POLITIKA

2:31
Híradó
2016. október 23. 18:35

Orbán: nemzet akarunk maradni

A magyarok 1989-ben bátorságból nyitották meg a határaikat és most bátorságból zárják le azokat - mondta a Parlament előtti ünnepi beszédében a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint meg kell akadályozni, hogy az Európai Unió a Szovjetunióhoz hasonlóan modernkori birodalommá alakuljon. A kormányfő beszédét folyamatosan füttyel zavarták meg a kormány politikája ellen tiltakozók, mindez még az állami televízió adásában is hallható volt.
2:03
Híradó
2016. október 22. 18:45

Nyílt verseny nélkül építettek

A nyílt verseny teljes mellőzésével, meghívásos alapon osztottak ki tavaly majdnem 7 milliárd forintot bicikliutak építésére az önkormányzatok. A pénzből hol kiugróan drága, hol hullámos utak épültek. A korrupciókutató Transparency Internationalnél azt mondják, hatalmas kockázatot jelent, hogy ilyen eljárásban választották ki a kivitelezőket. Az önkormányzatokat hiába kerestük, nem reagáltak kérdéseinkre.
2:40
Híradó
2016. október 22. 18:40

Ünneplőket toboroz a KDNP

Toborzó levelet küldött a polgármestereknek a KDNP. A párt frakcióvezetője arra kérte a települések vezetőit, hogy holnap az állami megemlékezésekre szállítsák buszokkal az ünneplőket. Erről elsőként az Index írt. Harrach Péter a Híradónak elismerte: minden polgármesternek elküldte a levelet. Sződliget független polgármestere ezt felháborítónak nevezte. Holnap a Parlament előtt mond beszédet Orbán Viktor. Az Együtt arra kérte híveit, hogy fütyüljék ki a miniszterelnököt.
0:36
Híradó
2016. október 19. 18:37

Kitiltották a 444.hu újságíróit

A 444.hu összes újságíróját kitiltották a parlament épületéből. Rogán Antal helikopterezéséről kérdeztek politikusokat. Az Országgyűlés sajtófőnökének indoklása szerint olyan helyen forgattak, ahol nem lehetett volna. A Fidesz szóvivőjét pedig állítólag akadályozták abban, hogy bejusson az ülésterembe. A politikusokat a házszabály szerint csak két rövid szakaszon lehet kérdezni a parlamentben, de ott se mindig állnak szóba az újságírókkal. Korábban több médium újságírói mellett az RTL Híradó összes munkatársát is kitiltották az épületből, egyik kollégánk most is tiltólistán van.
2:11
Híradó
2016. október 19. 18:29

Havi hatszázezret keresnek

Átlagosan 600 ezer forintos havi fizetésért dolgoznak a jegybanki alapítványok által 12 milliárd forintból létrehozott Kecskeméti Duális Oktatás Zrt. alkalmazottai, köztük Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Szabolcs. Ez azután derült ki, hogy a város korábbi polgármester- jelöltje kikérte az adatokat. Szintén fizetést kap innen a legfőbb ügyész felesége, Polt-Palásthy Mariann, aki a felügyelőbizottság tagja, havi 300 ezer forintért.
2:28
Híradó
2016. október 13. 18:42

Lap nincs, de az előfizetői díjat levonták

Levonta a következő évi negyedéves előfizetési díjat a Népszabadság előfizetőitől a kiadó. Pedig a lapot szombaton felfüggesztették, és úgy tűnik nem is jelenik meg többé. A lapot korábban kiadó Mediaworks szerint a csoportos beszedés miatt vonták le a díjakat, de visszafizetik a pénzt. Közben az osztrák Kurir azt írta: a lapot felfüggesztő cég tulajdonosát több mint négy millió eurós sikkasztással vádolják, amit ő el is ismert.
2:00
Híradó
2016. október 5. 18:47

Kvóta-ügy: vita Orbán „igen” szavazatáról

Igennel szavazott a kötelező betelepítési kvótákra Orbán Viktor februárban az Európai Tanács ülésén - ezt erősítette meg az Európai Tanács hivatalos levélben a Demokratikus Koalíció kérdésére. Mindez néhány nappal azelőtt történt, hogy a kormány bejelentette a kvótaellenes népszavazást. A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor lelepleződött. A Fidesz szerint viszont nincs ellentmondás, mert amit a kormányfő aláírt, annak nincs jogi következménye.
1:50
Híradó
2016. október 3. 18:46

