HÍRADÓ

0:28
HíradóKét tonna halászlé főtt a szegedi rakparton
2023. szeptember 2. 19:15

Két tonna halászlé főtt a szegedi rakparton

A hallal és hagymával együtt majdnem két tonna halászlé főtt a szegedi rakparton felállított óriásbográcsban. Az alapanyag szegedi paprika, makói hagyma és tiszai hal volt a már hagyományos háromnapos halfesztiválon. Hétfő estig biztosan nem fogy el a halászlé. Az ország minden szegletéből érkezett halászcsárdák és amatőr főzők versenyeznek a Halfőző Érdemrend valamelyik fokozatáért, és kínálják jobbnál jobb főztjeiket.
2:44
Híradó"Ukrajnában az ukrán nemzeti jelképek használatosak" – ezért nem hangozhatott el a magyar himnusz a munkácsi tanévnyitón
2023. szeptember 2. 19:00

"Ukrajnában az ukrán nemzeti jelképek használatosak" – ezért nem hangozhatott el a magyar himnusz a munkácsi tanévnyitón

Nem hangozhatott el a magyar himnusz a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola tanévnyitóján – írták egy, az intézményhez köthető közösségi oldalon. Arról is beszámoltak, hogy a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolában nem tehették ki a magyar zászlót sem, és az új igazgató ukránul mondott beszédet. Ukrajnában 13 ezer iskola nyitott meg, de milliók online tanulnak majd. Közben az orosz elnök is részt vett egy évnyitón Moszkva közelében.
2:16
HíradóValóban fasiszta lázadóknak nevezik az 56-os magyar szabadságharcosokat az orosz állami történelemkönyvben
2023. szeptember 2. 18:59

Valóban fasiszta lázadóknak nevezik az 56-os magyar szabadságharcosokat az orosz állami történelemkönyvben

Valóban fasiszta lázadóknak nevezik az 56-os magyar szabadságharcosokat abban az orosz állami történelem tankönyvben, amely már az iskolásokhoz került. Erről a Telex írt, miután megszerezték a tankönyv egyik példányának a felvételét. Online kiadása korábban az RTL Híradóhoz is eljutott, de a budapesti orosz nagykövetség azzal védekezett, hogy az még nem a végleges verzió. Szijjártó Péter külügyminiszter pénteken úgy reagált: azért nem rendelik be az orosz nagykövetet, mert szerintük '56 nem vita tárgya.
2:15
HíradóKarácsony Gergely szerint hídvám bevezetését jelenti, hogy a kormány a teljes M0-ást fizetőssé teszi
2023. szeptember 2. 18:58

Karácsony Gergely szerint hídvám bevezetését jelenti, hogy a kormány a teljes M0-ást fizetőssé teszi

A főpolgármester szerint gyakorlatilag hídvám bevezetését jelenti, ha a kormány a teljes M0-st fizetőssé teszi, mert így az autóút hídjai is fizetősek lesznek. Karácsony Gergely szerint ez azt jelentené, hogy több tízezer budapesti csak a főváros belsőbb részein tudna autópályamatrica nélkül átkelni a Dunán, ami még nagyobb dugókhoz vezetne.
2:04
HíradóPedagógiai asszisztensek taníthatnak alsósokat, mert nincs elég tanító
2023. szeptember 2. 18:56

Pedagógiai asszisztensek taníthatnak alsósokat, mert nincs elég tanító

Nincs elég tanító, ezért pedagógiai asszisztensek taníthatnak több olyan iskolában, aminek a Külső-Pesti Tankerületi Központ a fenntartója. Egy pedagógus beszélt erről az RTL Híradónak. A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem egyedülálló a probléma, a megoldást pedig nem tartják jogszerűnek. A tankerület vezetője azt közölte: a hozzájuk tartozó iskolákban kizárólag tanítók és tanárok tarthatnak órákat.
2:41
HíradóA tornatermet is Orbán-bölcsességekkel dekorálták a felújított csepeli gimnáziumban
2023. szeptember 2. 18:48

A tornatermet is Orbán-bölcsességekkel dekorálták a felújított csepeli gimnáziumban

