POLITIKA

2:14
HíradóMégis Mellár Tamás indul a szeptemberi ellenzéki előválasztáson Baranyában
2021. augusztus 21. 18:51

Mégis Mellár Tamás indul a szeptemberi ellenzéki előválasztáson Baranyában

Mégis a jelenlegi országgyűlési képviselő, Mellár Tamás indul a szeptemberi ellenzéki előválasztáson a baranyai 1-es körzetben. Ellenfele, a pécsi polgármester ügyvédje, Bodnár Imre, akit az MSZP támogatott, visszalépett a jelöltségtől. AZ MSZP és a Párbeszéd korábban azt tervezte, hogy a Baranya 1-es körzetben nem indítanak egymás ellen jelöltet, de mostanáig nem sikerült megegyezniük. Mellárt a Párbeszéd mellett már több párt is támogatja.
2:17
HíradóAz ellenzék szerint jogellenes a hulladékgazdálkodásra kiírt koncessziós pályázat
2021. augusztus 21. 18:47

Az ellenzék szerint jogellenes a hulladékgazdálkodásra kiírt koncessziós pályázat

Jogellenes a hulladékgazdálkodásra kiírt koncessziós pályázat – ezt állítja több ellenzéki párt. A kormány szerint azért kell ilyen hosszú időre magánkézbe adni az ágazatot, mert az állam nem tudja hatékonyan és gazdaságosan működtetni. Karácsony Gergely főpolgármester szerint változásra van szükség a hulladékgazdálkodásban, de nem ez a jó megoldás. A Momentum már jelezte a kifogásait az Európai Bizottságnak.
1:54
HíradóNem tudja a kormány, hogy mennyibe került az augusztus 20-ai felvonulás az Andrássy úton
2021. augusztus 21. 18:45

Nem tudja a kormány, hogy mennyibe került az augusztus 20-ai felvonulás az Andrássy úton

De az erre készített monumentális installációkat, például az ezüst turult eltárolják, és a későbbi ünnepeken is felhasználják. A Jobbik szerint gyalázatos, hogy közpénzből ilyen felvonulások valósulhatnak meg az államalapítás ünnepén. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter ma az RTL Híradó kérdésére azt mondta: megértő a szobrokkal kapcsolatos esztétikai vitában.
1:43
HíradóPolitikusok is megemlékeztek Szent István örökségéről és szellemiségéről
2021. augusztus 20. 18:49

Politikusok is megemlékeztek Szent István örökségéről és szellemiségéről

Kormánypárti és ellenzéki politikusok is Szent István örökségéről és szellemiségéről beszéltek augusztus 20-a alkalmából. Míg Kósa Lajos a Fidesz alelnöke szerint jelenleg is Szent István szellemiségében zajlik az országépítés, addig a Jobbik elnöke arról beszélt, a kormány megtagadott mindent Szent István örökségéből. Karácsony Gergely szerint pedig új államalapításra van szükség.
1:59
HíradóMég meg sem tartották a konferenciát, de már részletes cikket írt róla a kormányközeli Magyar Nemzet
2021. augusztus 19. 18:30

Még meg sem tartották a konferenciát, de már részletes cikket írt róla a kormányközeli Magyar Nemzet

Múlt időben írt tudósítást a kormányközeli Magyar Nemzet egy egy hónap múlva kezdődő konferenciáról. A névtelen cikkben megemlítik a főpolgármester nyelvtudását és Soros Györgyöt is. A konferencia egyik szervezője a Fővárosi Önkormányzat, szerintük az eset jól mutatja az állami propaganda szellemi színvonalát. A cikket azóta törölték.
2:41
HíradóRágalmazásért feljelentette Hadházy Ákost a zuglói önkormányzat
2021. augusztus 19. 18:27