„Nincs hatása az uniós döntéshozatalra”

Az Európai Bizottság szerint a szavazók és a nem szavazók véleményét is tiszteletben tartják - de a referendumnak semmilyen hatása nincs az uniós döntéshozatalra. A testület szóvivője azt mondta, hogy a magyar kormány hatásköre, hogy mihez kezd az eredménnyel. A népszavazás még délután is téma volt a nemzetközi hírcsatornákon. A nemzetközi lapok többsége felemásnak tartja az eredményt a magyar kormány szempontjából.  
1:54
Híradó
2016. október 3. 18:45

Sokan posztolták az érvénytelen szavazatot

Soha ennyien nem szavaztak még érvénytelenül, mint a vasárnapi népszavazáson.  A leadott voksok majdnem hat és fél százaléka nem volt érvényes. A választási iroda vezetője szerint az érvénytelen szavazásra buzdító kampány megtette a hatását. Ezt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt javasolta a választóknak. Bár a szavazólapokat tilos fényképezni, az internetet elárasztották az érvénytelen szavazólapokat ábrázoló fotók.  
1:58
Híradó
2016. október 3. 18:43

Minden idők legdrágább kampánya

Minden idők egyik legköltségesebb magyarországi politikai kampánya végződött tegnap érvénytelen népszavazással. A Miniszterelnöki Kabinetiroda azt közölte Híradónkkal, hogy csaknem 7 milliárd forintot költöttek a menekültellenes kommunikációra, magának a népszavazásnak a lebonyolítása pedig csaknem 5 milliárdba kerülhetett az adófizetőknek. A kormány plakátjai már hónapokkal a hivatalos kampánykezdet előtt elárasztották az utcákat, a miniszterelnök pedig másfél hete még azt mondta, százszázalékos részvétellel lenne elégedett.
2:20
Híradó
2016. október 3. 18:42

Kezdeményezik az Alaptörvény módosítását

Az Alaptörvény módosítását kezdeményezi Orbán Viktor, hogy érvényt szerezzen a népszavazáson nemmel szavazó választók akaratának. A javaslat szövege még nincs kész, de a Fidesz frakcióvezetője szerint azt fogják rögzíteni, hogy Magyarországra csak a parlament és a magyar kormány belegyezésével telepíthessenek be nem magyar állampolgárokat. Az Alaptörvény módosításához ellenzéki támogatásra is szüksége van a Fidesznek. A baloldali pártok nem támogatják a javaslatot, a Jobbik viszont nyitott rá.    
2:41
Híradó
2016. október 3. 18:40

Fidesz: siker – ellenzék: kudarc

Nagyszerű eredmény - így értékelte a tegnapi népszavazást Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint egyértelmű siker, hogy majdnem minden érvényesen szavazó nemet mondott a brüsszeli betelepítési kvóták a kormány által hangoztatott tervére. Az ellenzék viszont siker helyett bukást lát, a Jobbik és a DK szerint Orbán Viktornak azonnal távoznia kellene a népszavazás jogi értelemben vett érvénytelensége miatt.  
2:07
Híradó
2016. szeptember 30. 18:28

Orbán: Nincs politikai jelentősége a részvételnek

Nincs politikai értelemben a népszavazáson való részvételnek jelentősége - ezt Orbán Viktor mondta a Katolikus Rádióban csütörtökön. Egy héttel ezelőtt a miniszterelnök még azt nyilatkozta az Origonak, hogy száz százalékos részvétellel lenne elégedett október 2-án. Rogán Antal miniszter pedig arról beszélt, három millió nem szavazat is kötelező érvényű. Az MSZP szerint nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány csak politikai támogatottságát akarja erősíteni a népszavazással.
2:03
Híradó
2016. szeptember 29. 18:35

