NEMZETI HITVALLÁS

2:34
Híradó
2021. augusztus 5. 18:37

Ki kell függeszteni az alaptörvény Nemzeti Hitvallás című fejezetét a kormányzati intézményekben

Ki kell függeszteni a kormányzati intézményekben az alaptörvény Nemzeti Hitvallás című fejezetét - erről szerda este jelent meg kormányhatározat. A dokumentummal a 2010-ben szintén kötelezően kifüggesztett Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát cserélik le. A nem kormányzati közintézményekben nem lesz kötelező kihelyezni a dokumentumot, ám az intézmények vezetőit megkérték erre. Karácsony Gergely főpolgármester a budapesti Városházán inkább az 1848-as 12 pontot helyeztette ki, mert szerinte azt minden magyar a hitvallásának tekintheti, szemben a kilencszer módosított alaptörvénnyel.
2:44
Híradó
2015. április 26. 18:40

Tananyaggá tenné az Alaptörvényt a házelnök

Kötelezően tanítani kellene az Alaptörvény bevezetőjét a középiskolákban Kövér László házelnök szerint. Ez az a rész, amit nemzeti hitvallásnak neveznek. A Demokratikus Koalíció viszont azt mondja: egy társadalmi támogatottság nélküli, a Fidesz és a KDNP szavazataival elfogadott alkotmányt nem szabad az iskolákban kötelező tananyaggá tenni. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetője szerint olyan történelmi dokumentumokat érdemes tanítani a gyerekeknek - amelyekről már kiderült, hogy idő- és értékállóak.