Rágalmazásért feljelentette Hadházy Ákost a zuglói önkormányzat

Rágalmazásért feljelentette Hadházy Ákost a zuglói önkormányzat, mert szerintük valótlanságokat állított egy tervezett zuglói telekeladásról. A polgármester polgári perben is elégtételt követel a zuglói ellenzéki előválasztáson induló képviselőtől. Hadházy Ákos szerint Horváth Csaba ezzel csak a korábbinál olcsóbban meghirdetett telek eladásáról akarja elterelni a figyelmet.
2:31
Híradó75 év után újra eredeti pompájában tündököl a budavári Szent István-terem
2021. augusztus 18. 18:37

75 év után újra eredeti pompájában tündököl a budavári Szent István-terem

75 év után építették újjá az 1900-ban világkiállítási díjat is nyert Szent István-termet a Budavári Palotában. Hat éves tervezőmunka előzte meg az újjáépítést. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, szimbolikus jelentősége van, hogy a rendszerváltás után mostanra jutottak el a palota felújításáig, amikor Magyarország sorsáról ismét Magyarországon döntenek.
2:28
Híradó5 milliót spórolhat egy háromgyerekes család a kormány új hitelével
2021. augusztus 18. 18:30

5 milliót spórolhat egy háromgyerekes család a kormány új hitelével

5 millió forintot spórolhat egy 3 gyerekes család a kormány új hitelével. Novák Katalin miniszter tegnap jelentette be, hogy kamatmentesen adják a CSOK-hitelt a jegybank októbertől induló Zöld kölcsöne mellé. Ezt kizárólag energiahatékony, új otthonra fordíthatják a családok. A két hitel felvételéhez legalább havi nettó 500 ezer forint összjövedelmet kell igazolni a Bankmonitor szerint.
2:07
HíradóSorra támadják meg a kormány népszavazási kérdéseit a bíróságon
2021. augusztus 17. 18:39

Sorra támadják meg a kormány népszavazási kérdéseit a bíróságon

A Kétfarkú Kutyapárt és a Momentum mellett a Társaság a Szabadságjogokért is a Kúriától kéri, hogy érvénytelenítse a kérdéseket, mert azok szerintük nem elég pontosak. Ráadásul azt sem tudni, hogy mivel járna, ha akár az igenek, akár a nemek nyernének. A kormány úgy reagált: akik megtámadták a kérdéseket, azok az LMBTQ propagandát támogatják. A Kúriának 90 napja van elbírálni a mostani beadványokat.
2:05
HíradóNovák Katalin 10 egyedülálló szülőnek engedélyezte március óta, hogy gyereke lehessen
2021. augusztus 17. 18:31

Novák Katalin 10 egyedülálló szülőnek engedélyezte március óta, hogy gyereke lehessen

Körülbelül tíz egyedülálló szülőnek engedélyezte március óta a családokért felelős tárca nélküli miniszter, hogy gyermeket fogadhasson örökbe. Novák Katalin az RTL Híradó kérdésére azt mondta, eddig az összes hozzá érkezett kérelmet jóváhagyta. Azt azonban nem tudni, összesen hány kérvény vár elbírálásra. A híradónak nyilatkozó, nyílt örökbefogadással foglalkozó alapítvány vezetője szerint az elmúlt egy-két évben jelentősen megnőtt az örökbefogadni vágyó egyedülállók száma.
1:49
HíradóMég drágább lesz, de mégis megépül a székesfehérvári Alba Aréna
2021. augusztus 16. 19:06

Még drágább lesz, de mégis megépül a székesfehérvári Alba Aréna

Pénzhiány miatt három éve lefújták, most az akkorihoz képest milliárdokkal drágábban mégis megépül a székesfehérvári Alba Aréna – írta meg a 444.hu. A beruházás évek óta húzódik és folyamatosan drágul. A 2018-as, 25 milliárdos tervet a kormány lefújta, mert túl drágának találta, most 32 milliárdért készülhet el. A DK helyi képviselője szerint ez elfogadhatatlan, miközben például a Velencei-tó megmentésére nem adnak pénzt.
2:25
HíradóMolnár Áron nyilvános vitára hívta Vidnyánszky Attilát
2021. augusztus 15. 18:35