Elárverezi lovagkeresztjét L. Ritók Nóra

Közösségi oldalán árverezi el az esélyteremtésért kapott lovagkeresztjét L. Ritók Nóra. Az állami kitüntetést hat évvel ezelőtt vehette át, ám Bayer Zsolt kitüntetése után ő is csatlakozott azokhoz, akik lemondtak róla.  De ő nem adta vissza a keresztet. Úgy döntött, elárverezi. Az 5 éve működő tanodájuk ugyanis nem nyert állami támogatást, így nem tudja, hogyan finanszírozzák tovább a működésüket. Most abban bízik, hogy a hátrányos helyzetű és roma gyerekek fejlesztésével foglalkozó tanoda működését egy ideig ki tudja fizetni az aukción befolyt pénzből.
2:07
Híradó
2016. szeptember 25. 18:47

„Magyarország nem kért és nem kapott pénzt”

Orbán Viktor szerint becsapták az európai kormányfők Magyarországot a kötelező betelepítési kvótával. A miniszterelnök erről szombat este Bécsben beszélt, az uniós bevándorlási csúcs után. Azt állította: Magyarország eddig 150 milliárd forintot költött el a menekültválság miatt, ehhez pedig egyetlen fillér uniós támogatást sem kért, és nem is kapott. A szocialisták viszont úgy látják: Orbán Viktor csapja be a magyarokat, mert állításuk szerint nincs kötelező kvóta, és Brüsszel utalt pénzt a határvédelemre valamint a menekültek ellátására.
0:28
Híradó
2016. szeptember 25. 18:12

A népszavazás ellen tüntettek

Az októberi népszavazás ellen tüntetett a Modern Magyarországért Mozgalom a budapesti Kossuth téren. A néhány tucat demonstráló kormányellenes transzparensekkel és uniós zászlókkal jelent meg. A felszólalók között Vekerdy Tamás pszichológus élesen bírálta a kormány menekültellenes kampányát, amely szerinte arctalan tömegnek mutatja be az Európába érkezőket, miközben szerinte se a menekülteket, se a magyarokat nem szabad általánosítva megítélni.
2:00
Híradó
2016. szeptember 21. 18:47

Lehet-e előrehozott választás?

Orbán Viktor legszűkebb környezetéből származó információkra alapozva állítja Gyurcsány Ferenc, hogy a Fidesz előrehozott választásokra készül, ha számukra sikeres lesz az október 2-i kvótanépszavazás. A Demokratikus Koalíció elnöke ezt az Inforádiónak adott interjújában mondta. A kormány és a Fidesz-KDNP szerint a volt miniszterelnök felvetése idézzük  "ostobaság". A Híradónak nyilatkozó politikai elemző szerint nem lehet kizárni az előrehozott választásokat, de ő nagy esélyt nem lát erre.
1:21
Híradó
2016. szeptember 21. 18:47

Fizetés nélkül a volt CBA dolgozók

Csődeljárást kért maga ellen a Nógrád megyei CBA üzleteket üzemeltető Palóc Nagykereskedelmi Kft. A cég 1300 embert foglalkoztatott, és 80 bolt tartozott hozzá. A kft. legalább egy havi bérrel tartozik dolgozóinak, és beszállítóit sem fizette ki. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének Nógrád megyei székházában ma megpróbálták biztatni az elkeseredett dolgozókat, de többen már minden tartalékukat felélték, a csődeljárás pedig leghamarabb 5 nap múlva kezdődhet meg.
2:04
Híradó
2016. szeptember 21. 18:40

Bíróság elé állt Simon Gábor

Korábbi jövedelmező, külföldi tevékenységéből volt Simon Gábornak az a 240 millió forintja, amit két éve találtak egy bécsi bankszámláján. Ezt mondta az MSZP volt elnökhelyettese a bíróság előtt. Simon Gábor bár tett vallomást, kérdésekre nem válaszolt, így nem derült ki pontosan honnan volt a pénz. A hamis bissau-guineai útlevelével kapcsolatban pedig Simon azt állította: az azóta meghalt Welsz Tamás tőrbe csalta őt.
1:42
Híradó
2016. szeptember 18. 18:45

