LÁZÁR JÁNOS

2:32
HíradóHM: nem kormánygépek
2017. december 17. 18:40

HM: nem kormánygépek

Cáfolja a Honvédelmi Minisztérium, hogy kormánygépeket vásárolna. Egy cseh közösségi profilon jelent meg fénykép egy használt utasszállítóról. A kép egy csehországi repülőtéren készült, ahová a fotós szerint az átépítés miatt érkezhetett. Lázár János csütörtökön arról beszélt: a honvédségnek csapatszállító gépek vásárlására van felhatalmazása. Hozzátette viszont: olcsóbb lenne, ha rászánná magát az ország egy kormányzati flotta vásárlására. Az MSZP szerint túl sok a kérdőjel a gépvásárlás körül.
2:36
HíradóLázár János: „Ha van felelős, L. Simon az”
2017. június 2. 18:35

Lázár János: „Ha van felelős, L. Simon az”

Ha történt szabálytalanság a vár és a Várkert Bazár felújításakor, akkor azért L. Simon László a felelős - ezt mondta az RTL Híradó kérdésére Lázár János csütörtöki tájékoztatóján. L. Simon László azt állítja: még államtitkárként írásban figyelmeztette a várat és a Várkert Bazárt üzemeltető cég fideszes vezetőjét, Gyutai Csabát, hogy szabálytalanságokat talált a munkájában, és erről Lázár Jánost is tájékoztatta. A Demokratikus Koalíció szerint fideszes belharc dúl az adófizetők pénzén.
8:05
Házon kívül„Gyere haza magyar” helyett „maradj kint, ahol vagy”
2017. április 6. 0:45

„Gyere haza magyar” helyett „maradj kint, ahol vagy”

Nagy hullámokat vetett a két héttel ezelőtti riportunk a hazatelepülni akaró magyarok kálváriájáról. Miután bemutattuk, Lázár János változásokat ígért, és rengeteg levelet kaptunk a nézőinktől is ezzel kapcsolatban. A lényegük ugyanaz: megalázó bánásmód, bürokratikus útvesztők, össze-vissza beszélő hivatalnokok, érthetetlen döntések, vánszorgó ügyintézés. Mi is kíváncsiak voltunk, és önöknek is szerettük volna bemutatni, hogy is működik maga az ügyintézés. Ketten vállalták, hogy velem együtt, a kamera előtt próbálnak az ügyük végére járni. Lássuk, mire jutottak!
2:24
HíradóLázár János: Jó ötlet az üveghíd
2017. március 2. 18:22

Lázár János: Jó ötlet az üveghíd

Személyesen is támogatja a két és fél milliárdból épülő sátoraljaújhelyi üveghidat Lázár János. A miniszterelnökséget vezető miniszter az RTL Híradónak azt mondta: a városnak eddig is jó ötletei voltak, a bob pályájukat például kifejezetten szereti ő is és a gyerekei is. A polgármester rengeteg turistára számít, és a bevételből foltozná be a kátyúkat. Az LMP szerint az országnak semmi szüksége egy üveghídra.
3:09
HíradóTöbben visszaadják a kitüntetést Bayer miatt
2016. augusztus 20. 18:45

Többen visszaadják a kitüntetést Bayer miatt

Többen is visszaadták korábban kapott állami kitüntetésüket, miután Lázár János miniszter a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adta át Bayer Zsoltnak. Kifogásolják, hogy az újságíró szerintük többször is uszító, és rasszista írásokat közölt. Lázár János a Híradónknak úgy reagált: Bayer Zsolt életművében több az elismerésre méltó munka, mint az, ami hibaként értelmezhető.
1:50
HíradóLázár cége is kap uniós támogatást
2016. július 3. 18:32

Lázár cége is kap uniós támogatást

Miközben Lázár János, az uniós kilépésre szavazna, ha erről dönteni kellene, egy hozzá köthető agrárcég három milliárd forint uniós támogatást kapott az elmúlt években. Emiatt a szocialisták álságosnak tartják a miniszter uniós tagság elleni kijelentését, a támogatást pedig visszafizettetnék a vállalkozással. A Gorzsai Zrt. legnagyobb tulajdonosa és igazgatója Lázár János nagybátyja, de a cégben a miniszternek is van tulajdonrésze.
2:05
HíradóLázár: marad a hittan és a kötelező testnevelés
2016. május 5. 18:35

