METEOROLÓGIA

2:59
IdőjárásHiába az érkező front, friss hó nélkül maradhatnak a sípályák
2024. január 12. 18:08

Hiába az érkező front, friss hó nélkül maradhatnak a sípályák

Ma hidegfront vonult át felettünk, holnap pedig egy gyenge melegfront érinti majd hazánkat, de csak hószállingózás fordulhat elő, jelentősebb mennyiségű csapadék a jövő hét közepén várható, és mivel melegedni fog, esőre készülhetünk. Ha Európát nézzük, és elsősorban a kedvelt síparadicsomokat, akkor ezen a hétvégén lehet látni, hogy hol, mennyi havat várnak. Azért az jócskán kivehető, hogy környékünkön nem sok hó várható, ugyanakkor Franciaország, Olaszország magasabb régióiban számolhatnak az 50 centiméternyi friss, új hóréteggel, és Ausztriában is jóval kevesebb csapadék hull most.  
2:03
IdőjárásIdőjárás 2024-01-11
2024. január 11. 19:45

Időjárás 2024-01-11

Az előttünk álló éjszaka során tehát érkezik ez az érintő hidegfront, ebből csak nagyon kevés helyen számíthatunk hószállingózásra, legnagyobb eséllyel az északkeleti határnál, és a front nyomában egyre nagyobb területen élénkül majd meg az északi szél, a Bakonyban erős, sőt viharos széllökések is lehetnek. Majd aztán hajnaltól már a Zemplén térségében is lehetnek 60 km/óra körüli széllökések. -3 és -10 fok közé csökken a hőmérséklet reggelre. Pénteken napközben a Duna-Tisza közén, valamint a Tisza vonalának tágabb térségében lehetnek erősebben felhős körzetek, ott kevés helyen szállingózhat a hó. 
2:54
IdőjárásTombolt a bóra az Adriánál
2024. január 11. 19:41

Tombolt a bóra az Adriánál

Az elmúlt napokban tombolt a bóra az Adriánál. Ez egy helyi szél, ami akkor alakul ki, amikor nagy légnyomáskülönbség alakul ki a szárazföldi területek, valamint a tenger között. Igen érdekes jelenséget mutatunk ezen a műholdanimáción mégpedig azt, hogy a vastag, zárt frontális felhőzetet mintha elvágták volna az Adriánál. A tengerparton szikrázóan napos volt az idő, attól keletre viszont borult volt az ég.
2:55
IdőjárásRöpködnek a mínuszok, de még mindig nem olyan rossz a helyzet mint '87 telén
2024. január 8. 17:43

Röpködnek a mínuszok, de még mindig nem olyan rossz a helyzet mint '87 telén

Hétfőn a Kárpát-medencét elöntötte északról a hideg levegő, mínuszokra ébredtünk, és napközben is sokfelé fagypont alatt volt a csúcshőmérséklet. Bár a viharos északi szél miatt sokfelé még hidegebbnek éreztük a levegőt, nem volt annyira hideg, mint az 1986-87-es télen, akkor ugyanis január 10-ére óriási hóvihar zúdult Magyarországra. Több méter magas hótorlaszok voltak Budapesten, az utakon, az autópályát lezárták, iskolába sem lehetett menni. Éjjel mindenhol fagyni fog, mínusz 4-15 fok között lesz a minimum hőmérséklet, az északkeleti völgyekben mérhetik majd a mínusz 10 fok alatti minimumokat.
1:58
IdőjárásIdőjárás 2024-01-07
2024. január 7. 18:38

Időjárás 2024-01-07

Ezekben az órákban érkezik meg fölénk északról a sarkvidéki eredetű hideg légtömeg, úgyhogy éppen a csapadék vált, esőből hóba. Most éjjel mínusz 1,  és mínusz 8 fok között lesz a minimum hőmérséklet. Közben az északi szél is nagyon erős, a Dunántúl nyugati részén, északkeleten viharos erejű lökései is lehetnek, és ez napközben is jellemző lesz, a csúcs hőmérséklet csupán egy, és mínusz négy fok között várható.
3:02
IdőjárásHiába állják útját a sarkvidéki hidegnek a Kárpátok hegyei, az megtalálja a „kiskaput”
2024. január 6. 18:45

Hiába állják útját a sarkvidéki hidegnek a Kárpátok hegyei, az megtalálja a „kiskaput”

