen tagadta a bűnösségét és arról beszélt, Orbán Viktor bilincsben akarja őt látni.
2:36
HíradóFenn lehet tartani egy családot egy fizetésből?
2020. december 17. 18:25

Fenn lehet tartani egy családot egy fizetésből?

Az LMP szerint nem mond igazat Novák Katalin, amikor azt állítja, hogy a nők otthon maradhatnak, ha úgy érzik, hogy az anyaságban tudnak kiteljesedni. Ungár Péter országgyűlési képviselő írásban kérte számon a családokért felelős minisztert, hogy a videójában emlegetett egykeresős családmodell mennyire reális Magyarországon. A GKI Gazdaságkutató szerint a magyar átlagkereset mellett még két fizetésből sem egyszerű eltartani a családot.
2:08
HíradóNovák Katalin szerint kiforgatták a szavait
2020. december 16. 18:30

Novák Katalin szerint kiforgatták a szavait

Kiforgatták a szavait. Így reagált Novák Katalin miniszter a Hír Tv-ben, amikor a nagy visszhangot kiváltó videójáról kérdezték. A kisfilmben a politikus arról beszélt, hogy a nők ne bánkódjanak, ha kevesebbet keresnek a férfiaknál, örüljenek inkább annak, hogy szülhetnek és gondoskodhatnak a családjukról. A videót egy a közösségi médiában nemrég aktivizálódott szervezet készítette. A Híradónknak nyilatkozó politológus szerint a kormányoldal igyekszik megszólítani a fiatalokat.
2:10
HíradóEgy német rendszámú, 30 milliós luxusterepjáróval parkolt szabálytalanul Selmeczi Gabriella
2020. december 16. 17:24

Egy német rendszámú, 30 milliós luxusterepjáróval parkolt szabálytalanul Selmeczi Gabriella

Szabálytalanul, három parkolóhelyen keresztbe parkolt le Selmeczi Gabriella fideszes országgyűlési képviselő hétfőn este a Képviselői Irodaház előtt. Erről a Párbeszéd frakcióvezetője készített képeket. Szabó Tímea kiemelte: a fideszes képviselőnő a szabálytalan parkolást egy olyan német rendszámú, 30 milliós luxusterepjáróval hajtotta végre, ami nem szerepel a vagyon nyilatkozatában. A Fidesz frakcióvezetője szerint Selmeczi Gabriella sajnálja, hogy hibázott.
2:06
HíradóKöltségvetési csalás gyanújával nyomoznak
2020. december 15. 18:40

Költségvetési csalás gyanújával nyomoznak

Nagyértékű költségvetési csalás gyanújával nyomoznak a Fidesz parlamenti képviselője, Kovács Sándor, birtokán elköltött uniós pénzek miatt – írta meg a 24.hu. A lap szerint a Szabolcs megyei képviselő géberjéni telkén 60 millió forint uniós pénzt költöttek el úgy, hogy a támogatást nem ő, hanem felesége egyesülete és a fia nyerte el. Két hónapja vizsgálódik az adóhatóság, de senkit sem hallgattak ki gyanúsítottként.
2:47
HíradóMegszavazta az országgyűlés: az anya nő, az apa férfi
2020. december 15. 18:35

Megszavazta az országgyűlés: az anya nő, az apa férfi

Megszavazta az országgyűlés kormánypárti többsége, hogy az anya nő, az apa férfi, a család pedig csak házasságban élők vagy szülő-gyermek viszonyban lévők közössége lehet. Az alaptörvény kilencedik módosítása ellen jogvédőszervezetek és az ellenzéki pártok is tiltakoztak. A Demokratikus Koalíció kivonult a döntéshozatal alatt, a szocialisták pedig Szájer József ügyére emlékeztették a Fidesz- KDNP-t. A kormánypárt szóvivője szerint a módosításra azért volt szükség, hogy Magyarország ne jusson oda, ahová a nyugat-európai országok.
2:28
HíradóMagyarországon 2019-ben 20 százalékkal kerestek többet a férfiak, mint a nők
2020. december 15. 18:30

Magyarországon 2019-ben 20 százalékkal kerestek többet a férfiak, mint a nők

Ne akarjanak folyton a férfiakkal versenyezni, ne bánkódjanak, ha kevesebb a fizetésük, örüljenek inkább annak, hogy szülhetnek és gondoskodhatnak a családjukról - ezt üzente a nőknek Novák Katalin miniszter egy, a Facebook oldalára tegnap felkerült videóban. Civil jogvédők szerint viszont a politikusnak a kormány tagjaként pont azért kellene dolgoznia, hogy megszűnjön a bérszakadék férfiak és nők között. Magyarországon tavaly átlagosan húsz százalékkal kerestek többet a férfiak, mint a nők. 
1:58
HíradóKét hetet érvénytelenítne és pótoltatna a SZFE vezetése
2020. december 14. 18:42

Két hetet érvénytelenítne és pótoltatna a SZFE vezetése

Két hetet érvénytelenítne és pótoltatna a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése - a diákok szerint viszont nincs mit pótolni. Mindezt azután mondták, hogy az egyetem kinevezett vezetősége új tanrendi tervben értesítette a hallgatókat arról, hogy az első félévben elmaradt óráikat pótolniuk kell. A diákok szerint minden órájukat megtartották, így ennek az új intézkedésnek egy célja van: hogy ellehetetlenítse a tanulásukat.
1:52
HíradóA Momentum azt szeretné, ha a 17 évesek is szavazhatnának az ellenzéki előválasztáson
2020. december 14. 18:39

A Momentum azt szeretné, ha a 17 évesek is szavazhatnának az ellenzéki előválasztáson

Ahhoz, hogy egy 17 éves részt vehessen az előválasztáson, szülői beleegyezés kell - ezt mondta az RTL Híradónak az adatvédelmi hatóság elnöke. A Momentum kezdeményezi, hogy azok a fiatalok is elmondhassák véleményület az ellenzéki előválasztáson, akik 2022-ben már szavazhatnak az országgyűlési választáson. Ezt az MSZP is támogatja. A Jobbik ennél is tovább menne, szerintük már a 16 évesek is szavazhatnának 2022-ben.
2:13
HíradóBírósághoz fordulnak a Dunaferrtől kirúgott szakszervezeti vezetők
2020. december 14. 18:36

Bírósághoz fordulnak a Dunaferrtől kirúgott szakszervezeti vezetők

Bírósághoz fordulnak a Dunaferrtől kirúgott szakszervezeti vezetők azért, hogy a cég haladéktalanul állítsa vissza munkaviszonyukat, a kormánytól pedig azt kérik, hogy segítsen visszaállítani a gyár törvényes működését. A kormány szerint nincs mozgásterük, mivel a Dunaferr magánkézben van, ám a térség jobbikos képviselője szerint a kormány korábban is segített magáncégeken, ha a munkahelyek voltak veszélyben.
2:23
HíradóOrbán: Itt lenne az ideje, hogy az európaiak hazaküldjék Amerikába Soros Györgyöt
2020. december 13. 18:33

Orbán: Itt lenne az ideje, hogy az európaiak hazaküldjék Amerikába Soros Györgyöt

Itt lenne az ideje, hogy az európaiak hazaküldjék Amerikába Soros Györgyöt - írta Orbán Viktor nyílt levelében. A miniszterelnök szerint az Európai Unió megőrizte egységét, és megakadályozták Soros György hatalomátvételi kísérletét. Orbán Viktor Soros György két nappal ezelőtti levelére válaszolt, amelyben azt állította: rossz alkut kötött az unió a magyar és a lengyel kormánnyal.