Lázár: marad a hittan és a kötelező testnevelés

Marad a kötelező hit- és erkölcstanoktatás, valamint a mindennapos testnevelés is. Ezt Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter mondta, miután az origo arról írt, megszűnhet a kötelező hit és erkölcstan. A portál úgy értesült, két munkacsoport is vizsgálja a kérdést. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője Híradónknak azt mondta; a szülők szerint bevált a hit- és erkölcstanoktatás.
0:48
Híradó„Politikai pályafutásom veresége”
2016. április 14. 18:40

„Politikai pályafutásom veresége”

Lázár János szerint a bolti eladóknak kell majd megegyezniük a munkaadójukkal a 100 százalékos vasárnapi bérpótlékról, mert a kormánynak ebbe nem lesz beleszólása az után, hogy a parlament hétfőn megsemmisítette az erről szóló törvényt. A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint rossz döntés volt eltörölni a vasárnapi boltzárat, és ő csak a miniszterelnök kérésére nem ment be az ülésterembe, hogy a kormány javaslata ellen szavazzon.
2:07
HíradóKét miniszter is kihagyta a szavazást
2016. április 13. 18:45

Két miniszter is kihagyta a szavazást

Még soha nem mondott nemet egy kormányzati javaslatra egyszerre két miniszter. Kedden, a vasárnapi boltzár eltörléséről szóló voksoláson sem Lázár János, sem Balog Zoltán nem volt jelen, és Kövér László sem nyomott gombot. Mindhárman előre bejelentették: nem értenek egyet azzal, hogy a kormány újra engedélyezné a boltok vasárnapi nyitvatartását. Az Együtt elnöke, bár nem ért egyet Lázárékkal, de tiszteli, hogy ők legalább kitartanak az elveik mellett.
0:30
Magyarul BalóvalA Telekom szerződést bontott Ákossal – elindult a lavina?
2015. december 17. 16:45

A Telekom szerződést bontott Ákossal – elindult a lavina?

A Magyar Telekom magáncég bejelenti, hogy a továbbiakban nem szponzorál egy magyar énekest, mert mást gondol a nemek egyenlőségéről, mint az énekes egy interjúban. A lépésen Lázár János nyilvánosan felháborodik, majd a magyar kormány ma bejelenti, hogy utasították a minisztériumokat és a háttérintézményeket, hogy bontsák fel valamennyi szerződésüket a Telekommal. Micsoda?
2:41
HíradóBírálta a közbeszerzést az amerikai követ
2015. december 10. 18:27

Bírálta a közbeszerzést az amerikai követ

Méltatlannak és igazságtalannak nevezte Lázár János az amerikai nagykövet korrupcióval kapcsolatos kritikáját. Colleen Bell azt bírálta, hogy ismét indulhatnak a magyar közbeszerzési pályázatokon a magyar döntéshozók rokonai, így az amerikai cégeknek velük kell versenyezniük.  A belügyminiszter szerint a kormány célja a korrupció felszámolása. A Transparency International viszont azt állítja, az elmúlt öt évben megszaporodtak Magyarországon a mesés meggazdagodások.
2:07
HíradóÚjabb csörte Tarlós és Lázár között
2015. december 4. 18:45

Újabb csörte Tarlós és Lázár között

Újabb csörte a főpolgármester és Lázár János között. Tarlós István szerint a miniszter Hódmezővásárhelynek túl nagy, Budapestnek túl kicsi. Arra reagált így, hogy még mindig nem oldották meg a BKV hosszú távú állami finanszírozását. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a kormány kész átvenni az BKV-t, Tarlós István kíváncsi lenne, mire lenne képes Lázár János ennyi pénzből.
2:51
HíradóLázár: Amerika beavatkozik a belpolitikába
2015. október 29. 18:27

