NAGY SZÁM

3:12
FókuszTrokán Nóra egyik fontos barátja, Caramel is feltűnik a Nagy számban
2021. április 20. 19:12

Trokán Nóra egyik fontos barátja, Caramel is feltűnik a Nagy számban

Nagy szám volt, amikor kiderült, hogy Nagy Ervin mellett ő lesz a tanárnő, aki ráadásul alaposan feladja a leckét a kémia-tesi szakos tanárnak. Trokán Nóra életében most talán az a legnagyobb szám, hogy éppen egy hollywoodi szuperprodukcióban forgat nővérével együtt Magyarországon. Szerda este a Nagy Szám című műsorban nemcsak színész szüleikkel idézik fel a gyerekkorukat, de Nóra egyik fontos barátja Caramel is feltűnik.
11:49
FókuszMegmutatjuk, hogyan születtek a Nagy szám produkciói
2021. április 17. 19:40

Megmutatjuk, hogyan születtek a Nagy szám produkciói

Még kiválasztani sem olyan egyszerű az életünk dalát, nemhogy elénekelni mások előtt. Gondolhatnánk, hogy az énekeseknek és az előadóknak ez simán megy, de még ők is rengeteget gyakoroltak a forgatás előtt. Aki pedig ritkán használja erre a hangját, még többet dolgozott azon a műsor készítőivel együtt, hogy tökéletes legyen a produkciója. És olyan jó megismerni őket egy teljesen más oldalukról! A műsor folytatódik, jövő héten Scherer Péter és Trokán Nóra adja elő élete fontos dalát, utána pedig az évad végén két meglepetés vendég következik.
0:31
FókuszElőzetes: Puskás Peti hetvenszer próbálta el Bogi előtt, de Fluor és a többiek is minden apró részletre ügyeltek
2021. április 17. 19:00

Előzetes: Puskás Peti hetvenszer próbálta el Bogi előtt, de Fluor és a többiek is minden apró részletre ügyeltek

Lőttek Gyuri nyugodt életének, mióta beköltözött az anyós, a faluban pedig olyan csoda történt, amitől még a könny is kicsordul. De kié? Jönnek a bakik és A mi kis falunk forgatásának kulisszatitkai. Aztán hogyan készültek fel a Nagy szám szereplői életük dalának eléneklésére? Puskás Peti hetvenszer próbálta el Bogi előtt, de Fluor és a többiek is minden apró részletre ügyeltek. Erről is mesélnek a Fókusz Pluszban.
5:22
FókuszHogyan készültek fel a Nagy szám szereplői életük dalának eléneklésére?
2021. április 16. 19:00

Hogyan készültek fel a Nagy szám szereplői életük dalának eléneklésére?

Másfél hónapja találkozhattak először a nézők a Nagy számmal, még bőven tél volt, amikor elkezdtük forgatni a műsort. 18 előadó fordult meg azóta a stúdióban, hogy elénekelje élete dalát, amit valamiért fontosnak, meghatározónak tart. Láthatták már, hogyan készülnek ezek a felvételek, most viszont soha nem látott kulisszatitkokat is bemutatunk arról, hogyan születik a zene, miként lesz egy régóta dédelgetett ötletből fantasztikus, felemelő és néha megható produkció.
3:49
FókuszKorda György és Balázs Klári: 41 éve állnak közösen színpadra, ma este életük dalát adják elő a Nagy számban!
2021. április 14. 18:55

Korda György és Balázs Klári: 41 éve állnak közösen színpadra, ma este életük dalát adják elő a Nagy számban!

Korda György a könnyűzene élő legendája, a magyar tánczene koronázatlan királya. Több mint 800 dal a 63 év alatt, és még most is fáradhatatlan. Feleségével Balázs Klárival az ország talán leghíresebb énekes-párosa lett, miután a 80-as évektől kezdve a nevük összeforrt. 41 éve állnak közösen színpadra. Hogy karrierje során mire vágyott legjobban kiderül a ma esti Nagy számból, ahogy az is, hogy mikor tanult meg kártyázni, és milyen ismert színészekkel, zenészekkel játszott a reggelig tartó kártyapartikon!
3:36
FókuszA Nagy számban azt is megtudjuk Feke Palitól, hogy ki az, akiért bármit feladna
2021. április 13. 19:11

A Nagy számban azt is megtudjuk Feke Palitól, hogy ki az, akiért bármit feladna

Ma már szinte az egész ország ismeri, vastaps fogadja mindenhol, először az István a király, mostanság pedig az Álarcos énekes és A Konyhafőnök VIP hozott Feke Pali számára óriási népszerűséget. Hogy kiskorában minek készült holnap este kiderül, az biztos, hogy sokáig a helyi járatos buszokkal rótta a köröket. Aztán pedig a családot szórakoztatta, egyszemélyes darabokkal lépett fel előttük.
3:43
FókuszHajós Andrásnak és Linczényi Márknak nagy kedvence lett a Nagy számban előadott közös daluk!
2021. április 9. 19:20

Hajós Andrásnak és Linczényi Márknak nagy kedvence lett a Nagy számban előadott közös daluk!

Miután Hajós András a Nagy szám szerda esti műsorában a Wham Last Christmas című dalát énekelte el Linczényi Márkkal, nem csak a lassúzás izgalmát hozták vissza nekünk, de a karácsonyi hangulatot is az időjárásban. Hajós András és Linczényi Márk jóbarátok, akik több dologban is hasonlítanak, de egy valamiben nagyon nem: arra például egészen másképp emlékeznek, hogyan is indult az ő barátságuk. Viszont a tegnapi Nagy számban előadott közös daluk mindkettőjüknek nagy kedvence lett.