KÜLFÖLD

2:05
Híradó
2017. március 20. 18:40

Testvérei tetteiért vezekel

Negyven napon át gyalogol Franciaországban egy egykori terrorista testvére. Arra akarja felhívni a figyelmet, hogy szélsőségeses muzulmánok - ahogy fogalmaz - elrabolják a fiatalok szívét, agyukat pedig átmossák. Abdelghani Merah szerint testvére is így járt és ezért ölt meg öt évvel ezelőtt az Iszlám nevében hét embert - köztük egy három, egy öt és egy nyolc éves gyereket - a dél-franciaországi Toulouse-ban, mielőtt a kommandósok lelőtték.
3:02
Híradó
2017. március 19. 16:19

PERU: Folyókká váltak az utcák

72-re emelkedett az áldozatok száma Peruban, az év eleje óta tartó áradásokban. A dél-amerikai országban év eleje óta pusztítanak az áradások a heves esőzések miatt. Több mint 800 településen hirdettek szükségállapotot. Sok falut teljesen elvágott a víz a külvilágtól. A bajt a felmelegedő óceán okozza - emiatt sokkal több eső éri az országot. Vannak olyan területek, ahol a szokásosnál 10-szer több csapadék hullott.
2:11
Híradó
2017. március 16. 18:40

Trump a „végsőkig” harcolni akar

„A végsőkig harcolni fogunk” - fogadkozott dühösen Donald Trump, miután újra megakadályozták, hogy életbe lépjen elnöki rendelete, amely hat muzulmán országból korlátozná a beutazást az Egyesült Államokba. Egy hawaii szövetségi bíró azért függesztette fel a döntést, mert szerinte nincs elég bizonyíték arra, hogy az érintett országokból érkezők nemzetbiztonsági kockázatot jelentenének.
2:12
Híradó
2017. március 12. 18:42

Török zavargások Hollandiában

Vízágyúkkal oszlatta fel a török tüntetőket a holland rendőrség. Rotterdamban azután törtek ki zavargások, hogy a holland hatóságok két török miniszter kampányát is betiltották. Ők arra akarták biztatni a Hollandiában élő törököket, hogy a közelgő népszavazáson támogassák Erdogan elnök hatalmának kiterjesztését. A lépés után a török elnök nácimaradványnak és fasisztáknak nevezte a holland vezetést.
1:36
Híradó
2017. március 12. 18:20

Zavargás a bírság miatt

Súlyos összecsapások törtek ki Grúziában egy parkolási bírság miatt. Két autóst megbüntettek, mire azok annyira felháborodtak, hogy szidták és állítólag bántalmazták is az egyenruhásokat. A két autóst emiatt őrizetbe vette a rendőrség. Ám a hatóságok arra valószínűleg nem számítottak, hogy emiatt spontán ezrek vonultak a rendőrséghez, hogy követeljék a két férfi szabadon engedését. A rohamosztagosoknak csak reggelre sikerült helyreállítaniuk a rendet, huszan megsérültek.
0:36
Híradó
2017. március 7. 17:50

Bezárják a horror állatkertet

Felszámolják a hatóságok az angliai horrorállatkertet, aminek állatvédők évek óta követelték a bezárását. Most derült ki, hogy csaknem félezer állat pusztult el az elmúlt három esztendőben a brutális körülmények miatt. Több állat éhenhalt, a pingvineket egy olyan medencében tartották, amiben nem volt víz, sok kölyökállatot öltek meg, mert nem volt elég hely. A hanyagság miatt halt meg 2013-ban egy fiatal gondozónő is, miután megtámadta egy tigris. Az Anglia északnyugati részén lévő South Lakes Safari Zoo nevű helyet az állatvédők nevezték el horrorállatkertnek. A tulajdonosokra börtön vár.
1:19
Híradó
2017. március 5. 18:52

Betiltanák a Disney-filmet

Be akarja tiltani a cenzúra Oroszországban a Szépség és a szörnyeteg mostani filmes feldolgozását, miután egy nyíltan meleg szereplő is megjelenik benne. A héten az amerikai Alabama-állam egyik autósmozijának vezetősége is úgy döntött, hogy emiatt nem vetítik a Disney-filmet. A film rendezője azt nyilatkozta: nem gondolta, hogy ekkora ügy lesz ebből. Szerinte semmi botrányos vagy sokkoló nincs abban a jelenetben, amelyben szerepel a meleg karakter.
1:53
Híradó
2017. február 23. 18:20

Milliókat fenyeget az éhhalál

Milliók menekülnek Dél-Szudánból az éhínség elől, amely egyre több áldozatot szed a polgárháború sújtotta országban. Az ENSZ jelentése szerint százezrek vannak közvetlen életveszélyben, elsősorban gyerekek. A pápa nemzetközi segítséget sürget, a német kormány pedig egy új Marshall-tervvel támogatná a krízis-országokat, annak a mintájára, ahogy Amerika talpra állította Nyugat-Európát a második világháború után.
2:12
Híradó
2017. február 20. 18:41

„Trump vajon mit szívott?”

Vajon mit szívott? - tette fel a kérdést a volt svéd miniszterelnök közösségi oldalán Donald Trumpról. Az amerikai elnök hétvégi floridai nagygyűlésén bevándorlókról és terrortámadásokról beszélve azt mondta, hogy megdöbbentette az, ami péntek éjjel Svédországban történt. Csakhogy a skandináv országban aznap semmilyen incidens nem volt. Miután Svédország magyarázatot követelt: Trump Twitter oldalára azt írta, hogy arról beszélt, amit egy tévéműsorban látott. A történtek után a közösségi médiát elárasztották a Trumpot kifigurázó vicces mémek.
0:21
Híradó
2017. február 19. 18:25

Kiszáradt a tó, falu volt alatta

Kiszáradt egy tó Bosznia-Hercegovinában. Házak, sírok és egy régi dzsámi is előbukkant, ahogy eltűnt a víz. A mesterséges tavat 50 évvel ezelőtt töltötték fel egy vízerőmű miatt, egykor kétezren éltek a terülketen. Igazi turistalátványosság lett. A helyiek, akik egykor sokat úsztak a tóban, most a medrét járják be. A 12 kilométer hosszú és 1500 hektáros tómederben az idősebbek közül volt, aki megtalálta azt a házat, amelyben egykor született.
0:49
Híradó
2017. február 19. 15:30

Mennyi pingvin fér el alig több mint 2 négyzetkilométeren?

Több mint egymillió pingvin gyűlt össze egy argentínai félsziget melletti kis öböl alig több mint 2 négyzetkilométernyi, homokos fövenyén. A Punta Tombo nevű rövid partszakasz a Magellán-pingvinek fészekrakó helye, ahol minden évben a párzási időszakban telepszenek meg. Általában pár százezer család fészkel itt, az idén azonban szokatlanul sokan gyűltek össze, a pingvinek teljesen megtöltik a kis öblöt. A tudósok a klímaváltozásnak tudják be a madarak szokásainak megváltozását.