Markáns változásban van időjárásunk: elérte hazánkat az a mediterrán ciklon, amelyből ma sokfelé esett már most is az eső. Ennek a ciklonnak a hátoldalán hideg, sarkvidéki eredetű légtömeg árasztja el térségünket. Ez a hideg légtömeg közvetlenül a Kárpát-medencébe nem tud beáramlani a domborzati akadály miatt, amit Kárpátoknak hívnak. Viszont a „kiskaput” két irányból megtalálja ez a hideg légtömeg egy idő után. Az egyik ilyen „kiskapu” a Dévényi-kapu, amely tőlünk északnyugatra található, nem messze Pozsonytól; a másik pedig a Vereckei-hágó, amelyet a honfoglalás miatt sokan ismernek – de nemcsak a magyar történelem egyik legmeghatározóbb földrajzi helyszíne, hanem például a Kárpát-medence légkörében is gyakran van meghatározó szerepe.
3:00
IdőjárásMár csak pár nap van hátra a tavaszias időjárásból, vasárnaptól visszaköszön a tél
2024. január 5. 17:44

Már csak pár nap van hátra a tavaszias időjárásból, vasárnaptól visszaköszön a tél

A sok éves átlagnál 10-12 fokkal van melegebb országszerte. Január elején körülbelül három-négy fok lenne a maximumhőmérséklet a sok éves átlag alapján, ezzel szemben az elmúlt egy-két hétben azt tapasztalhatjuk, hogy országszerte 10 fok fölött mérhetjük napközben a csúcsértékeket. A nagy felmelegedés azonban nem várja meg a tavaszt. Vasárnap visszatér a télies időjárás. 
3:03
IdőjárásHiába dermesztő a tél Skandináviában, a légkör felmelegedése nem állt meg
2024. január 4. 18:32

Hiába dermesztő a tél Skandináviában, a légkör felmelegedése nem állt meg

Skandináviában rég nem látott zimankós tél tombol. Svédországban egészen elképesztő mélységekbe, -43,6 fokig süllyedt a hőmérséklet. Ilyen hidegre arrafelé már 25 éve nem volt példa. Vannak, akik kétségbe vonhatják a légkör melegedését, de ez továbbra is így van. Klímaspirál animáción mutatjuk, hogy a globális hőmérséklet hogyan emelkedik havi bontásban az átlagoshoz képest. Az átlagos, vagyis a referenciaidőszak pedig az 1951-1980 közötti időszak, ez a zöld görbével van jelölve. És jól látható módon tehát folyamatosan emelkedik a hőmérséklet, főleg a 2000-es évektől egyre jobban. Az emberi tevékenységnek köszönhetően ugyanis felgyorsult a légkör melegedése.
2:55
IdőjárásMínusz 40 fokkal indult az év Svédországban
2024. január 2. 18:04

Mínusz 40 fokkal indult az év Svédországban

Amíg a kontinens döntő részén enyhe idővel indult az új év, addig Skandináviában meglehetősen kemény mínuszok vannak. Arrafelé egyre zordabbá válik az időjárás. Az eddigi tél leghidegebb napjára ébredhettek az ott élők. Január 2-én három állomáson is mínusz negyven fok alá süllyedt a hőmérséklet Svédországban, de mínusz 42 fokot is mértek, ami azért még arrafelé is szokatlanul hidegnek számít. 
2:54
IdőjárásRekordmeleg nyár után rekordmeleg ősz jött: év végi összefoglaló
2023. december 31. 17:22

Rekordmeleg nyár után rekordmeleg ősz jött: év végi összefoglaló

Szeptemberben a hónap elején gyakorlatilag a kontinens döntő részén alig volt felhő az égen, erről láthatunk is már egy műholdanimációt. Szeptemberben kifejezetten meleg volt az idő, nem kapcsolt kisebb fokozatba a nyári idő, a hónap középhőmérséklete megfelelt egy átlagos júniusinak. A napi legmagasabb hőmérséklet pedig 35 foknak adódott, amelyet Kiskunfélegyházán mértek. Októberben sem fázhattunk, ekkor ugyanis 20-án a 30 fokot is elérte a hőmérséklet az Alföldön.
2:02
IdőjárásIdőjárás 2023-12-30
2023. december 30. 18:18