Molnár Áron nyilvános vitára hívta Vidnyánszky Attilát

Rendszerkritikus színész ne szerepeljen magyar történelmi filmben - Molnár Áron színész szerint ezt mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója egy próbán, majd a színésznek telefonon is megismételte. Molnár Áron is szerepet kapott a Hadik című magyar történelmi filmben, aminek forgatását a magyar állam 1 egész 6 tized milliárd forinttal támogatja. A színész nyilvános vitára hívta ki a direktort. Molnár Áron állításairól szerettük volna megkérdezni Vidnyánszky Attilát is, de nem nyilatkozott az RTL Híradónak.
2:19
HíradóRászorulóknak adja a viccből kapott ajándékot a Jobbik elnöke
2021. augusztus 15. 18:25

Rászorulóknak adja a viccből kapott ajándékot a Jobbik elnöke

Parízerrel és száraztésztával próbálta megviccelni a KDNP ifjúsági tagozatának három tagja Jakab Pétert az EFOTT-on. A Jobbik elnöke válaszában a vidéken uralkodó szegénységről beszélt az ifjú kereszténydemokratáknak. Jakab Péter azt ígérte, hogy rászorulóknak adja a csomagot, amit kapott. Az elmúlt hetekben szinte minden ellenzéki előválasztáshoz köthető kampányeseményen megjelentek kormánypárti szimpatizánsok.
6:29
HíradóMOLNÁR ÁRON: Egy olyan országban szeretnék élni, ahol megfogalmazhatok rendszerkritikus véleményt
2021. augusztus 15. 17:38

MOLNÁR ÁRON: Egy olyan országban szeretnék élni, ahol megfogalmazhatok rendszerkritikus véleményt

Molnár Áron egy, a közösségi oldalára feltöltött videóban azt állítja, hogy a Nemzeti Színház igazgatója azt kifogásolta, hogy egy napi tévésorozat szereplője nem elég jó egy nagy magyar történelmi filmhez. A Vidnyánszky Attilának címzett felvételen azt is állítja, hogy a Hadikban való szereplésével ideológiai problémája is van a direktornak. A videó után Molnár Áron telefonon beszélt Vidnyánszky Attilával, akit nyilvános vitára hívott.
1:54
Híradó53 milliárd forintos hitelre vállalt kezességet az állam
2021. augusztus 14. 18:26

53 milliárd forintos hitelre vállalt kezességet az állam

53 milliárd forintos hitelre vállalt kezességet az állam, az összegből a korábbi londoni nagykövet, és Habony Árpád korábbi üzlettársa, Szalay-Bobrovniczky Kristóf vásárolna részesedést egy cseh repülőgépgyárban. A kormány a döntést azzal indokolta: stratégiai befektetésnek tekintik a védelmi- és hadiiparban a vásárlást. A DK szerint a kormány a választási vereségtől tartva próbálja kimenteni az adófizetők vagyonát fideszközeli vállalkozókhoz.
2:05
Híradó„A kormány mondjon könyvcímeket”
2021. augusztus 13. 18:40

„A kormány mondjon könyvcímeket”

Mondja meg a kormány azoknak a könyveknek a címét, amelyeket nem akar a polcokon látni, különben lehetetlen betartani a jogszabályt - ezt mondja a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke. Három hét múlva lép életbe a rendelet, amely kitiltja az iskolák és a templomok közeléből a homoszexualitást megjelenítő műveket, a többi boltban pedig külön be kell csomagolni ezeket. A kormánytól azt írták, aki nem jelentet meg a gyermekek fejlődésére káros tartalmakat, annak semmilyen következménnyel nem kell számolnia.
2:25
HíradóTiborcz István volt cégtársának adná el a zuglói önkormányzat a kerület két legértékesebb telkét
2021. augusztus 13. 18:37

Tiborcz István volt cégtársának adná el a zuglói önkormányzat a kerület két legértékesebb telkét

Majdnem eladta a zuglói önkormányzat a kerület két legértékesebb telkét Tiborcz István volt cégtársának. Ráadásul 125 millió forinttal olcsóbban, mint amennyire három éve felbecsülték. Erre Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet, majd a döntést elhalasztották. A kerület MSZP-s polgármestere szerint nem lehet szempont a vásárló személye, ezért jövő kedden napirendre tűzik az értékesítést.  
2:11
HíradóVesztegetéssel is vádolják Simonka Györgyöt
2021. augusztus 13. 18:35

