KÖZBESZERZÉS

29:05
Magyarul BalóvalKorrupció: Visszaélnek a közbeszerzéssel
2016. március 4. 0:45

Korrupció: Visszaélnek a közbeszerzéssel

Mindannyian gondolunk valamit, de tényszerűen keveset tudunk a korrupcióról. Ez elsősorban a közbeszerzéseknél valósul meg, amikor állam, önkormányzat, közintézmény költi az adófizetők pénzét. Egy tájékozott becslés szerint évente valamennyiünknek fejenként több tízezer forintjába kerül az, hogy ügyesek és szerencsések nagyon sokszor többszereplős pályázat nélkül, bármiféle árcsökkentő verseny nélkül, a szükségesnél és a lehetségesnél sokkal magasabb áron szállítanak a köznek. És majdnem mindegy, hogy a magyar adófizetők, vagy az uniós adófizetők pénzéről van szó: ebből is, abból is lopnak, akik visszaélnek a közbeszerzéssel.
2:41
HíradóBírálta a közbeszerzést az amerikai követ
2015. december 10. 18:27

Bírálta a közbeszerzést az amerikai követ

Méltatlannak és igazságtalannak nevezte Lázár János az amerikai nagykövet korrupcióval kapcsolatos kritikáját. Colleen Bell azt bírálta, hogy ismét indulhatnak a magyar közbeszerzési pályázatokon a magyar döntéshozók rokonai, így az amerikai cégeknek velük kell versenyezniük.  A belügyminiszter szerint a kormány célja a korrupció felszámolása. A Transparency International viszont azt állítja, az elmúlt öt évben megszaporodtak Magyarországon a mesés meggazdagodások.
2:17
HíradóÁllami vezetők rokonai is pályázhatnak
2015. december 2. 18:49

Állami vezetők rokonai is pályázhatnak

Mégis indulhat az állami vezetők rokonsága közbeszerzéseken. Így döntött kivételes gyorsasággal az Országgyűlés. Az új közbeszerzési törvényben, amelyet alig több mint egy hónapja fogadtak el, még összeférhetetlennek találták, hogy a miniszterelnök, a kormánytagok és a közjogi méltóságok családtagjai állami megbízatásokhoz jussanak. A kormány azt mondja, túl szigorúra sikeredett a korábbi szabályozás. A Transparency International nemzetközi korrupcióellenes szervezet szerint aggodalomra ad okot a mostani módosítás.
2:11
HíradóBicskéig érhet a felcsúti kisvasút
2015. november 21. 18:32

Bicskéig érhet a felcsúti kisvasút

Meghosszabbítanák a Felcsúti kisvasutat - értesült a HVG.hu. A jelenleg 5,7 kilométer hosszú szakaszt 45 kilométeresre nyújtanák, így Bicskétől - Felcsút érintésével - Herceghalomig tartana. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. már kiírta a közbeszerzési eljárást a megvalósíthatósági tanulmány készítésére, amelyet el is nyert egy tervezőcég. A DK szerint tovább folyik a közpénzek felesleges elherdálása. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint még nincs döntés.
2:12
HíradóLuxusteret alakít ki magának az MNB
2015. november 5. 18:37

Luxusteret alakít ki magának az MNB

Luxusteret alakít ki a jegybank az általa tavaly megvásárolt Eiffel Palace irodaház tetején. Exkluzív panorámás szuperkönyvtárra, és egy, a teraszra tájolt elnöki tárgyaló építésére írtak ki közbeszerzési pályázatot. Egyelőre nem tudták megmondani, mennyibe kerül majd a beruházás, de azt elárulták, hogy a Nemzeti Bank saját igényeit szolgálják majd az új helyiségek. A Liberális Párt szerint szórják a közpénzt.
3:12
HíradóNégyen egyeztettek hetente a pályázatokról
2015. május 18. 18:45

Négyen egyeztettek hetente a pályázatokról

Csak a kiírandó pályázatokról és nem a kivitelezőkről döntöttek a szerdai megbeszéléseken - ezt Németh Lászlóné volt fejlesztési miniszter mondta az RTL Híradónak. A korábbi tárcavezető a volt amerikai nagykövet könyvében leírtakra reagálta, miszerint Némethné arról beszélt neki: Orbán Viktorral hetente egyeztettek a középítkeztetési projektek nyerteseiről. Az Együtt szerint tisztán kell látni, ezért kikérik az érintett időszak döntéselőkészítő anyagait.
24:14
Magyarul BalóvalKözbeszerzés: átláthatatlan ezermilliárdok
2015. május 14. 22:00

Közbeszerzés: átláthatatlan ezermilliárdok

Alighanem a kormánynak is feltűnt, hogy a közbeszerzést – ez nálunk évi legalább 2 ezermilliárd forint - sokan azonosítják a korrupcióval és különféle becslések forognak arról, hogy ez évente hány százmilliárd forintjába kerül az adófizetőknek. Akik ezt – kevés kivétellel - már-már vállvonogatva veszik tudomásul. Megjegyzendő, hogy a közbeszerzési korrupció Európa-szerte dühíti az adófizetőket. Nálunk most mindenesetre új közbeszerzési törvény készül – az utóbbi években megszokott rapid módszerrel.
0:30
Magyarul BalóvalKözbeszerzés egyenlő korrupció?
2015. május 14. 12:20

Közbeszerzés egyenlő korrupció?

Keveset tudunk arról, mire, miért és hogyan költi az állam a pénzünket, amikor a nevünkben szolgáltatást vagy beruházást vesz. Ez a közbeszerzés, évente több pénzért, mint amennyit oktatásra vagy egészségügyre költ az ország. Szakértők szerint a közbeszerzés egyenlő korrupció, ezért az állam most minimális vitaidővel – új közbeszerzési törvényt javasol. Átláthatóbbá teszi a rendszert?