HALÁLOS BALESET

1:50
HíradóFrontális balesetben halt meg egy 45 éves nő
2021. január 4. 18:07

Frontális balesetben halt meg egy 45 éves nő

Meghalt egy 45 éves nő, amikor autójával áttért a szemközti sávba és frontálisan ütközött egy másik autóval, hétfőn kora reggel Bugyi határában. Az asszony kocsiján nyári gumi volt és úgy tudjuk nem is volt bekötve. A másik sofőrt kórházba vitték. Pilisvörösváron egy középiskolás fiú sérült meg, miután autójával becsapódott a helyi temetőbe, kidöntött egy kőkeresztet és nekiütközött több sírkőnek.
1:29
HíradóMásodik gyereke születésénél már nem lehet ott a 26 éves apa
2020. december 18. 18:05

Második gyereke születésénél már nem lehet ott a 26 éves apa

Második gyereke születésénél már nem lehet ott az a 26 éves férfi, aki tegnap este szenvedett halálos balesetet Zala megyében. Az anyósülésen utazott – munkából hazafelé – amikor autójuk előtt szarvasok szaladtak át. A sofőr megpróbálta kikerülni az állatokat, de nem tudta úton tartani a kocsit és az árokba csapódtak. Egyiküknek sem volt bekapcsolva a biztonsági öve.
1:43
HíradóBaleset a 37-es főúton: egy halott, öt sérült
2020. december 15. 18:05

Baleset a 37-es főúton: egy halott, öt sérült

Kirepült a szélvédőn, majd a kóházban meghalt az autó utasa. Tragikus baleset történt Szerencs közelében. A főúton szabályosan haladó kocsinak nem adott elsőbbséget egy férfi az autójával, így az felborult és az árokban állt meg. Öten utaztak benne. Egyikük kirepült az ütközéskor a szélvédőn, és olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban meghalt. Másik négy ember súlyos, egy pedig könnyebb sérüléseket szerzett.
1:52
HíradóBedrogozva vezetett, két utasa halálát okozta
2020. november 4. 18:12

Bedrogozva vezetett, két utasa halálát okozta

Öt év börtönt kapott és 8 évre eltiltották a vezetéstől azt a 28 éves férfit, aki bedrogozva vezetett, emiatt két utasa halálát okozta az M1-es autópályán még 2019 februárjában. Az ügyészség szerint a bódult férfi nem tartotta be a követési távolságot, emiatt ment neki egy kisteherautónak. Az is kiderült róla, hogy korábban már okozott halálos balesetet, ahol segíteni sem állt meg. Emiatt 3 év börtönt kapott, de szabadulása után öt eljárás is indult ellene, mert jogosítvány nélkül vezetett.
1:28
HíradóSoha nem volt jogosítványa a halálos balesetet okozó sofőrnek
2020. november 2. 18:15

Soha nem volt jogosítványa a halálos balesetet okozó sofőrnek

Sosem volt jogosítványa a halálos balesetet okozó sofőrnek, 4 év 8 hónap fogházbüntetésre ítélték. A vád szerint a 30 éves férfi 2018 márciusában jogosítvány nélkül, három utassal a kocsiban 60 helyett csaknem 90-nel hajtott, amikor egy kanyarban megcsúszott és egy szembejövő kamionnak csapódott. Az anyósülésen utazó testvére és egy másik utas a helyszínen meghalt. A sofőr a bíróságon a felmentését kérte, ezért az ítélet nem jogerős.
1:40
HíradóHALÁLOS BALESETEK: Egy nap alatt hatan haltak meg az utakon
2020. október 8. 12:35

HALÁLOS BALESETEK: Egy nap alatt hatan haltak meg az utakon

Egy összetört autó darabjait szedik össze Üllőnél. Teherautóval ütközött kocsi. Az eleje szinte teljesen eltűnt. Ott tört össze a legjobban, ahol a sofőr ült. Ebben a kocsiban egy ember halt meg. Halálos baleset történt az M2-esen, Kosdnál is. A rendőrség szerint a kék autó sofőrje valamiért lement a padkára, emiatt elveszítette uralmát a kocsija felett. Átment a szemből, szabályosan érkező autó sávjába, összeütközött vele, ezután csapódott az útmenti területre. Az autót vezető 20 éves nő meghalt.
3:09
HíradóM. RICHÁRD: „Rosszul döntöttem, rosszul választottam meg a sebességet”
2020. szeptember 24. 16:35