Kövér László a világsztár focistát kritizálta

A világbajnok német labdarúgó válogatott az integráció kudarcának bizonyítéka Kövér László szerint. Az Index számolt be arról, hogy a házelnök, egy jászberényi lakossági fórumon azt mondta: a török származású Mesut Özil azért nem énekli a német himnuszt a mérkőzések elején, mert inkább töröknek, mint németnek vallja magát. A német labdarúgó szövetség szerint viszont a válogatottjuk épp az integráció sikerének példája. Mint azt a 168 órának írták: egy nyílt és toleráns társadalomban a nemzeti érzelemnek nem az a fokmérője, hogy ki énekli a himnuszt és ki nem.
1:56
Híradó
2016. szeptember 18. 18:40

Durva szóval minősített Orbán Viktor

Ellenséges és baráti médiáról beszélt Orbán Viktor és sajtófőnöke, amikor - még pénteken - megérkeztek a pozsonyi uniós csúcsra. Az esetről készült videófelvételt az Európai Unió hivatalos honlapján tették közzé. A felvételen az is hallható, hogy a miniszterelnök durva szóval minősített valakit, miután rövid interjút adott az állami tévé riporterének. Az MSZP szerint Orbán Viktor megmutatta, kicsoda valójában.
2:16
Híradó
2016. szeptember 17. 18:45

Tarlós nem ért egyet az oktatáspolitikával

Megalázóan kevés szerepük marad az önkormányzatoknak az iskolákban. Tarlós István főpolgármester fogalmazott így tegnapi tájékoztatóján. Maga is elismerte, hogy ebben a saját politikai közösségével sem ért egyet. Januártól már az iskolák működtetése is állami feladat lesz. Az egyik pedagógusszakszervezet úgy látja: ez tovább növeli a bizonytalanságot. Az Oktatási Államtitkárság szerint azonban egyértelműbb lesz az iskolák és az igazgatók helyzete is.
2:39
Híradó
2016. szeptember 17. 18:40

Orbán szerint kudarc, a lengyelek szerint siker

Másként nyilatkozik Orbán Viktor és másként beszél a többi politikus a pozsonyi uniós csúcsról. A magyar kormányfő szerint nem sikerült megváltoztatni Brüsszel menekültpolitikáját, ezért kudarccal ért véget az egyeztetés. Orbán Viktor annak ellenére nyilatkozott így, hogy a pozsonyi zárónyilatkozatban a kvóták ügyéről egyáltalán nem esik szó. Helyette a külső határok megerősítéséről írnak, és erről beszélt Angela Merkel is. A DK szerint a csúcson az derült ki, hogy teljesen értelmetlen és felesleges a kvótanépszavazás.
24:13
XXI. század
2016. szeptember 14. 0:05

Sport és politika: milyen kiváltságok jártak a sportolóknak?

Medencében, vagy tornateremben kezdték a napjukat, gyerekkoruk nagy részét edzéseken élték meg. Ők az élsportolók. A mérhetetlen kitartásért cserébe viszont van diadal, dobogó, érmek, ismertség, és a tudat, hogy valami olyat tudnak, amit kevesen a világon. És van nyomás, és használat. Nincs olyan politikai rendszer, amelyik ne akarná felhasználni élsportolóit saját céljaira. Hogy cserébe milyen kiváltságok jártak, erről szól ez a film.
29:19
Magyarul Balóval
2016. szeptember 13. 0:10

Nők a politikában

Ha egy sportolónő sikeres, örülünk. Ha olimpiai bajnok, el vagyunk ragadtatva. A 8 magyar arany közül hetet nők szereztek Rióban. Nem is gondoljuk, hogy a nők hátrányban vannak az élsportban. De a politikában. Magyarországon  konokul 10 % alatt marad a nők aránya a képviselők között. De közben a nők aránya a képviselő jelöltek között háromszorosára nőtt 1990 óta, voltaképpen tehát egyre kevésbé sikeresek. De miért?
2:28
Híradó
2016. szeptember 9. 18:47

Megmotozták a politikust és a tévéseket

Kipakoltatták a táskájukat, megmotozták és igazoltatták a Felcsúton forgató külföldi tévéseket. A stáb Hadházy Ákossal, az LMP politikusával készített riportot a Pancho Arénáról, a kisvasútról és az európai uniós pénzek elköltéséről, amikor megjelentek a rendőrök. Hadházy szerint a hatalom fél, ezért kényszeríti ilyen akciókra a rendőröket. A rendőrség szerint az intézkedésre az országban elrendelt fokozott ellenőrzés miatt volt szükség.
1:54
Híradó
2016. szeptember 2. 18:47