Nemcsak az aulában, hanem a tornateremben is Orbán Viktortól vett idézet olvasható az állami pénzből felújított csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban. Az iskola igazgatója azt mondta a Szeretlek Magyarország című portálnak, hogy ő is csak akkor szembesült ezzel, amikor már felszerelték. Őt is aggasztaja a felirat, amiről egyelőre nem derült ki, kinek a megbízásából helyezték ki. Az állami gimnáziumban kápolna is épült. A DK szerint ott ennek sincs helye.
1:41
HíradóŐrizetben a győri városi rendőrkapitány, munkahelyéről vihették el
2023. szeptember 2. 18:26

Őrizetben a győri városi rendőrkapitány, munkahelyéről vihették el

Őrizetben a győri városi rendőrkapitány, hivatali bűncselekmények gyanúja miatt. A központi nyomozó főügyészség közleménye egy vidéki város kapitányát említi, de több portál is megírta, hogy ki lehet a gyanúsított. Az értesülést az RTL Híradónak is megerősítették. Úgy tudjuk, a városi kapitányt munkahelyéről vitték el. Kollégái megdöbbentek, mert főnöküket a szabályokat tisztelő rendőrnek ismerték. Helyettese vette át a kapitányság vezetését. 
2:35
HíradóSzexuális visszaéléssel gyanúsítják a csomagtartóban megtalált halott kisfiú nagyapját
2023. szeptember 2. 18:20

Szexuális visszaéléssel gyanúsítják a csomagtartóban megtalált halott kisfiú nagyapját

Elfogták és kihallgatták a Nyíregyházán áprilisban holtan talált kisfiú nagyszüleit a rendőrök. Evés közben fulladhatott meg a nevelőanyja szeme láttára, aki utána napokig bolyongott egy autó csomagtartójában a holttesttel. A kisfiú nagyanyját most kiskorú veszélyeztetésével, nagyapját kiskorú elleni szexuális visszaéléssel gyanúsítják. Egyelőre nem tudni, hogy a két ügy között van-e bármilyen összefüggés.
2:14
HíradóHalottnak nyilvánították és felboncolták az EESZT szerint, pedig csak szemműtétje volt
2023. szeptember 2. 17:59

Halottnak nyilvánították és felboncolták az EESZT szerint, pedig csak szemműtétje volt

Halottnak nyilvánítottak és felboncoltak egy nőt a Gyulai Kórházban – legalábbis az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben rögzítettek szerint. Ezt ő maga vette észre két nappal azután, hogy szemműtétje volt. Az állami rendszer szerint miután meghalt, varratszedésen vett részt a szemműtétje miatt. A kórház szerint technikai hiba történt.
0:47
HíradóTöbb mint fél kiló heroint találtak a röszkei határon egy szerb sofőr kocsijában
2023. szeptember 2. 17:26

Több mint fél kiló heroint találtak a röszkei határon egy szerb sofőr kocsijában

Több mint fél kiló heroint találtak a röszkei határon a NAV ellenőrei egy szerb sofőr kocsijában. A csomagok nélkül utazó férfi zavartan válaszolt a kérdésekre, ezek után kutatták át az autót és bukkantak az anyósülés alatt a csomagokra. A drogteszt heroinra utalt, ezért őrizetbe vették a sofőrt, akit a bíróság letartóztatott. A feketepiacon több milliót érő kábítószer csempészéséért letöltendő börtön járhat.
2:14
HíradóA Kórházszövetség elnöke szerint komoly munkaerőhiánnyal küzd az állami ellátás, az egészségügyi államtitkár szerint a kommunikációval van baj
2023. szeptember 2. 17:25

A Kórházszövetség elnöke szerint komoly munkaerőhiánnyal küzd az állami ellátás, az egészségügyi államtitkár szerint a kommunikációval van baj