M. RICHÁRD: „Rosszul döntöttem, rosszul választottam meg a sebességet”

Elismerte, hogy hibázott és enyhébb büntetést kért ma az utolsó tárgyalásán az a férfi, aki 2017 májusában luxuskocsijával Budapesten, a Dózsa György úton karambolozott. A balesetben ketten haltak meg. A vád szerint mindkét sofőr hibázott. Az egyik nem adta meg az elsőbbséget, a másik pedig 140-nel ment 50 helyett. Rá letöltendő börtönt kér az ügyészség.
1:19
HíradóTRAGÉDIA: Három autó rohant egymásba Hajdúnánásnál
2020. augusztus 24. 15:15

TRAGÉDIA: Három autó rohant egymásba Hajdúnánásnál

Összeroncsolódott autók az út mentén. Egymástól néhány méterre álltak meg a hatalmas erejű ütközés után. A rendőrök lezárták az utat, a helyszínt órákon keresztül nem lehetett megközelíteni. Később kiderült, valószínűleg előzni akart az Opelnek a 29 éves sofőrje, de valamiért belehajtott az előtte haladó autóba, amiben egy idősebb férfi és két kamasz gyerek ült. Majd átsodródott a szemközti sávba, és egy Suzukiba csapódott. A balesetet okozó sofőr azonnal szörnyethalt. Egyik utasa is meghalt, és a Suzukiban is életét vesztette az egyik utas.
1:54
HíradóA hosszú hétvége minden napján történt halálos baleset
2020. augusztus 23. 18:00

A hosszú hétvége minden napján történt halálos baleset

Lakodalomból tartottak hazafelé, de árokba csapódtak, egy ember meghalt. A baleset Szekszárd közelében kora reggel történt. Hatan megsérültek, köztük egy gyerek is. A hosszú hétvége minden napján történt halálos baleset az országban. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Csépán két fiatal vesztette életét, mert autójukkal lesodródtak az útról. A Pilisben pedig egy motoros halt meg, miután egy kocsi szabálytalanul elé kanyarodott.
1:55
HíradóKörforgalom épül a „halálkereszeteződéshez”
2020. július 29. 18:30

Körforgalom épül a „halálkereszeteződéshez”

Körforgalom épül a halálkereszteződésként is emlegetett veszprémvarsányi elágazóhoz. A Pápáról induló 832-es út és a Veszprémbe tartó 82-es főút kereszteződése több halálos áldozatot követelt már, és nagyon sok sérüléssel járó baleset történik ott. A falu polgármestere azt mondta: a 350 milliós beruházás építési engedélyét már megkapták. Az átadás 2021 őszén várható.
1:52
HíradóNegyven helyett több mint százzal hajtott - halálos balesetet okozott
2020. július 20. 18:06

Negyven helyett több mint százzal hajtott - halálos balesetet okozott

Negyven helyett több mint százzal hajtott a sofőr, aki az ügyészség szerint halálos balesetet okozott tavaly decemberben a Veszprém megyei Gecsénél. Az akkor 20 éves férfi ellen most emeltek vádat. Kiderült, nem is vezethetett volna, ugyanis sosem volt jogosítványa. Először megcsúszott a kocsival, majd árokba hajtott, végül villanyoszlopnak vágódott. 23 éves utasa a helyszínen meghalt.
1:17
HíradóMeghalt a fiatal motoros
2020. július 17. 18:05

Meghalt a fiatal motoros

Meghalt egy 21 éves fiatal, amikor motorja autóval ütközött csütörtökön, Nyíregyházán. A kocsit egy 19 éves fiú vezette. Az RTL Híradó információi szerint ő sértetlenül megúszta a karambolt. Az ütközés után odarohant a motoroshoz és segíteni próbált rajta. A mentők is perceken belül a helyszínen voltak, de a fiú, miután kórházba vitték, meghalt. Hogy ki a felelős a balesetért, még vizsgálja a rendőrség.
5:51
FókuszPakisztánban több pilóta is csalt a pilótavizsgán
2020. július 2. 19:40