Válsághelyzet: fél évvel meghosszabbíthatják

Fél évvel meghosszabbítják a menekültügyi válsághelyzetet, amely a jövő pénteken járna le - ezt mondta a Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának ülése után. Kósa Lajos szerint hiába érkeznek kevesebben a határra, fokozódott a veszély, amit szerinte a menedékkérők jelentenek. Kósa úgy számol, év végére a százmilliárd forintot is elérik majd a költségek. A szocialisták azt mondják, legfeljebb a déli megyékben indokolt a már egy éve tartó válsághelyzet fenntartása.
2:23
Híradó
2016. szeptember 2. 18:45

Hónapok óta kerüli a sajtót Farkas Flórián

Hónapok óta elérhetetlen Farkas Flórián. A romaügyi miniszterelnöki megbízott éppen abban az időben vezette az országos roma önkormányzatot, amikor a kormány belső vizsgálata szerint is szabálytalanul költöttek el 1,6 milliárd forintot. Lázár János miniszter tegnap azt mondta, ő nemrég jó hangulatban beszélgetett vele, és ígéretet tett arra, hogy összehozza a sajtó képviselőit a roma vezetővel. Az LMP szerint a kormány csak falaz Farkas Flóriánnak, akit ma sem értünk el.
2:27
Híradó
2016. augusztus 30. 18:47

Feleségétől kapta a díszpolgári címet

Saját feleségétől vehette át a Nyírbogát díszpolgára címet Simon Miklós, a körzet fideszes országgyűlési képviselője. Simonné Rizsák Ildikó, a település polgármestere, Híradónknak azt mondta: csak végrehajtotta a település képviselő testületének a határozatát, és férje szerinte is megérdemelte a díjat. A Simon-házaspárt két éve azért bírálták, mert akkor a képviselőtestület a polgármester- feleség javaslatára 5 millió forintos végkielégítést szavazott meg a férj Simon Miklósnak.  
1:53
Híradó
2016. augusztus 30. 18:45

Kizárták a Fideszből a hatvani polgármestert

Kizárták a Fideszből Hatvan polgármesterét, és a többségéről is lemondott a kormánypárt a helyi önkormányzatban. A térség fideszes országgyűlési képviselője jelentette be, hogy vezetésével új alapszervezet alakult, mert szerinte a polgármester alkalmatlan a tisztségre, miután százmilliókról csúszott le a város európai uniós pályázatokon. A polgármester viszont azt mondja, éppen az országgyűlési képviselő hátráltatta a munkájukat. A helyi MSZP leszámolásról beszél, amellyel szerintük kizárólag a hatvani emberek járnak rosszul.  
2:04
Híradó
2016. augusztus 30. 18:42

Mészáros Lőrinc cége viszi a vizet a MÁV-nak

Negyedmilliárd forintért ihatják a vasutasok Mészáros Lőrinc vizét. A vasúttársaság szerint a felcsúti fideszes polgármester tavaly megvásárolt cége adta a legjobb ajánlatot, így ők szállíthatnak buborékos és mentes védőitalt, 243 millió forintért. Mostantól nemcsak a MÁV, hanem a Magyar Közút Zrt. dolgozói is a milliárdos vállalkozó cégétől származó vizet fogyaszthatják, 45 millió forintért. Az Együtt azt állítja: megint Mészáros cégére írták ki a közbeszerzéseket.
2:15
Híradó
2016. augusztus 24. 18:35

2,5 milliárd stresszkezelésre, kommunikációra

Stresszkezelési tréning egy megszűnő intézményben, kommunikációs képzés és vendéglátás. Ilyen kiadásokra költött két és fél milliárd forintot a kormány, mindössze fél év alatt. Ez derült ki abból a válaszból, amelyet Mesterházy Attila szocialista képviselő kapott a minisztériumoknak feltett kérdéseire. A szocialisták azt mondják, tételesen el kell számolni azzal, mire költötték a pénzt. A kormány szerint szigorúan ellenőrzik, és a jövőben csökkentik az ilyen kiadásokat.
2:15
Híradó
2016. augusztus 22. 18:47