Időjárás 2023-12-30

Az előttünk álló is éjszaka ismét terjeszkedik a köd, illetve a rétegfelhőzet, hajnalban ezek az ország legnagyobb részét már beborítják. A fagypont alatti vidékeken ónos szitálás nem kizárt. Vasárnap napközben fokozatosan zsugorodik a köd, de főként az Északi-középhegységben, illetve a Nyugat-Dunántúlon lehetnek olyan helyek, ahol egész nap meg is maradhat. Végül egy hidegfront érkezik szilveszteri éjszakáján. 
1:53
IdőjárásIdőjárás 2023-12-28
2023. december 28. 20:29

Időjárás 2023-12-28

Az éjszakai órákban a keményebb mínuszok egyelőre elkerülik a Kárpát-medencét. Legenyhébb a hajnal a Dél-Dunántúlon lesz, ahol lengedezni fog a szél, ott 5-6 fok valószínű és gyenge mínuszok is csupán kisebb körzetekben alakulhatnak ki, elsősorban az északi szélvédett völgyekben. Nagy területen számíthatunk holnap reggelre sűrű köd kialakulására. Ez alól kivétel a Balatontól délre fekvő körzetek.
2:56
IdőjárásKi emlékszik már rá, milyen volt a tavalyi tél? Hát ilyen!
2023. december 28. 20:28

Ki emlékszik már rá, milyen volt a tavalyi tél? Hát ilyen!

A mostanihoz nagyon hasonló, tavasziasan enyhe idővel indítottuk 2023-at. Január elején számos hőmérsékleti rekord is született, és összességében az egész január a második legmelegebb lett a 20. század kezdete óta. Ebben az enyhe időben örülhettünk, hogy kevesebbet kellett fűtenünk, ezért jó is volt a levegő minősége, amit a csapadékos időjárás is biztosított. Hiszen rendkívül csapadékban gazdag volt az egész hónap, országszerte a sok éves átlag kettőszöröse zúdult le. Ezt a csapadékos és enyhe januárt egy szeles és enyhe február követte.
2:57
IdőjárásCsúszhat a rakpartok megnyitása? A vártnál több vizet hoznak a Dunába ömlő folyók is
2023. december 27. 17:49

Csúszhat a rakpartok megnyitása? A vártnál több vizet hoznak a Dunába ömlő folyók is

Az elmúlt években kifejezetten enyhe karácsonyokat tudhatunk magunk mögött – ez most sincsen másképpen.Kedden több mint 9 volt melegebb országosan az ilyenkor szokásoshoz képest, de voltak olyan helyek az országban, ahol 15 fokkal mértek magasabb hőmérsékletet, mint ami ilyenkor szokásos. Eltér az átlagostól az elmúlt nagyjából egy hónap csapadékmennyisége is, amely egyes helyeken 70-100 mm-rel haladta meg az ilyenkor szokásosat. Nem véletlen, hogy folyóinkon árhullámok vonulnak végig. A tegnapi előrejelzések alapján pénteken már megnyithatták volna a rakpartokat, azonban az előrejelzéseket nehezíti az, hogy a vártnál több a víz több Dunába ömlő folyóben például a Vágban is, emiatt az árhullám tetőzése, de főleg a lefolyása tolódhat időben. Jó hír viszont, hogy érdemi csapadékra az előttünk álló néhány nap során nem számítunk. 
2:59
IdőjárásRekord: csaknem 14 fok volt karácsonykor Újpesten
2023. december 26. 18:30

Rekord: csaknem 14 fok volt karácsonykor Újpesten

Lassan már kezd megszokottá válni, hogy tavaszias időjárásban ünnepelhetjük a karácsonyt, hiszen az elmúlt napokban is, a bő egy hétben alig volt olyan, hogy az ország bármelyik pontján ne emelkedett volna 10 fok fölé a hőmérséklet és bár országos napi melegrekord nem született, azért az ünnepek alatt sem maradtunk rekordok nélkül, hiszen például hétfőn fővárosi melegrekord született. Budapest Újpesten 13,9 tized fokig kúszott a hőmérséklet, amely egészen pontosan két tizeddel haladta meg a korábbi rekordot. 
2:58
IdőjárásHómentes az idei karácsony is, az enyhe idő a következő napokban is folytatódik
2023. december 25. 17:53