Nem a szakemberhiány, hanem a betegek és a kórházak közötti információhiány miatt vannak hosszú várólisták az egészségügyi államtitkár szerint. Takács Péter a Kórházszövetség elnökének kijelentésére reagált. Velkey György az Indexnek beszélt arról, hogy szerinte komoly munkaerőhiánnyal küzd az egészségügy és azért nem üzemelnek teljes kapacitással a műtők, mert nincs elég szakember. Takács Péter azt mondta, a várólisták csökkentése érdekében a megyei kórházak igazgatóinak kell jól elosztaniuk a feladatokat a kórházak között. A betegeknek pedig fel kell ajánlani a lehetőséget, ha valahol máshol hamarabb kerülhetnek sorra.
0:54
VideóVideón Rábai Balázs 2012-es bemutatkozása az RTL képernyőjén
2023. szeptember 2. 15:18

Videón Rábai Balázs 2012-es bemutatkozása az RTL képernyőjén

2012. október 1-jén indult el az RTL II olyan nagy nevekkel, mint Friderikusz Sándor, Máté Kriszta vagy Rábai Balázs. Ugyancsak 11 éve, szeptember 3-án találkozhattak az RTL nézői először Rábai Balázzsal, az RTL II Híradójának leendő műsorvezetőjével. Azt mondta, „szeretem elmondani, hogy mi történt máshol, mással, de azt, hogy velem mi történt itt és most, nem”. Balázs azóta is az RTL-t erősíti.
1:44
HíradóÚjjáépítenék a Zsámbéki Öregtemplomot, többek szerint nagyobb értéke van romként
2023. szeptember 1. 19:14

Újjáépítenék a Zsámbéki Öregtemplomot, többek szerint nagyobb értéke van romként

Az önkormányzat által kiírt pályázat augusztus végén lezárult, a nyertes pályamű egy hónap múlva lesz nyilvános – mondta Híradónknak a polgármester. Az, hogy végül megvalósul-e a 10 milliárdos újjáépítés, a kormány döntésén múlik. A műemléki szakma nem fogadja egyöntetű lelkesedéssel a tervet, sokak szerint romként kellene megőrizni az épületegyüttest.
2:11
HíradóEurópai Bizottság: a magyar kormány a hitelt sem kapja meg addig, amíg nem jut dűlőre az Unióval a jogállamisági kérdésekben
2023. szeptember 1. 19:07

Európai Bizottság: a magyar kormány a hitelt sem kapja meg addig, amíg nem jut dűlőre az Unióval a jogállamisági kérdésekben

Ugyanolyan elbírálás alá esik a kormány által csütörtökön igényelt uniós hitel, mint a helyreállítási alap támogatásai. Ezt közölte Híradónkkal az Európai Bizottság. Vagyis a kormány a hitelt sem kapja meg, amíg nem jut dűlőre az Unióval a jogállamisági kérdésekben – erősítette meg a szakértő. Van viszont egy kiskapu, amivel jövő év elején a kért pénz ötödét lehívhatja a magyar kormány.
2:53
HíradóVizsgálatot indított az oktatási jogok biztosa, mert egy Orbán Viktortól származó idézetet festettek fel az egyik csepeli gimnázium falára
2023. szeptember 1. 19:04

Vizsgálatot indított az oktatási jogok biztosa, mert egy Orbán Viktortól származó idézetet festettek fel az egyik csepeli gimnázium falára

A Jedlik Ányos Gimnáziumot csütörtökön adták át, miután 22 és fél milliárdos állami támogatásból felújították. Hogy az idézet kinek az ötlete volt, arra sem a gimnáziumtól, sem a tankerülettől nem kaptunk választ. A kormány szerint ők nem döntenek a köznevelési intézmények belső dekorációjáról. 
2:39
HíradóIgen hevesen fejezték ki nemtetszésüket Alsózsolcán a helyiek a tervezett akkumulátorbontó gyár ellen
2023. szeptember 1. 19:01

Igen hevesen fejezték ki nemtetszésüket Alsózsolcán a helyiek a tervezett akkumulátorbontó gyár ellen