Vesztegetéssel is vádolják Simonka Györgyöt

Vesztegetés miatt is vádat emelt az ügyészség Simonka György ellen. A fideszes képviselő ellen már folyik egy eljárás bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt. Az ügyészség szerint, amikor erről tudomást szerzett, ötmillió forintot adott az egyik tanúnak azért, hogy neki kedvező vallomást tegyen, és az egyik gyanúsítottat is megpróbálta megvesztegetni. Simonka György ma azt mondta az RTL Híradónak, hogy nem követett el egyetlen bűncselekményt sem.
2:11
HíradóOrbán: Mint a magyar férfi olimpiai bajnokok, úgy néz ki egy férfi
2021. augusztus 13. 18:32

Orbán: Mint a magyar férfi olimpiai bajnokok, úgy néz ki egy férfi

Mint a magyar férfi olimpiai bajnokok, úgy néz ki egy férfi - ezt mondta Orbán Viktor a Nemzeti Sportnak adott interjújában. Beszélt arról is, hogy ha Magyarország rendezhette volna a mostani olimpiát, minden verseny teltházas lehetett volna a sikeres járvány elleni védekezésnek köszönhetően. A Momentum szerint továbbra sincs felkészülve az ország egy olimpia megrendezésére, nem a járványhelyzet, hanem az ország gazdaságának állapota miatt.
2:17
HíradóAdótitokra hivatkozik a kormány
2021. augusztus 12. 18:37

Adótitokra hivatkozik a kormány

Adótitokra hivatkozva nem árulta el a kormány az LMP-s Ungár Péter kérdésére, hogy hol tart az Antall József Tudásközpont ügyében folyó vizsgálat. A több milliárd forint közpénzzel támogatott szervezet vezetője a néhai miniszterelnök fia, Antall Péter. Róla a Direkt36 írta meg májusban, hogy 4,6 milliós fizetést vesz fel és családtagjait alkalmazza. Az ellenzéki politikus kiperelné az adatokat. A kormány nem válaszolt kérdéseinkre.
2:19
HíradóAz ÁSZ most is vizsgálhatná
2021. augusztus 11. 17:08

Az ÁSZ most is vizsgálhatná

Ha az Állami Számvevőszék akarná, már most is a kampányköltésekhez számolhatná a közösségi médiában elhelyezett politikai hirdetések árát - állítja a Transparency International. Az ÁSZ kedden azt közölte: azért nem volt szabálytalan, hogy a tavalyi időközi szerencsi választáson a Fidesz jelöltje csak a Facebookon több pénzt költött a kampányára, mint összesen lehetett volna, mert a közösségi oldalak nem sajtótermékek, és a választási törvény sem vonatkozik rájuk. A Momentum törvényt módosítana, de csak a választás után.
2:03
HíradóHárom géppel mentek Mongóliába Szijjártóék
2021. augusztus 11. 16:59

Három géppel mentek Mongóliába Szijjártóék

Írásbeli kérdéssel fordul a honvédelmi miniszterhez a Demokratikus Koalíció, hogy kiderüljön, mennyibe került az adófizetőknek Szijjártó Péter mongóliai utazása. A külügyminiszter két hete járt Ulánbátorban, 33 lélegeztetőgépet vitt ajándékba, az utazáshoz három állami tulajdonban lévő repülőgépet használtak. Erről a 24.hu írt először. A Külügyminisztérium nem indokolta, miért volt szükség mindhárom gépre.
1:47
Híradó„Norvégia mindent betartott!”
2021. augusztus 11. 16:49

„Norvégia mindent betartott!”

