1:57Híradó2026. április 5. 18:56Már korábban is raboltak – a támadás másnapján elfogták a gyanúsítottakatA nagykátai vasútállomáson esett neki a páros az áldozatuknak péntek hajnalban. A 42 éves férfitől elvették a mobilját és a pénzét is.
1:57Híradó2024. május 17. 18:39Továbbra sem tudni, mi az a fekete iszap, ami beszennyezte a TápiótTíz nappal a szennyezés után sem tudni, pontosan mi ömlött a Tápióba a nagykátai szennyvíztisztítóból. A Nemzeti Vízművek vezérigazgatója szerint a bűzös, fekete iszap egy közeli ipari telep hibája miatt áraszthatta el a folyót. A laboratóriumi vizsgálatok eredményére még várni kell, az ügyben feljelentést tettek.
1:19Híradó2024. január 20. 18:35A tető és a falak közötti tárolóban próbált láthatatlanná válni a betörő NagykátánTetőtéri rejtekhelyéről rángattak elő egy férfit, akit milliós betörések miatt kerestek Nagykátán. A gyanú szerint társaival egy telephelyről és egy áruházból pénzzel teli páncélszekrényeket vitt el még tavaly nyáron. Kihallgatásán mindent tagadott. A bíróság letartóztatta, társait még keresik.
Baleset-bűnügy2023. augusztus 18. 7:20Ezzel a kisautóval próbált meglépni a rendőrök elől, az árokban végezte – videón az üldözésA balesetet a férfi karcolásokkal megúszta, a rendőrök kipattantak az autóból, megbilincselték és előállították.
1:29Híradó2023. augusztus 6. 18:39Ketten is életüket vesztették a vizes utakonKét halálos baleset is történt a vizes utakon szombaton. Nagykátánál előzés közben csúszott meg egy autó, és nekicsapódott egy másik kocsinak. Egy 23 éves sofőr halt meg. Kiskőrösnél pedig egy kanyarban lecsúszott az útról egy autó. Előbb fának, majd kerítésnek ütközött. Az anyósülésen ülő 29 éves nő nem élte túl a balesetet.
1:53Híradó2023. május 21. 18:22Három balesetben hárman haltak meg a hétvégénAz M5-ösön Ócsánál, a Somogy megyei Daránynál és a Pest megyei Nagykáta közelében is halálos baleset történt. Mindegyik tragédiát az okozta, hogy az autók lesodródtak az útról.
1:52Híradó2023. április 6. 18:18Ha lehetne, visszaforgatná az idő kerekét a fiatal sofőr, aki két ember halálát okozta a két évvel ezelőtti nagykátai balesetbenHa lehetne, visszaforgatná az idő kerekét. Ezt mondta a rendőröknek a fiatal sofőr, aki két ember – köztük a barátnője – halálát okozta két éve, Nagykáta közelében. A rendőrség most zárta le a nyomozást az ügyben és vádemelést javasolnak a most 22 éves férfi ellen. A szakértői vélemények szerint túl gyorsan mehetett a kocsijával.
Belföld2023. március 7. 12:05„Putyin kutyái” – fújták fel a nagykátai fideszes pártirodára, Baranyi Krisztina megjegyzést fűzött a fotóhozForr a hangulat Nagykátán.
Belföld2022. november 9. 7:16Deutsch Tamás: A háború rossz, Oroszország rossz, de a szankciók még rosszabbak a gazdaságnakNagykátán tartott előadást a Fidesz EP-képviselője.
1:47Híradó2022. április 21. 18:06Élőben közvetítette, ahogy a kiskorú gyermekét vezetni tanítja, az autóban ült a másik gyermeke isA felvételt most tette közzé az ügyészég, egyúttal vádat is emeltek a férfi ellen.
Választás 20222022. április 2. 14:25Hatalmasat bukott egy fideszes motorosCzerván György, nagykátai fideszes jelölt motoros felvonulással egybekötött kampányzárót tartott pénteken. Az egyik résztvevő elvesztette uralmát a motorja fölött.
2:12Híradó2020. február 1. 17:09VEREKEDŐ DIÁK: Fenyegette és leköpte tanárátElőször a tábla előtt lökdösi. Majd leül, de pár pillanat múlva ismét felpattan a székéből és indulatosan megy a tanár felé a diák. A felvételt tegnap készítették Nagykátán. Jól hallható, ahogy a fiút az osztálytársai bíztatják és ujjonganak, amikor megpöcköli a tanár állát. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint egyre gyakrabban történik ilyesmi, mert nem tisztelik a tanárokat. Videó forrása: Kuruc.info
3:48Fókusz2019. október 4. 19:11Szakmai gyakorlaton vesztette életét egy 16 éves fiúA baleset egy nagykátai cégnél történ. A tízedikes fiú szakmai gyakorlaton volt, úgy tudjuk, hogy egy CNC esztergagépen dolgozott, amikor abból egy elem kirepült és óriási erővel mellkason találta. A szerdai halálos baleset körülményeit a rendőrség most közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.
2:53Fókusz2019. január 30. 19:5811 millió forintnyi tartozást halmozott fel az évekig bliccelő férfiLetöltendő börtönt kapott, egy évig sehova sem kell majd utaznia annak a hatvanhárom éves férfinak, aki négy éven át jegy nélkül vonatozott Nagykáta és Budapest között. 11 millió forint tartozást halmozott fel. A férfi feleségét telefonon érte el a Fókusz!
1:14Híradó2015. december 4. 18:07Fegyverarzenált találtakFegyverarzenál Nagykátán. 11 pisztolyt, puskákat és több ezer lőszert találtak egy helyi férfinál. A készenléti rendőrök házkutatást tartottak nála, így kerültek elő az engedély nélkül tartott fegyverek. Azt nem árulják el a a nyomozók, hogy honnan tudtak az arzenálról, melynek tulajdonosát őrizetbe vették és kezdeményezték a férfi előzetes letartóztatását.