MENTŐ

3:41
FókuszTöbb mint egy hónapja kezdődött Szilágyi István özvegyének kálváriája
2020. november 26. 19:15

Több mint egy hónapja kezdődött Szilágyi István özvegyének kálváriája

Szilágyi István özvegyének kálváriája több, mint egy hónapja kezdődött. Rosszul lett, fulladt ezért segítői mentőt hívtak hozzá. Kiderült, hogy nem a vírust kapta el, hanem a tüdejével van valami gond. Miután a katasztrófavédők füst szivárgás miatt lakhatatlanná nyilvánították a házat, egy rokonnál kellett az idős asszonyt elhelyezni. Így került ide Ózdra két évvel fiatalabb húgához.
1:57
HíradóAz út szélén, a mentőben jött a világra egy kislány
2020. augusztus 26. 18:09

Az út szélén, a mentőben jött a világra egy kislány

Nem tudja pontosan mi a kislánya születési helye. Nagy Léna, ugyanis annyira sietős volt, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei Kónyt és Enesét összekötő út szélén, a mentőben jött a világra. Az édesanyánál hétfő délután indultak meg a fájások, ekkor hívta a mentőket. Az újszülött azonban nem várt a kórházig, a mentőknek meg kellett állniuk útközben. A kicsi és édesanyja jól vannak.
2:00
HíradóKönyörögtek a várandós hajléktalan kismamának, hogy menjen kórházba
2020. augusztus 5. 18:21

Könyörögtek a várandós hajléktalan kismamának, hogy menjen kórházba

Szerdán Érd központjában másfél órán keresztül könyörögtek egy várandós hajléktalan kismamának a rendőrök, mentősök, szociális segítők, hogy hajlandó legyen kórházba menni. A fiatal nő egyszer már megszökött onnan, de az érdiek nem bírták tétlenül nézni, hogy sörrel és cigarettával a kezében, láthatóan utolsó órás terhesként kéreget a városban. A többek szerint mentálisan sérült nőnek sokan próbáltak már segíteni, de mindig nemet mondott a gyámhivatal, a családsegítő, és a helyi civil szervezetek munkatársainak.
2:08
HíradóInfarktus: Későn hívják ki a mentőket a magyarok
2019. szeptember 22. 18:33

Infarktus: Későn hívják ki a mentőket a magyarok

Órákat várnak és túl későn hívnak mentőt a magyarok, ha infarktusuk van. Ezzel magyarázza a Kardiológusok Társaságának elnöke, hogy miért halnak meg sokan a szívroham utáni első évben. Ráadásul egyre több a fiatal beteg. A társaság egész napos rendezvényen hívta fel a figyelmet arra, hogyan lehet megelőzni a szívbetegségeket. Az egészséges táplálkozásnak is nagy szerepe van a megelőzésben. Egy dietetikus kérdeztünk arról, mire kell legjobban odafigyelni. A szakemberrel készített interjút megnézhetik ITT. 
2:07
HíradóBetontömbök a mentő útjában: csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia
2019. január 8. 18:25

Betontömbök a mentő útjában: csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia

Betontömbök zárták el a mentők útját, akik egy 16 hónapos kislányhoz siettek a Győr-Moson-Sopron megyei Harkán. A navigáció ugyanis egy magántúra vitte őket, amit a tulajdonosok így zártak el a forgalom elől – számolt be róla a Kisalföld. A család közben kétségbeesetten próbálta lélegeztetni gyereküket, aki azóta már jól van. Híradónknak azt mondták: csoda, hogy nem történt nagyobb baj, mert a lakóparkba vezető többi út szinte járhatatlan.  
2:25
HíradóGyanúsított lett a gázoló mentős
2017. március 14. 18:03

Gyanúsított lett a gázoló mentős

Gyanúsított lett a gázoló mentősből. Eszméletlen szívbeteghez sietett még tavaly novemberben, amikor egy 16 éves biciklis lányt halálra gázolt a zebrán, Békéscsabán. A mentőautó bekapcsolt szirénával és villogóval hajtott, a szakértők szerint csaknem 90 kilométer per órás sebességgel gázolta el a lányt. Szemtanúk szerint a biciklis zenét hallgatott, most azt is vizsgálják, észrevehette-e a szirénázó mentőt.
1:48
HíradóA járdán feküdt, fél óra múlva hívtak mentőt
2016. október 15. 18:13

A járdán feküdt, fél óra múlva hívtak mentőt

A járókelők közönye okozhatta egy férfi halálát Miskolcon. Rosszul lett, és több mint fél órán át feküdt a járdán, mire mentőt hívtak hozzá. Amikor megérkezett a segítség már halott volt - erről elsőként a minap.hu írt. Egy forgalmas utcán esett össze csütörtökön, többen is elmentek mellette, de nem segítettek neki. Egy helyi férfi azt mondta az RTL Híradónak, azt hitték, részeg, azért nem hívták a mentőket.