Norvégia betartotta az EU-val és Magyarországgal kötött megállapodásokat a Norvég Alap ügyében, ezért szerintük nincs alapja semmilyen lépésnek Norvégia ellen - ezt a norvég külügyminisztérium közölte az RTL Híradóval. Magyarország azért veszített el 77 milliárd forintnyi civil szervezeteknek járó támogatást, mert nem sikerült megállapodni abban, hogy melyik szervezet felügyelhesse a pénz egy kis részének felhasználását. A kormány szerint Norvégia tartozik Magyarországnak.  
2:06
Híradó18-szoros bért is kaphatnak a Mathias Corvinus Collegium vendégoktatói
2021. augusztus 10. 18:40

18-szoros bért is kaphatnak a Mathias Corvinus Collegium vendégoktatói

Akár a 18-szorosa is lehet a Mathias Corvinus Collegium vendégoktatóinak a bére, mint egy magyar egyetemi tanáré - ezt a Telex számolta ki az alapítvány adatai alapján. Az MCC nemzetközi igazgatója szerint csak nemzetközileg is versenyképes bérekkel lehet Magyarországra hozni a legkiválóbb oktatókat. Az MSZP és a Párbeszéd szerint az a probléma, hogy ma egy kezdő egyetemi oktató bruttó bére 221 ezer forint.
2:30
HíradóMatolcsy: Hiba volt a Pénzügyminisztériumra bízni a gazdaságpolitikát
2021. augusztus 10. 18:37

Matolcsy: Hiba volt a Pénzügyminisztériumra bízni a gazdaságpolitikát

Hiba volt a Pénzügyminisztériumra bízni a gazdaságpolitikát - ezt írta legújabb, a kormányt ismét kritikával illető, a Magyar nemzetben megjelent cikkében Matolcsy György. A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint a hibás kormányzati gazdaságpolitika miatt még Románia is gyorsabban közelíti az uniós fejlettségi szintet, mint Magyarország. A Gazdaságkutató zrt. vezérigazgatója úgy látja, Matolcsy György állítása helyes, az elmúlt tíz évben Románia gazdasági fejlettsége utolérte Magyarországot.
2:00
HíradóA Facebookos hirdetés nem számít
2021. augusztus 10. 18:34

A Facebookos hirdetés nem számít

Nem talált szabálytalanságot az Állami Számvevőszék a fideszes Koncz Zsófia tavalyi kampányában, pedig csak a Facebookon több pénzt költött el hirdetésekre, mint amennyit összesen lehetett volna. Emiatt több szervezet bejelentést is tett a hatóságnak. Az Állami Számvevőszék szerint ők csak azt ellenőrizhetik, amivel a jelöltek elszámolnak, ráadásul a közösségi médiában megjelenő hirdetések nem számítanak politikai hirdetésnek.
2:06
HíradóNem függesztik ki a Nemzeti Hitvallást a DK-s vezetésű önkormányzatok
2021. augusztus 9. 18:31

Nem függesztik ki a Nemzeti Hitvallást a DK-s vezetésű önkormányzatok

Nem függesztik ki a Nemzeti Hitvallást a DK-s vezetésű önkormányzatok – jelentette be a párt. A kormány a múlt héten kormányhatározatban írta ezt elő a közintézmények vezetőinek. A DK-s polgármesterek az alaptörvény részlete helyett Bibó István egyik szövegét teszik ki, mert szerintük az pártfüggetlen. A kormány szerint a DK a Nemzeti Hitvallás kihelyezéséből is politikai kampánytémát csinál.
2:07
HíradóAz osztrákok is tiltakoznak Fertő-tó magyar oldalára tervezett beruházás miatt
2021. augusztus 8. 18:30

Az osztrákok is tiltakoznak Fertő-tó magyar oldalára tervezett beruházás miatt

Az osztrák kormány is tiltakozik a Fertő-tó magyar oldalára, közpénzből tervezett turisztikai beruházás miatt. Az osztrák környezetvédelmi miniszter a magyar kormányhoz fordul azért, hogy Ausztria szakhatóságait is vonják be a szálloda és kikötőépítés környezeti hatásainak vizsgálatába. A Greenpeace szerint a szabályok szerint ezt már évekkel ezelőtt meg kellett volna tenni, az érintett természetvédelmi terület ugyanis átnyúlik Ausztriába.
2:11
HíradóNem árulják el, hogyan érintette a második hullám az idős- és szociális otthonok lakóit
2021. augusztus 8. 18:27