Pakisztánban több pilóta is csalt a pilótavizsgán

A koronavírusról beszélgettek a pilóták ezért nem figyeltek eléggé és ezért csapódott a földbe a pakisztáni légitársaság gépe néhány héttel ezelőtt. Hihetetlen, de a tragédiát ketten túlélték. A baleset okait és körülményeit egy francia nyomozócsoport vizsgálta. És ennek kapcsán egy sokkal súlyosabb következményekkel járó problémára is fény derült. A pakisztáni repülésügyi miniszter bejelentette, hogy az ország 860 pilótája közül 262 úgy szerezhette meg az engedélyét, hogy csalt a pilótavizsgán. Vagy éppen ott sem volt.
2:10
HíradóAutó elé kanyarodott a biciklivel, azonnal meghalt
2020. június 13. 18:00

Autó elé kanyarodott a biciklivel, azonnal meghalt

Soha többet nem ül autóba - ezt mondta az RTL Híradónak az a sofőr, aki pénteken elgázolt egy kerékpárost a Vas megyei Csipkereken. A helyi férfi az út szélén biciklizett és az autó elé kanyarodott. A sofőr már nem tudta elkerülni az ütközést, a biciklis meghalt. Az autót vezető férfi azt mondja, nem tudja feldolgozni a történteket, ugyanis korábban mindkét gyerekét halálra gázolták.
1:10
HíradóHALÁLOS: Esélye sem volt a fiatal párnak
2020. június 8. 14:35

HALÁLOS: Esélye sem volt a fiatal párnak

Fiatal pár halt meg egy súlyos balesetben reggel, Fejér megyében. Horgászatból tartottak hazafelé egyik barátjukkal, amikor a kocsijuk összeütközött egy kőszállító teherautóval Vértesboglárnál. Mintha összegyűrték volna - teljesen leszakadt a kocsi bal oldala, akkora volt az ütközés. A roncs körül mindenhol szétszóródott alkatrészek és ruhák. Az autó az út menti árokba csapódva állt meg a baleset után.
1:31
Híradó200 méteren át előzött, nem tudta a manővert befejezni
2020. június 3. 18:08

200 méteren át előzött, nem tudta a manővert befejezni

Több járművet is megelőzött, majd megcsúszott a vizes aszfalton és a szembejövőnek ütközött. Halálos közlekedési baleset történt kedd délután Tiszakécske közelében. A balesetet okozó 48 éves nő azonnal meghalt, a vétlen autóst súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az ütközés előtt a Skodát vezető nő közel 200 méteren át előzött, de nem tudta a manővert befejezni.
2:17
HíradóHALÁLOS: Öten azonnal meghaltak a balesetben
2020. május 28. 16:27

HALÁLOS: Öten azonnal meghaltak a balesetben

Egy munkásokat szállító kisbusz kezdett előzésbe reggel, a 710-es úton, de már nem tudta befejezni és a szembejövő, téglaszállító kamionnak ütközött. A kisbuszban kilencen utaztak. Úgy tudjuk, a Borsodból származású munkások dolgozni mentek volna a Balatonra. Öten, köztük a sofőr a helyszínen meghaltak, az egyik utas kirepült a kocsiból. A kamion sofőrje nem sérült meg. Azonnal kiszállt, hogy segítsen a kisbusz utasainak, de nem tudta kihúzni őket a roncsból.
1:48
Híradó8 éves kislány halt meg a domaszéki balesetben
2020. március 3. 18:05

8 éves kislány halt meg a domaszéki balesetben

Egy 8 éves kislány halt meg abban a balesetben, ami reggel történt a Csongrád megyei Domaszék határában. Munkába és iskolába indulhatott a család, amikor az apa egy kereszteződésnél kihajtott a főútra, ahol összeütközött egy állatokat szállító teherautóval. Egy helyi férfi rohant segíteni, de a gyerek életét már nem lehetett megmenteni. A férfi édesanyjával készült interjút megnézhetik: ITT.
2:36
HíradóKét órán át küzdöttek L.L. Junior kisfiának életéért, hiába
2019. szeptember 1. 16:58