Hómentes az idei karácsony is, az enyhe idő a következő napokban is folytatódik

Ez a karácsony is hómentes az ország túlnyomó részén: hétfő reggel például mértek 10 fok fölötti hőmérsékletet a délnyugati, de az északi országrészben is, és a délutáni órákban 15 fok fölé is emelkedett a hőmérséklet. A következő napokban is folytatódik az enyhe idő nemcsak nálunk, hanem a kontinens túlnyomó részén is. További részletek az RTL időjárás-jelentésében. 
3:00
IdőjárásRekordmeleg karácsonykor? Idén ez is megeshet
2023. december 22. 17:34

Rekordmeleg karácsonykor? Idén ez is megeshet

Idén karácsonykor is rekordot dönt időjárásunk. Rekord meleg lesz. A déli megyékben 15 fok körül lesz a maximum hőmérséklet és éjszaka néhol 10 fokhoz lesz közelebb a minimum hőmérséklet. Nagyon mozgalmas most kontinensünk időjárása. Miközben délről folyamatosan érkezik az enyhe levegő, észak-északnyugat felől egy frontrendszer közelít. Már kora este óta ennek érezhetjük a változását is.Az a légörvény, amelyik kontinensünk felett van, gyakorlatilag meghatározza Skandinávia, illetve Nyugat-, Közép-, és Dél-Európa időjárását is.  A kontinens legnagyobb részén erősen felhős, borult az égbolt és sokfelé előfordul csapadék. Hozzánk pénteken az esti órákban érkezik egy nedves légtömeg, majd szombaton napközben újabb hullámban még egy, miközben dél felől folyamatosan meleg levegő érkezik. 
2:55
IdőjárásVarázslatos felvétel a János-hegyről: így vette át a köd helyét a napsütés
2023. december 21. 17:36

Varázslatos felvétel a János-hegyről: így vette át a köd helyét a napsütés

A köd mára már mindenütt felosztott, megszűnt az ún. hidegpárnás időjárási helyzet. Az éjszaka terjeszkedő, napközben minimálisan zsugorodó zárt, összefüggő rétegfelhőzet télen már nem tud feloszlani a rövid nappalok és az alacsony napállás miatt. A köd szaggatásához már más dinamikai tényező szükséges például egy front, illetve annak nyomán megélénkülő légmozgás, amely kisöpri a megülepedett nedves, nyirkos, sok esetben koszos levegőt. A fenti videóban bemutatjuk, ahogy a János-hegyről a borult idő egyre nagyobb területen adta meg magát a napsütésnek, és végül a napsütés győzedelmeskedett mindenütt. 
2:58
IdőjárásKifordult magából a légkör: ahol hidegnek kellene lennie, ott most meleg van
2023. december 19. 17:48

Kifordult magából a légkör: ahol hidegnek kellene lennie, ott most meleg van

Szó szerint kifordult magából a légkör, ugyanis jelenleg fordított, úgynevezett inverziós rétegződés jellemzi a Kárpát-medence legnagyobb részét, ilyen rétegződés esetén a hőmérséklet felfelé haladva nem csökken hanem emelkedik. Az éjszakai órákban ismét terjeszkedik a ködfelhőzet, zúzmarás köd is kialakulhat, ugyanis nagy területen lesz fagypont alatt a hőmérséklet az éjszaka második felében, hajnalban, illetve ónos szitálás, esetleg szemcsés hó sem kizárt, de azért annyira nem ez lesz a jellemző.
3:01
IdőjárásHóra ne számítson – mutatjuk, milyen idő lesz december 24-én
2023. december 18. 18:28

Hóra ne számítson – mutatjuk, milyen idő lesz december 24-én

Hét és tizenkét fok között lesz a maximum hőmérséklet december 24-én, épp úgy, mint kedden, közben lesz némi lehűlés, ami esővel jár. Egyébként a karácsonyi hőmérséklet nagy változékonyságot mutat.  A 2010-es, illetve az 1980-as évek például tartósan enyhe karácsonyokat hoztak, bár ez függ a régiótól is, hiszen az Északi-középhegység és a déli határvidék között is tíz fok az eltérés. Azok, akik 1963-ban éltek, talán emlékeznek arra, hogy akkor volt a legnagyobb hó Budapesten,1981 pedig arról híres, hogy Kékestetőn akkor volt a legvastagabb, hetven centi a hóréteg vastagsága.