Dühös felszólalások, indulatos kérdések, fújolás és kiabálás – ezektől volt hangos a csütörtöki alsózsolcai lakossági fórum, amit az itt épülő  akkumulátor-újrafeldolgozó üzemről tartottak. Kedden jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, hogy a szlovén Andrada csoport a világ legmodernebb technológiájával a Miskolc melletti településen hozza létre akkumulátorbontó gyárát. A helyiek tiltakoznak a beruházás ellen, féltik a vizüket, és a környezetet. 
2:30
HíradóA covid új variánsa veszélyesebb a krónikus betegekre
2023. szeptember 1. 18:41

A covid új variánsa veszélyesebb a krónikus betegekre

 Az Eris nevű változat általában nem okoz súlyos betegséget, de sokan így is kiesnek a munkából miatta. Jellemzően 2-3 napos lappangási idő után jelentkeznek a tünetek: láz, fáradtság és köhögés. Közben Nagy Britanniában egy még újabb variáns megjelenése miatt aggódnak. A brit kormány úgy döntött, hogy inkább előrehozzák az őszi, influenza és covid elleni oltási kampányt.
2:05
HíradóSajnálja, és megbánta, amit tett – mondta az a hajléktalan, aki halálra verte 67 éves vendéglátóját
2023. szeptember 1. 18:30

Sajnálja, és megbánta, amit tett – mondta az a hajléktalan, aki halálra verte 67 éves vendéglátóját

Sajnálja, és megbánta, amit tett – ezt mondta a bíróságon a józsefvárosi rablógyilkosság vádlottja. A vád szerint a hajléktalan brutális kegyetlenséggel verte halálra 67 éves vendéglátóját másfél éve. Együtt ittak, de összevesztek. Társa végignézte a bántalmazást. Miután áldozatuk meghalt, megvacsoráztak, majd a lakásban talált értékekkel elmenekültek. A gyilkos akár életfogytiglant is kaphat.
2:15
HíradóCentiken múlt, hogy nem találta el a sógornője nyaki ereit, a nőre egy örökösödési vita miatt támadt rá
2023. szeptember 1. 18:29

Centiken múlt, hogy nem találta el a sógornője nyaki ereit, a nőre egy örökösödési vita miatt támadt rá

Orvosi szikével támadt sógornőjére egy 62 éves nő Szolnokon, még szerda este. Többször is megszúrta áldozatát a nyakán és a mellkasán, csak centiken múlt, hogy nem találta el a nyaki ereit. A családtagok között egy örökösödési vita miatt romlott meg a viszony évekkel ezelőtt, ez vezethetett most a támadáshoz. A 62 éves nőt emberölési kísérlet miatt a bíróság ma letartóztatta.
2:03
HíradóCéges különjárat gázolt halálra egy kerékpáros Győrben
2023. szeptember 1. 18:29

Céges különjárat gázolt halálra egy kerékpáros Győrben

Busz ütött el egy kerékpárost Győrben péntek kora reggel, a 62 éves biciklis férfi a helyszínen meghalt. A Hajdú-Bihar megyei Pocsajnál pedig életveszélyesen megsérült egy 33 éves nő egy hármas karambolban. Előzés közben hajtott bele a szemből érkező teherautóba, aztán a kocsi megpördült, és annak az autónak csapódott, amelyet épp előzött. Itt öten sérültek meg.
1:24
HíradóMeg akart erőszakolni börtönőrét egy rab a szegedi Csillagbörtönben, nem jött be a terve
2023. szeptember 1. 18:27

Meg akart erőszakolni börtönőrét egy rab a szegedi Csillagbörtönben, nem jött be a terve

Meg akart erőszakolni egy börtönőrt egy rab, ezért leütötte csütörtökön a szegedi Csillagbörtönben. A férfi az egészségügyi részlegen lopózott az őr mögé, majd egy wc-pumpából eszkábált bunkóval lesújtott rá. Ezután lepedőcsíkokkal kötözte volna meg, hogy ne tudjon védekezni, de a terve nem jött be: a nő nem ájult el, és segítséget hívott. Az emberölésért ülő férfi emiatt újabb éveket kaphat.
2:31
HíradóNem az a kérdés, megéri-e átmenni Romániába tankolni, hanem az, hogy ennek mi az oka
2023. szeptember 1. 18:00