Lázár: Amerika beavatkozik a belpolitikába

Élesen kritizálta Magyarországot Colleen Bell. A Budapesten akkreditált amerikai nagykövet a magyar-amerikai kapcsolatokról tartott előadásában rendszerszintű korrupcióról, idegengyűlöletről, szűkülő sajtószabadságról és túlzott hatalom-központosításról beszélt. Szerinte a magyarországi korrupció súlyos aggodalomra ad okot, a növekvő hatalomkoncentráció miatt pedig a legfontosabb döntések nem kerülnek nyilvánosságra. Szijjártó Péter külügyminiszter szerint Bell csak azért kritizálja Magyarországot, mert Amerika minél több bevándorlót akar Európában látni.
2:04
HíradóMinden erdészetet megvizsgál a KEHI
2015. október 8. 18:45

Minden erdészetet megvizsgál a KEHI

Azonnali vizsgálatot rendelt el Lázár János a KEHI vizsgálata nyomán, amely súlyos problémákat és hiányosságokat tárt fel hat, állami tulajdonban lévő erdőgazdálkodási társaságnál. A kormányzati ellenőrzési hivatal vizsgálatából, lapinformációk szerint kiderült, hogy az elmúlt években több állami erdészet vezetője is akár tízmilliós jutalmat kapott, miközben az általuk vezetett cégek a milliárdos bevételek ellenére nyereséget alig termeltek.
2:01
HíradóA Fidesz nem tudja, mire gondolt Lázár
2015. október 7. 18:30

A Fidesz nem tudja, mire gondolt Lázár

A fideszes és a szocialista kormányok alatt is szétlopnák az állami mezőgazdasági cégeket - erről beszélt Lázár János kedden egy bizottsági ülésen. Az állami földek eladása volt a téma, amely mellett a miniszter azzal érvelt, senkinek sem jó, ha az állam gazdálkodik a területeken. A Párbeszéd Magyarországért Lázár János kijelentése után az összes állami cég gazdálkodását megvizsgálná. A Fidesznél nem tudták megmondani, mire gondolhatott a miniszter, akitől ezt szerdán nem tudtuk megkérdezni.
2:13
HíradóVita az új minisztériumról
2015. október 6. 18:59

Vita az új minisztériumról

Nincs ellentmondás Lázár János szerint abban, hogy miközben a kormányzati kommunikációra Rogán Antal vezetésével új minisztérium alakul, a kormány az állami bürokrácia csökkentését tervezi. Bár az állami intézményekben leépítést terveznek, a Miniszterelnökség létszáma öt év alatt csaknem a 15-szörösére nőtt. A Fidesz szerint az új tárca kialakítása nem kerül pénzbe, mert feladatait a Miniszterelnökségtől veszi át. Az Együtt ugyanakkor azt mondja, a Fidesz az elmúlt 25 év legnagyobb kormányát működteti.
2:16
HíradóUniós pénzből nem támogatják
2015. október 3. 18:52

Uniós pénzből nem támogatják

Ne számítson uniós pénzre, aki szigetelni akarja a lakását - ezt mondta Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Portfolio.hu konferenciáján jelentette be: az energetikai korszerűsítésre szánt 450 milliárdos uniós forrást az állam magára költi. A Párbeszéd Magyarországért párt szerint a kormány a múlt évszázadba löki vissza az országot, és energiafüggőségben akarja tartani az embereket.
2:05
HíradóBerlinben is akar szóvivőt a magyar kormány
2015. október 1. 18:34

Berlinben is akar szóvivőt a magyar kormány

Lázár János szerint azért van erre szükség, mert rossz a kormány megítélése külföldön. A miniszterelnökséget vezető miniszter az RTL kérdésére válaszolva azt mondta: már az amerikai volt republikánus képviselő, Connie Mack megbízására is azért volt szükség, hogy valaki elmagyarázza a tengeren túl, hogy mit miért tesz az Orbán-kormány. A kabinet hivatalos lobbistája - a Századvéggel közösen - havi 28 millió forintért teszi ezt.
2:03
HíradóLuxushotelekben szállt meg Lázár
2015. szeptember 25. 18:50