Nem árulják el, hogyan érintette a második hullám az idős- és szociális otthonok lakóit

Nem árulja el a Magyar Államkincstár, hogy hogyan érintette a koronavírus második hulláma az idős- és szociális otthonok lakóit. Az adatokat Ungár Péter LMP-s politikus kérte ki, de az államkincstár azt közölte: nem tartja nyilván azokat. Az ellenzéki képviselő szerint ez nem igaz, csak titkolják a számokat. Az országos tisztifőorvos korábban azt közölte: a második hullám alatt minden negyedik koronavírusban elhunyt beteg idősotthon lakója volt.
2:23
HíradóNaponta közel öt nemzetbiztonsági célú lehallgatást engedélyezett a kormány idén
2021. augusztus 8. 18:24

Naponta közel öt nemzetbiztonsági célú lehallgatást engedélyezett a kormány idén

Minden nap közel 5 nemzetbiztonsági célú lehallgatást engedélyezett idén a kormány - ezt a HVG adatkérésére árulták el. Ez több, mint 2014 óta bármikor. A kormánytól nem kaptunk választ arra, hogy miért nőtt meg a megfigyelések száma. A Társaság a Szabadságjogokért szerint ezt külső körülmények nem indokolják, és valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, hogy mi áll a magas szám mögött.
2:31
HíradóA kormány szerint Norvégia tartozik Magyarországnak
2021. augusztus 7. 18:24

A kormány szerint Norvégia tartozik Magyarországnak

A Norvég Alap támogatásának visszatartására válaszul határozatba foglalta a kormány, hogy Norvégia tartozik Magyarországnak. Több minisztert is felkértek arra, hogy tájékoztassa az uniós intézményeket Norvégia magatartásáról, hogy jogi úton próbálják meg kikényszeríteni a támogatást. A Magyarországnak szánt 77 milliárd forint azért veszhet el, mert annak 5 százalékát egy olyan civil szervezet osztotta volna el, amelyet a magyar kormány nem fogad el.
2:37
HíradóEltűnhet a könyvesboltok polcairól több irodalmi mű 30 nap múlva?
2021. augusztus 7. 18:21

Eltűnhet a könyvesboltok polcairól több irodalmi mű 30 nap múlva?

Eltűnhet a könyvesboltok polcairól 30 nap múlva több irodalmi mű, mert megjelenik bennük a homoszexualitás – akár így is értelmezhető a kormány friss, kereskedelmet szabályozó rendelete Nyáry Krisztián irodalomtörténész szerint. Az új jogszabály előírja, hogy templomok és iskolák 200 méteres körzetében egyáltalán nem árusíthatnak ilyen termékeket, máshol pedig csak külön, becsomagolva. A Kormányzati Tájékoztatási Központ úgy reagált: az irodalmi szöveggyűjtemények kivételek.
2:09
HíradóKövér beszéde miatt tiltakoznak
2021. augusztus 6. 18:34

Kövér beszéde miatt tiltakoznak

Diplomáciai jegyzékben tiltakozott a szlovák külügyminiszter Kövér László beszéde miatt. Az országgyűlés elnöke a felvidéki Somorján a Benes-dekrétumok alapján deportált magyarok emlékművének avatásán kifogásolta, hogy a magyar kisebbség ellen elkövetett bűnökért a mai napig nem kértek bocsánatot az utódállamok. A szlovák külügyminiszter úgy fogalmazott, "határozottan elutasítom, hogy Magyarország második legfőbb közjogi méltósága Szlovákiában ismertesse a saját történelemolvasatát".
2:56
HíradóOrbánt kérdezte Tucker Carlson
2021. augusztus 6. 18:24