Nem az a kérdés, megéri-e átmenni Romániába tankolni, hanem az, hogy ennek mi az oka

Újra Magyarországon a legdrágább az üzemanyag a régióban. 3 hónap alatt 15-20 százalékkal, nagyjából 650 forintra ugrott a benzin és a gázolaj átlagára a magyar kutakon. Jelenleg Romániában és Lengyelországban 100 forinttal, Szlovéniában pedig 50 forinttal olcsóbbak az üzemanyagok a Holtankoljak.hu szerint. A nagy kútláncokat képviselő Ásványolaj Szövetség azzal érvel, a különadókat kénytelenek az autósokra hárítani Magyarországon.
1:44
VideóEzen a napon történt: bent ragadt a vatikáni liftben Ferenc pápa, 25 perc után tűzoltók szabadították ki
2023. szeptember 1. 16:31

Ezen a napon történt: bent ragadt a vatikáni liftben Ferenc pápa, 25 perc után tűzoltók szabadították ki

Tétova csendben várakozott 2019. szeptember 1-jén a vatikáni Szent Péter téren összegyűlt tömeg a déli harangszó után a szokásos vasárnapi Úrangyala imádság kezdetére. A szentbeszéd mindig 12-kor kezdődik, aznap viszont hiába kémlelték a pápa dolgozószobájának ablakát, Ferenc csak nem akart megjelenni. 25 perc késés után elárulta, hogy áramszünet miatt ragadt egy liftben, ahonnan a tűzoltók szabadították ki.
2:30
HíradóZárat cseréltek a hódmezővásárhelyi iskolában, hogy az engedély nélkül terjeszkedő református gyülekezetet megállítsák
2023. augusztus 31. 19:10

Zárat cseréltek a hódmezővásárhelyi iskolában, hogy az engedély nélkül terjeszkedő református gyülekezetet megállítsák

Lecserélték négy tanterem zárait szerdán az egyik hódmezővásárhelyi református iskolában az önkormányzat emberei. A helyi gyülekezet az emeleten kapott ingyen tantermeket a várostól, azonban egy éve engedély nélkül terjeszkedni kezdtek az épületben – mondta el Márki-Zay Péter polgármester a Híradónak. A viszony hónapok óta feszült, mert az iskolát fenntartó református gyülekezet ingyen akarja megszerezni az egész épületet, míg az önkormányzat legfeljebb vagyonkezelésbe adná. A helyi tiszteletes nem nyilatkozott a Híradónak. 
2:39
HíradóA DK szerint Lázár durva üzenete a tehetetlenségét bizonyítja
2023. augusztus 31. 18:59

A DK szerint Lázár durva üzenete a tehetetlenségét bizonyítja

Ne okoskodjanak, hanem csinálják, amire utasította őket – üzente a MÁV vezetésének Lázár János miniszter, a Szabad Európa kérdésére. A Budapest-Hegyeshalom vasútvonal helyreállítására kért pénzt a vasúttársaság, erre válaszolt szokatlan stílusban a miniszter. Vitézy Dávid, volt közlekedési államtitkár szerint furcsa, hogy miután pénzhiány miatt vasútvonalakat zárt be a kormány, azt várják a cégvezetéstől, hogy teremtsék elő a helyreállítás 32 milliárdos költségét. A DK szerint Lázár nyilatkozata a tehetetlenségét bizonyítja.
2:32
HíradóA mérgezéstől az áramütésig: több súlyos baleset is történt a komáromi és az iváncsai akkumulátorgyárban
2023. augusztus 31. 18:55

A mérgezéstől az áramütésig: több súlyos baleset is történt a komáromi és az iváncsai akkumulátorgyárban

Mérgezések, ismeretlen gázok, áramütés, kigyulladt gyártósor – többek között ilyen balesetek történtek az elmúlt években a komáromi és az iváncsai akkumulátorgyárakban. Erről a HVG írt elsőnek, a kormányhivatali határozatok alapján. A jegyzőkönyvekből kiderül az is, hogy a SK Battery gyárait ezek miatt csak pár százezer, vagy néhány millió forintra büntették. Az Átlátszó közben kiderítette, hogy az egykori Abasári laktanyában talált, veszélyes anyagokat tartalmazó hordók az azóta bezárt bátonyterenyei akkumulátorgyárból kerültek oda.
2:30
HíradóAz utolsó pillanatban 1500 milliárdnyi uniós hitelt kér a kormány
2023. augusztus 31. 18:54