Luxushotelekben szállt meg Lázár

A legdrágább szállodák egyikében szállt meg Lázár János Milánóban és Zürichben is 2013-ban. Az akkor még államtitkári rangban lévő politikus most csak azután nevezte meg a két hotelt, hogy erre a Kúria ítélete kötelezte. Lázár János egy kísérőjével utazott, abban az időszakban 3 utazásra 2 millió forint közpénzt költöttek el. Az összeget saját zsebből visszafizette, csak hogy ne kelljen megmondania, kivel tárgyalt és kivel utazott.
2:50
HíradóMégsem tájékoztatták a cégeket?
2015. június 18. 18:40

Mégsem tájékoztatták a cégeket?

Hiába kérték, nem tájékoztatta a kormány a dohány-nagykereskedőket az állami monopólium kiosztásának módjáról – mondta az RTL Híradónak az egyik érintett cég. Lázár János múlt héten jelentette be, hogy nyilvános pályázat nélkül két cégnek adja a teljes hazai dohány-nagykereskedelem jogát. Lázár azt mondta: minden érintett cég tudott az ajánlatról. A vesztes cégek szerint tisztességtelen előnyt jelent a győzteseknek az új rendszer. Az egyik nyertes cég szerint nem igaz, hogy kiemelkedő hasznuk lenne.
2:48
HíradóA kormány nem írt ki nyilvános pályázatot
2015. június 16. 18:50

A kormány nem írt ki nyilvános pályázatot

Nyilvános pályázat nélkül adta oda a kormány két cégnek a teljes hazai dohány-nagykereskedelem jogát. Az egyik nyertes a Hódmezővásárhelyről indult Continental Dohányipari Zrt., amelynek vezetőjét Lázár János saját bevallása szerint is jól ismeri. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, azért nem írtak ki pályázatot, mert az ügyben nincs közpénz. A Párbeszéd Magyarországért szerint viszont igenis van.
2:42
HíradóLázár: Riasztó állapotban van az állam
2015. június 14. 18:35

Lázár: Riasztó állapotban van az állam

Húsz évig még biztosan nem érjük utol a nyugati béreket, riasztó állapotban van a magyar állam, és a kormány reformtörekvéseit a saját minisztériumai lehetetlenítik el. Egyebek mellett ezeket mondta Lázár János egy pénteki építészfórumon, Székesfehérváron. Az RTL Híradó birtokába került hangfelvétel szerint Lázár János arról is beszélt: nem véletlenül ragaszkodnak az önkormányzatok ahhoz, hogy építési hatóságként is működjenek, mert ez szerinte "befolyásolási pont és szívességi bank is". Hiába kérdeztük, hogy ez pontosan mit jelent, a Miniszterelnökség szerint az elhangzottakat nem kell magyarázni.
2:11
HíradóGömöri visszaszólt Lázárnak
2015. június 5. 19:05

Gömöri visszaszólt Lázárnak

Gömöri Zsolt szerint Lázár János nem ismeri a tényeket és csak városi legendák alapján gondolja úgy, hogy le kéne mondania a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének. A Miniszterelnökséget vezető Lázár János csütörtökön újra megismételte, hogy a Gömöri Zsolt körül kirobbant botrány árt a paralimpiai mozgalomnak, ezért az elnöknek távoznia kellene. Gömöri Zsolt viszont azt mondja, a döntést két hét múlva a rendkívüli közgyűlés fogja meghozni.
2:49
HíradóHiába ment Lázár Brüsszelbe
2015. június 2. 18:27

Hiába ment Lázár Brüsszelbe

Nem sikerült dűlőre jutnia az Altus ügyben Lázár Jánosnak Brüsszelben. A miniszterelnökséget vezető miniszter az Európai Bizottság regionális politikájáért felelős főigazgatójával tárgyalt, és azt akarta elérni, hogy a Bizottság bontsa fel a Gyurcsány Ferenc cégével kötött szerződést. A főigazgató szerint viszont a miniszter vádjai alaptalanok, és arra kérte Lázár Jánost, hogy segítsen helyreigazítani a szerződéssel kapcsolatos félreértéseket. Gyurcsány Ferenc azt mondja, szerinte Lázár János számára most bebizonyosodott, hogy vereséget szenvedett.
2:47
HíradóOrbán: két napja találkoztam Finkelsteinnel
2015. május 15. 18:35