Orbánt kérdezte Tucker Carlson

Az összes magyar számára személyes sértés - így reagált a Fox Newsnak adott interjúban Orbán Viktor az amerikai elnök, Joe Biden szavaira, aki gengszterhez hasonlította. A magyar kormányfő a republikánusok körében népszerű amerikai műsorvezetőnek, Tucker Carlsonnak a Karmelita kolostorban adott interjút. A műsorvezető a honvédség helikopteréről a magyar határkerítést is megnézte. A kormány szerint azért azzal a géppel szállították, mert a Miniszterelnökség államtitkára hívta a déli határra.
2:42
HíradóMűfüves focipálya is van Szijjártó Péter nyaralójának udvarán
2021. augusztus 5. 18:40

Műfüves focipálya is van Szijjártó Péter nyaralójának udvarán

Műfüves focipálya is van Szijjártó Péter balatoni nyaralójának udvarán – erről Hadházy Ákos független képviselő készített felvételeket. A külügyminiszter több mint tíz éve vette a panorámás nyaralót, amit azóta fel is újítottak. A focipálya a műholdképek szerint tavaly nyárra lett kész. Szijjártó Péter nem árulta el, hogy mennyibe került, és a külügyminisztérium is csak annyit írt: nem illetékesek abban, hogy a miniszter mire költi adózott jövedelmét.
2:34
HíradóKi kell függeszteni az alaptörvény Nemzeti Hitvallás című fejezetét a kormányzati intézményekben
2021. augusztus 5. 18:37

Ki kell függeszteni az alaptörvény Nemzeti Hitvallás című fejezetét a kormányzati intézményekben

Ki kell függeszteni a kormányzati intézményekben az alaptörvény Nemzeti Hitvallás című fejezetét - erről szerda este jelent meg kormányhatározat. A dokumentummal a 2010-ben szintén kötelezően kifüggesztett Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát cserélik le. A nem kormányzati közintézményekben nem lesz kötelező kihelyezni a dokumentumot, ám az intézmények vezetőit megkérték erre. Karácsony Gergely főpolgármester a budapesti Városházán inkább az 1848-as 12 pontot helyeztette ki, mert szerinte azt minden magyar a hitvallásának tekintheti, szemben a kilencszer módosított alaptörvénnyel.
2:36
HíradóTrócsányi Lászlót jelölnék Áder János utódjának?
2021. augusztus 5. 18:35

Trócsányi Lászlót jelölnék Áder János utódjának?

Trócsányi László, volt igazságügyi miniszter, a Fidesz jelenlegi európai parlamenti képviselője lehet Áder János utóda. A köztársasági elnök mandátuma jövő tavasszal lejár, és másodszor már nem választható újra. A Népszava információi szerint Trócsányi Lászlót jelölik helyette a kormánypártok. Az ellenzék szerint Orbán Viktor ezzel próbálja átmenteni a hatalmát a 2022-es országgyűlési választások utáni időszakra.  
2:25
HíradóVégleg elúszott a 77 milliárd
2021. augusztus 4. 18:38

Végleg elúszott a 77 milliárd

Magyarország számára többé nem elérhetők a Norvég Alap 2014-2021-es forrásai – közölte a Népszava kérdésére az oslói külügyminisztérium. Ez azt jelenti, hogy az összesen 77 milliárd forintos támogatás végérvényesen elveszett. A DK szerint Orbán Viktor lemondott a pénzről, mert nem ő mondhatta meg, hogy ki kapja a pénz nagyjából öt százalékát. A kormány jogi lépéseket tervez Norvégia ellen.
2:08
HíradóBalatoni luxusszállodát is vett Szíjj László
2021. augusztus 3. 18:35

Balatoni luxusszállodát is vett Szíjj László

Vadonatúj luxusjacht után balatoni luxusszállodát is vásárolt Szíjj László – írta meg az Alfahír. A közbeszerzésen sikeres milliárdos vállalkozónak júliusban került a nevére a balatonfüredi Villa Vitae, ahová június vége óta már nem lehet nyilvánosan szállást foglalni. A hotelt korábban több mint félmilliárd forint uniós és állami támogatásból fejlesztették. A Momentum szerint egy újabb példa arra, hogy az adóforintok hogyan gazdagítanak kormányközeli nagyvállalkozókat.
2:27
HíradóKovács Zoltán: a Velencei-tó problémáját nem lehet hirtelen felindulásból egyszerre megoldani
2021. augusztus 3. 18:32