Az utolsó pillanatban 1500 milliárdnyi uniós hitelt kér a kormány

Navracsics Tibor úgy fogalmazott a Híradónak: „nem tud dátumot mondani”. Arról kérdeztük, mikor érkezhetnek az uniós pénzek Magyarországra. A miniszter szerint arról, hogy korábbi ígérete ellenére sem jött meg a támogatás a nyáron, az Európai Bizottság tehet. Ugyanakkor az utolsó pillanatban Magyarország 1500 milliárd forintnyi uniós hitelre nyújtott be kérelmet. Ujhelyi István szerint a kormány a felelős a kialakult helyzetért. 
2:24
HíradóIndul a tanév, a szakszervezet szerint az egész országban kevés a pedagógus
2023. augusztus 31. 18:49

Indul a tanév, a szakszervezet szerint az egész országban kevés a pedagógus

Pénteken indul a tanév, a szigetszentmiklósi tankerületben viszont még csütörtökön is csaknem 100 pedagógust keresnek a  közszolgálati állásportálon. A kormány szerint ez nem befolyásolja a tanév biztonságos elindítását. A Pedagógusok  Szakszerevezete szerint elkeserítő a helyzet: kevés a jelentkező az iskolákban, ezért előrdul, hogy képesítés nélkül vesznek fel tanárokat az iskolák.
1:48
HíradóNincsenek elegen: hétvégenként nem lesz gyerek fekvőbetegellátás Békéscsabán
2023. augusztus 31. 18:37

Nincsenek elegen: hétvégenként nem lesz gyerek fekvőbetegellátás Békéscsabán

Péntektől hétvégenként nem lesz gyerek fekvőbetegellátás Békéscsabán. Akinek hétvégén is szüksége lesz ápolásra, azt átszállítják Gyulára. Az Országos Kórházi Főigazgatóság ideiglenes szakemberhiánnyal indokolta a döntést, amit év végéig biztosan fenntartanak. Takács Péter egészségügyi államtitkár azt mondta Híradónknak, ha Gyulán jobb helyen vannak a gyerekek, akkor oda kell vinni őket. 
2:40
HíradóMíg Romániában csak 6 évet kell dolgozni egy 70 négyzetméteres lakásért, addig Magyarországon 10 évet
2023. augusztus 31. 18:36

Míg Romániában csak 6 évet kell dolgozni egy 70 négyzetméteres lakásért, addig Magyarországon 10 évet

Budapesten mérték a harmadik legnagyobb, 21,2 százalékos ingatlandrágulást tavaly Európában – a Deloitte friss kutatása szerint. Egy átlagos magyarnak legalább 10 évet kell dolgoznia egy átlagos lakásáért, miközben Romániában 6 év alatt félretehetnek rá. Úgy számolnak, nálunk az átlag fölötti hitelkamatok is akadályozták az otthonhoz jutást. 
1:59
HíradóFelmondtak a poloskáktól hemzsegő szentgotthárdi pszichiátriai otthon vezetőjének
2023. augusztus 31. 18:35

Felmondtak a poloskáktól hemzsegő szentgotthárdi pszichiátriai otthon vezetőjének

Leváltották az ágyi poloska invázió miatt elhíresült szentgotthárdi, pszichiátriai betegek otthonának vezetőjét. Erről először az index számolt be. A fenntartó Híradónknak megerősítette az igazgató menesztését, és azt írták az intézmény műszaki csoportvezetője látja el a vezetői feladatokat a sikeres pályázatig. Azt is írták, öt év alatt több mint 106 millió forintot költöttek a poloskamentesítésre, hiába.
1:25
HíradóHatalmas lángok csaptak fel Johannesburg belvárosában: legkevesebb 70-en meghaltak
2023. augusztus 31. 18:30