Orbán: két napja találkoztam Finkelsteinnel

Rendszeresen kapcsolatban vannak, legutóbb két napja járt Orbán Viktornál Arthur Finkelstein amerikai politikai tanácsadó – ezt mondta az RTL Híradónak a miniszterelnök. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön azt mondta: ő nem is hallotta a világszerte ismert tanácsadó nevét. Azt ugyanakkor sem a Fidesz, sem a kormány nem árulta el, hogy kitől kapja a fizetését Finkelstein. A politikai tanácsadó nemrég közös angliai céget alapított Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadóval. Az Együtt szerint átláthatatlanok Orbán és tanácsadóinak kapcsolatai.
24:14
Magyarul BalóvalKözbeszerzés: átláthatatlan ezermilliárdok
2015. május 14. 22:00

Közbeszerzés: átláthatatlan ezermilliárdok

Alighanem a kormánynak is feltűnt, hogy a közbeszerzést – ez nálunk évi legalább 2 ezermilliárd forint - sokan azonosítják a korrupcióval és különféle becslések forognak arról, hogy ez évente hány százmilliárd forintjába kerül az adófizetőknek. Akik ezt – kevés kivétellel - már-már vállvonogatva veszik tudomásul. Megjegyzendő, hogy a közbeszerzési korrupció Európa-szerte dühíti az adófizetőket. Nálunk most mindenesetre új közbeszerzési törvény készül – az utóbbi években megszokott rapid módszerrel.
2:40
Híradó62 százalék elutasítja a zárva tartást
2015. május 8. 18:35

62 százalék elutasítja a zárva tartást

Az emberek 61 százaléka elutasítja a vasárnapi zárva tartást. Ez derült ki abból a reprezentatív közvélemény-kutatásból, amelyet egy pártoktól teljesen független magánember, Balla Péter készíttetett. A felmérés költségeit online adományokból fizette. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: ha a választási bizottság úgy dönt, legyen népszavazás a vasárnapi zárva tartásról, a kormány tudomásul fogja azt venni.
3:09
HíradóMegint beszólt az OTP vezér Lázár Jánosnak
2015. április 17. 18:31

Megint beszólt az OTP vezér Lázár Jánosnak

Csányi Sándor azt mondta; nyugtalanító, hogy egy olyan ember dönt az uniós forrásokról, aki egy kisváros gazdálkodását sem tudta rendben tartani. Ezzel arra utalt, hogy Hódmezővásárhely az egyik legeladósodottabb település volt Lázár János polgármestersége idején. Kerestük a Miniszterelnökséget vezető minisztert, de nem reagált a bankvezető mondataira. Csányi Sándor és Lázár János már többször, keményen odaszóltak egymásnak a sajtón keresztül.
11:22
Házon kívülJó parti – Értékes lakás és szőlők a miniszter gyerekeinek nevén
2014. december 3. 23:50

Jó parti – Értékes lakás és szőlők a miniszter gyerekeinek nevén

Egyszer majd jó parti lehet a fiamból – néhány évvel ezelőtt mondta ezt Lázár János, aki akkor a Fidesz frakcióvezetője volt. A kisfiú nevére ugyanis svájci frankban nyitottak betétet, és Lázár szerint, ha jól alakul majd az árfolyam, a lányos anyukák örülhetnek majd. A jelek szerint a Lázár-gyerekek azóta egyre jobb partinak számítanak: értékes szőlők tulajdonosai lettek, és, ahogy a Házon kívül kiderítette, a nagyobbik, most 10 éves fiú nevére került nemrég egy budai elit-környéken lévő nagy lakás. De vajon miből gyarapodott a Lázár-vagyon? Moskovics Judit riportja.