Kovács Zoltán: a Velencei-tó problémáját nem lehet hirtelen felindulásból egyszerre megoldani

Újra kormány elé vinné a Velencei-tó vízpótlásáról is szóló javaslatot a miniszterelnöki megbízott. 40 milliárd forintra lenne szükség. De a kormány a múlt héten nem adott rá pénzt. Pedig a Velencei-tó száradásnak indult, a víztömeg 44 százaléka eltűnt. A helyiek nem értik, miért nem ad a kormány a Velencei-tóra pénzt, amikor majd kétszer ennyit költ például a vadászati kiállításra. Kovács Zoltán államtitkár híradónknak azt mondta: a problémát nem lehet hirtelen felindulásból egyszerre megoldani.
2:29
HíradóReagált a német nagykövetség Deutsch Tamás szavaira
2021. augusztus 3. 18:30

Reagált a német nagykövetség Deutsch Tamás szavaira

Vegyék le az ablakukból a szivárvány színű zászlót, mert a ház "őslakosait" zavarja. Erről kaptak névtelen levelet a legismertebb magyar LMBTQ magazin készítői. Ők viszont a nemzeti lobogót és az uniós zászlót is mellé teszik - nyilatkozta az újság szerkesztője híradónknak. A Német Nagykövetség pedig azt írta, hogy a náci rezsimnek sok LMBTQ áldozata volt, ezért helytelen, hogy Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője a nácik propagandájához hasonlította, hogy Sebastian Vettel Forma1-es pilóta szivárványmintás cipőt viselt a Hungaroringen.
2:20
Híradó750 ezer magyar nem engedheti meg magának, hogy nyaralni menjen
2021. augusztus 2. 18:39

750 ezer magyar nem engedheti meg magának, hogy nyaralni menjen

750 ezer ember, azaz a szegénységi küszöb alatt élő magyarok 72%-a nem engedheti meg magának, hogy nyaralni menjen. Egyebek között ez derül ki az Európai Szakszervezeti Szövetség friss felméréséből. Az erről szóló listán a 27 uniós ország közül, Magyarország a 22. A Dk szerint a kormány magára hagyta a kis pénzből élő embereket. A kormánynál azt mondják, az elmúlt 10 évben jelentősen csökkent a szegénység, és az Erzsébet táborban ingyen is nyaralhatnak a rászoruló családok gyerekei.
2:46
HíradóNem érzi túlzónak Deutsch Tamás Sebestian Vettelről tett megnyilvánulását
2021. augusztus 2. 18:33

Nem érzi túlzónak Deutsch Tamás Sebestian Vettelről tett megnyilvánulását

Nem érzi túlzónak a Fidesz európai parlamenti képviselője, hogy a nácikhoz hasonlította posztjában azt, hogy Sebastian Vettel Forma 1-es pilóta szivárványmintás cipőben jelent meg a Hungaroringen. Deutsch Tamás híradónknak azt mondta: a magyar törvény a gyerekeket védi, ebbe Forma 1-es celebek ne szóljanak bele. Az MSZP európai parlamenti képviselője szerint amit a kormány csinál az uszítás, más országokban a saját pártjuk mondatta volna le ezeket a képviselőket.
2:02
Híradó100 milliárdos veszteséget okoz az LMBTQ emberekkel szembeni diszkrimináció
2021. augusztus 1. 18:35

100 milliárdos veszteséget okoz az LMBTQ emberekkel szembeni diszkrimináció

Amíg nőnek néz ki, de a papírjaiban férfinév szerepel, nem tudják foglalkoztatni. Rengeteg transz nő hallotta már ezt az érvet, amikor munkát keresett - mesélte az RTL híradónak Király Lívia, aki transzként, szoftverfejlesztőként dolgozik. Egy friss felmérés szerint csaknem 100 milliárdos veszteséget okoz az LMBTQ emberekkel szembeni diszkrimináció. Az Emberi Erőforrások Minisztériumát hiába kerestük az ügyben.