Disznófejjel riogatna a fideszes képviselő

Malacfejeket kell kirakni a déli határon lévő kerítésre, az majd elijeszti a muszlim migránsokat - ezt írta egy közösségi oldalon közzétett bejegyzésében Schöpflin György, a Fidesz EP-képviselője. Szavait többen kritizálták, a Human Watch Rights európai médiaigazgatója azt válaszolta neki: ilyen szavakat náci trolloktól és nem EP-képviselőtől várna az ember. A Fidesz szóvivője nem minősítette a bejegyzést, az MSZP elnöke viszont Ady Endrét idézve disznófejű nagyúrnak nevezte Schöpflin Györgyöt.
1:56
Híradó
2016. augusztus 22. 18:45

Orbán: Legyen „szexi” az 56-os emlékév

Legyenek szexik az '56-os emlékév programjai. Az emlékbizottság vezetője szerint ezt kérte tőle a miniszterelnök. Schmidt Mária, aki a Terror Háza főigazgatója is, azt mondta, a kormányfő célja az, hogy a fiatalokat is megszólítsák a forradalom 60. évfordulóján. Ezért 6 romkocsmának összesen 17 millió forint támogatást fizettek, hogy ott is a szabadságharcra emlékezzenek - számolt be a Hír TV. Hiába kérdeztük, ma sem Orbán Viktor, sem Schmidt Mária nem magyarázta el, milyenek lesznek a szexi megemlékezések.
3:10
Híradó
2016. augusztus 22. 18:40

Bayer Zsolt nem érti a tiltakozókat

Eszébe sem jutott, hogy visszaadja a lovagkeresztet- ezt mondta Bayer Zsolt az RTL Híradónak. Az újságíró azt is mondta: sajnálja azokat, akik az ő kitüntetése miatt visszaküldik az államtól kapott elismeréseiket. Az újságírót augusztus 20-án a köztársasági elnök javaslatára Lázár János tüntette ki a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével. Azóta már több mint 40 korábbi díjazott küldte vissza a lovagkeresztet, mert nem akarnak egy névsorban szerepelni a szerintük uszító és rasszista cikkeket író Bayer Zsolttal.
1:51
Híradó
2016. augusztus 2. 18:54

„Az életéért fut, aki eltéved Brüsszelben”

Szijjártó Péternek az életéért kellett futnia Brüsszelben - ezt mondta a külügyminiszter az Index újságíróinak. Szijjártó szerint csak két utcát tévedt el az európai fővárosban, de olyan gyorsan futott, mint még soha, és a bevándorlással csak romlott a helyzet. A szocialisták szerint Budapesten is vannak olyan helyek, ahol Szijjártónak futnia kellene, az egész csak a hangulatkeltésről szól. A belga rendőrségi statisztikák szerint az utóbbi 3 évben csökkent az erőszakos bűncselekmények száma az országban.  
2:17
Híradó
2016. augusztus 2. 18:47

Közmunkára ítélték, mert leöntötte Rogánt

240 óra közmunkára ítélte a Rogán Antalt joghurttal leöntő férfit gyorsított eljárásban a bíróság. A miniszterelnök kabinetfőnökét még pénteken öntötték le a Parlamentnél. A támadó társa felvételt is készített az esetről, őt emiatt 150 ezer forintos pénzbírságra büntették. Az LMP túlzónak tartja az ítéletet, a Fidesz frakcióvezetője pedig azt mondta, minden ilyen támadást elítél, még akkor is, ha például Gyurcsány Ferenc lenne a célpont.
2:14
Híradó
2016. augusztus 1. 18:55

A külföldön élők nehezebben szavazhatnak?