Hatalmas lángok csaptak fel Johannesburg belvárosában: legkevesebb 70-en meghaltak

A dél-afrikai Johannesburgban legkevesebb 70-en meghaltak, 50-nél is többen megsérültek, amikor kigyulladt egy ötszintes épület. A használaton kívüli házat hajléktalanok, menekültek foglalták el, ott próbálták meghúzni magukat a hidegben – a déli féltekén ugyanis most tél van. A tűzoltók emeletről emeletre fésülik át a belvárosi épületet, és félő, hogy további holttestekre bukkannak.
1:53
HíradóFutórózsa utcai késelés: a vádlott sírva kért bocsánatot az áldozat özvegyétől, de az asszony nem fogadta el
2023. augusztus 31. 18:30

Futórózsa utcai késelés: a vádlott sírva kért bocsánatot az áldozat özvegyétől, de az asszony nem fogadta el

Sírva kért bocsánatot a bíróságon az áldozat özvegyétől a vádlott, aki az ügyészség szerint tavaly január közepén, az utcán késelt halálra egy férfit Budapesten. Az áldozat a teraszáról szúrta ki, hogy későbbi támadója gyanúsan ólálkodott a házuknál. Utánament, lökdösődtek, ekkor szúrta meg a tettes. Az előkészítő ülésen azzal védekezett, hogy nem akart ölni, csak megijedt. Az özvegy nem fogadta el a bocsánatkérést. 
2:09
HíradóEgy férfi szerint karóval támadt rá a helyi jegyző, de a jegyző szerint a „csomagtartó kitámasztására szolgáló léc” volt a kezében – mind a ketten megsérültek
2023. augusztus 31. 18:24

Egy férfi szerint karóval támadt rá a helyi jegyző, de a jegyző szerint a „csomagtartó kitámasztására szolgáló léc” volt a kezében – mind a ketten megsérültek

Egy paradicsomkaróval támadt rá Biri jegyzője – állítja egy helyi férfi, amiről az ATV számolt be elsőként. A jegyző szerint nem karó, hanem a csomagtartó kitámasztására szolgáló léc volt a kezében, amivel csak védekezni próbált. Mindketten azt mondják, megsérültek, és kölcsönösen feljelentették egymást. A vita egy Facebook-posztból indult. A rendőrség testi sértés kísérelete miatt nyomoz.
2:20
HíradóMegerőszakoltak, brutálisan megvertek és órákon át fogva tartottak a saját házában egy idős asszonyt Körösladányban
2023. augusztus 31. 18:22

Megerőszakoltak, brutálisan megvertek és órákon át fogva tartottak a saját házában egy idős asszonyt Körösladányban

Megerőszakolt, brutálisan megvert és órákon át fogva tartott a saját házában egy idős asszonyt Körösladányban a gyanú szerint egy 29 éves férfi. Az egyedül élő nőt éjszaka támadta meg. A több órás kínzás után az asszony kora reggel tudott megszökni, még volt annyi ereje, hogy a közelben lakó lányához meneküljön, ő hívta a mentőket és a rendőröket. A támadás a hétvégén történt, a férfit azóta letartóztatták, Körösladányban pedig aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy kitiltsák őt és a családját a városból.
2:27
HíradóIgazi nagybirtokos a fideszes Bánki Erik, csak azt nem tudni, miből vásárolja a földet
2023. augusztus 31. 17:55

Igazi nagybirtokos a fideszes Bánki Erik, csak azt nem tudni, miből vásárolja a földet

Több mint 100 hektár földet vett összesen 205 millió forintért Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselő a nyár folyamán Baranyában – tudta meg az RTL Híradó. Pénzintézeti hitelből vette a földeket – közölte kérdésünkre a honatya helyett a Fidesz-frakció. Csakhogy Bánki Eriknek a vagyonnyilatkozata alapján több mint félmilliárdos banki tartozása van, ezért kétséges, hogyan kaphatott ilyen összegű hitelt a vásárlásra – mondja erre a megyei közgyűlés jobbikos képviselője.