Két órán át küzdöttek L.L. Junior kisfiának életéért, hiába

Halálra gázolták az ismert énekes, L.L. Junior 3 éves kisfiát Budapesten. Egy zebránál várakoztak többen is, amikor a gyerek kirántotta magát édesanyja kezéből, szaladni kezdett, ekkor ütötte el az autó. A lámpa pirosat mutatott a gyalogosoknak. Két órán át küzdöttek a gyerek életéért, de hiába, már nem tudták megmenteni. A család mellett a zenész barátai, és zenésztársai is gyászolnak.
2:02
HíradóA kisbéri focisták gyűjtésbe kezdtek, hogy támogassák a mezőörsi tragédiában elhunytak családját
2019. augusztus 2. 18:17

A kisbéri focisták gyűjtésbe kezdtek, hogy támogassák a mezőörsi tragédiában elhunytak családját

Szerelme nélkül már semmi nem a régi - sírva beszélt erről az RTL Híradónak a márciusi, 7 halálos áldozatot követelő mezőörsi tragédiában elhunyt Nagy Ádám párja. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a háromgyerekes férfi ismerőseivel tartott hazafelé Kisbérre, amikor egy másik autós beléjük hajtott. Mindkét kocsi kigyulladt, senki nem élte túl a balesetet. A kisbéri focisták most gyűjtésbe kezdtek, hogy támogassák Nagy Ádám és egy másik helyi áldozat családját.
6:02
FókuszA dél-koreai hírcsatornák éjjel-nappal a dunai hajótragédiáról tudósítanak
2019. május 31. 19:10

A dél-koreai hírcsatornák éjjel-nappal a dunai hajótragédiáról tudósítanak

A dél-koreai híradásokban is folyamatosan a szerda esti dunai hajóbalesetről van szó. Az itt élő honfitársaik szintén döbbenten állnak a tragédia előtt, és közben ők sem értik, pontosan hogyan történhet meg egy ilyen katasztrófa? Videótelefonon beszéltünk egy Dél-Koreában élő magyar nővel, aki szerint a helyiek különösen ügyelnek a biztonságra, ezért sem értik, miért nem figyeltek jobban a hajón?
5:38
FókuszMásodpercek alatt süllyedt el a Hableány, még vészjelzés leadására sem volt idő
2019. május 30. 19:03

Másodpercek alatt süllyedt el a Hableány, még vészjelzés leadására sem volt idő

A baleset olyan gyorsan történt, hogy még vészjelzés leadására sem volt mód. A Hableány rendszeresen közlekedett a Dunán, évente több ezer utasnak mutatta meg a várost. Hiába volt a fedélzeten könnyen hozzáférhető helyen elhelyezve mentőmellény, a dél-koreai turistáknak esélyük sem volt magukra csatolni őket. Ehhez legalább 3 percre lett volna szükségük, ehhez képest a hajó 7 másodperc alatt süllyedt el.
2:05
HíradóHalálos autóbaleset egy róka miatt
2018. október 3. 18:03

Halálos autóbaleset egy róka miatt

Meghalt egy 51 éves férfi, mert miután elgázolt egy rókát, elrántotta a kormányt, és nekicsapódott a szembejövő autónak. A tragikus ütközés Tiszaújvárosnál történt, szerda hajnalban. A másik kocsi is összetört, de a vezetője nem sérült meg. Alig két órával később, és nagyjából ötven kilométerrel arrébb szintén halálos balesethez riasztották a rendőröket. Ott egy nő halt meg miután egy kamionnal, majd egy kisteherautóval ütközött.
3:22
HíradóKiszabadult Eva Rezesova
2018. augusztus 28. 16:50

Kiszabadult Eva Rezesova

Kedd reggel kiengedték a börtönből Eva Rezesovát. A szlovák milliomosnő 2012-ben okozott halálos balesetet az M3-as autópályán. Részegen belerohant egy kocsiba, utasai közül hárman ott égtek halálra, a negyedik áldozat a kórházban halt bele sérüléseibe. Kilenc évet kapott, most hat börtönben töltött év után, jó magaviselete miatt hazamehetett. Édesanyja és kisebbik lánya várta az utcán. Stábunk is ott volt, amikor kiszabadult.