Könnyebben szavazhatnak majd a kvótanépszavazáson a határon túliak, mint a külföldön dolgozó vagy tanuló magyarok. Erről a Népszabadság írt. A kettős állampolgárok többsége levélben szavazhat, akinek viszont van bejelentett magyarországi lakcíme, annak be kell mennie egy magyar külképviseletre. Ez már így volt a legutóbbi parlamenti választáson is. A kormány szerint biztonsági okokból kell korlátozni a levélben szavazást, a szocialisták viszont úgy látják, sérül az egyenlő választójog elve.
2:28
Híradó
2016. augusztus 1. 18:50

Elhallgathat a Class FM

Az ország legnépszerűbb kereskedelmi rádiójának frekvencia engedélyét nem hosszabbította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság médiatanácsa. A rádiót nemrég adta el egy amerikai üzletembernek korábbi tulajdonosa Simicska Lajos vállalkozó, akinek tavaly romlott meg a viszonya Orbán Viktor miniszterelnökkel. Az ellenzék szerint a kormány el akarja hallgattatni a kritikus hangvételű médiumokat, a Fidesz alelnöke szerint azonban a Demokratikus Koalíció a Class FM indulásakor is ezt mondta.
2:13
Híradó
2016. július 28. 18:58

Orosz hackerekhez fordult Trump

Orosz segítségét kért kampányához Donald Trump. Az amerikai elnökválasztás republikánus jelöltje orosz hackereket buzdított arra: hozzanak nyilvánosságra ellenfele, a demokrata Hillary Clinton számára kínos e-maileket. Egyre több jel mutat arra, hogy a demokrata párt levelezését oroszok törték fel, és hozták nyilvánosságra. Trump Oroszország felé fordulását sokan újabb bizonyítéknak tekintik arra, hogy a milliárdos elnökjelöltet egyre jobban befolyásolják Putyin elnök emberei.
2:21
Híradó
2016. július 28. 18:54

Kétharmad szerint van korrupció

Majdnem minden második Fidesz-KDNP-szavazó úgy látja, hogy a kormány csak akkor lép fel a korrupció ellen, ha ő maga abban érdekelt. A HVG és Medián frissen publikált kutatásából az is kiderül, hogy a magyarok kétharmada gondolja úgy, hogy a kormányra jellemző a pénzügyi visszaélés - vagyis a korrupció. Kósa Lajos a kormánypárt frakcióvezetője éppen egy hete beszélt arról, hogy a rendszerszintű korrupciót felszámolták.
2:11
Híradó
2016. július 28. 18:50

3 MNB-s szervezetben Matolcsy rokona

Egyszerre három jegybanki szervezettől vesz fel pénzt Matolcsy György unokatestvérének felesége - tudta meg az RTL Híradó. Szemerey Gabriella havonta több mint egymillió forintot keres azzal, hogy igazgató az egyik jegybanki alapítványnál, két alapítványi cégnél pedig az igazgatóság tagja. A DK-nál azt mondják, felháborító, hogy rokonokat juttatnak jól fizető állásokhoz. Az alapítványok szerint Szemerey Gabriellát szakmai hozzáértése alapján delegálták a posztokra.
1:48
Híradó
2016. július 19. 18:40

Internet-ÁFA: vita az unióval

Ellentétes az európai uniós szabályokkal az internet ÁFÁ-jának 27-ről 18 százalékra csökkentése. Ezt az unió gazdasági biztosa levélben közölte a magyar kormánnyal. A csökkentés januártól lépne életbe. A Fidesz akkor is csökkentené az áfát, ha annak kötelezettségszegési eljárás lesz a vége. A Demokratikus Koalíciónál azt mondják, a kormány megint valami olyantól akarja megvédeni az embereket, ami magától is megoldódik, ugyanis az unió jövőre több lehetőséget adna a tagállamoknak adóügyekben.
1:54
Híradó
2016. július 19. 18:32

Luxuslakásban él Matolcsy György fia

Többszáz millió forintos fővárosi luxuslakást használ Matolcsy György jegybankelnök fia - írta meg a Népszabadság. A lakást Matolcsy György unokatestvérének, Szemerey Tamásnak egy családi cége vette meg. A vállalkozó korábban bankján keresztül a Magyar Nemzeti Bank hitelprogramjából adott kölcsön a Matolcsy fiú cégvásárlásához. Matolcsy Ádámot hiába kerestük, nem nyilatkozott. Az Együtt szerint elfogadhatatlan, hogy a közpénzek és a Szemerey-család közreműködésével a Matolcsy-család gazdagszik.